Az Origo Filmklub nyolc szerzője (Gyárfás Dóra, Huszár András, Lavicska Zsuzsanna, Kovács Bálint, Onozó Róbert, Papp Eszter, Varga Dénes és Varga Ferenc) rangsorolta a magyar mozikban 2015. január 1. és december 31. között bemutatott filmeket. Az egyes szerzők személyes listáját itt tudja megnézni.
Rendező: Nancy Meyers
Mozibemutató: 2015. szeptember 24.
Milyen világ az, ahol egy jól átgondolt, profin kivitelezett hollywoodi vígjáték kuriózumnak számít? Persze Nancy Meyers ezen a kategórián belül mindig is a legjobbak közé tartozott, de mára egy utolsó mohikánt tisztelhetünk benne. Képes úgy szórakoztatni, hogy közben nem nézi hülyének a nézőt, nem fél az érzelmektől, de nem is engedi őket az érzelgősségig túlcsordulni, és használja az önirónia lefegyverző erejét. A kezdő az a film, amiben Robert De Niro újra olyan fajsúlyos színész, mint régen (dacára annak, hogy ez „csak” egy komédia), Anne Hathaway elbűvölőbb, mint valaha, és amiben olyan bájos jelenetek és emlékezetes poénok akadnak, hogy akárhányszor újra tudnánk nézni. (Gyárfás Dóra)
Rendező: Alberto Rodríguez
Mozibemutató: 2015. június 11.
Váratlan helyről, Spanyolországból futott be az év egyik legkülönlegesebb hangulatú bűnügyi filmje, a nyolcvanas években játszódó Mocsárvidék. Két madridi nyomozó az andalúziai lápvidéken kerülgeti egymást, és próbálja megtalálni egy testvérpár gyilkosát. Egyre gyűlnek a rejtélyek, a nyomozók múltjáról csak néhány elejtett megjegyzést hallunk, ahogy arra is csak egy-két mondat utal, hogy a Franco-korszak rémtettei még ott kísértenek az emberekben. A tájat modern festményeknek láttató légi felvételek, a mocsárszínű ruhák, a neonlámpák fénye, a porlepte bútorok, a flamingók vijjogása és a falusi búcsú hangjai egészen misztikus atmoszférát teremtenek, a két főhős egymásnak feszülése pedig legalább annyira izgalmas, mint a nyomozás. (Lavicska Zsuzsanna)
Rendező: Christopher McQuarrie
Mozibemutató: 2015. augusztus 6.
Már harmincadik percben elérjük a csúcspontot. A legjobb formáját hozó Brian De Palmát idéző bécsi operaházas jelenetsor annyira elegáns és virtuóz, hogy aztán a többit nyugodtan el is szúrhatta volna Christopher McQuarrie rendező, akkor is helye lett volna a Mission: Impossible ötödik részének ezen a listán. De nem szúrta el, sőt későbbre is jutott olyan bámulatos pillanat, mint például amikor a Rebecca Fergusson által játszott brit titkosügynök pusztán a tekintetével letaszította Tom Cruise-t a motorjáról. Ilsa Faust figurája a film igazi adu ásza, egy titokzatos istennő, akinek minden mozdulatát elragadtatva nézzük, és még Ethan Huntot is arra készteti, hogy teperjen egy kicsit keményebben. Miatta érdemes várni a következő epizódot. (Varga Ferenc)
Rendező: Mia Hansen-Løve
Mozibemutató: 2015. május 21.
És te mit csináltál, amíg mindenki más felnőtt? - teszi fel a kérdést a legtehetségesebb francia rendezőnő, Mia Hansen-Løve lényegében a saját testvérének, akinek a DJ-zéssel töltött éveit dolgozta fel a több évtizedet felölelő Éden-ben. A film egyrészt hiteles krónikája annak, hogy hogyan jutott el egy zenei irányzat a legmenőbb párizsi underground kluboktól addig, hogy a falusi lagzikon is a Get Lucky-t nyomják, másrészt pedig egy intim portré arról, akinek olyan szenvedélye van, ami előbb-utóbb mindentől és mindenkitől elidegeníti. (Onozó Róbert)
Rendező: Ujj Mészáros Károly
Mozibemutató: 2015. február 19.
Ujj Mészáros Károly első filmje szuperszínes, mókás mesevilágot teremt, komplett képzeletbeli, mégis otthonos retro-Budapest-szerű várossal, japán popzenével és egy imádnivaló főhőssel. Liza szürke kisegérként ápolja az egykori japán nagykövet feleségét, egyetlen barátja pedig a lakásban sertepertélő japán popénekes kísértete, Tomy Tani. Amikor a nagykövetné meghal, Liza szerelemvadászatba kezd a maga bájos és esetlen módján, csak sajnos minden, egyébként rémes udvarló idejekorán kidől mellőle. A Liza, a rókatündér-t ezer okból lehet szeretni: az apró részletek, a vicces párbeszédek, a remek színészek, a kitartó Zoltán zászlós és az ő finn westernzenéi miatt, valamint azért is, mert Liza nagyon is ismerős szeretetéhségét és kétségbeesett párkeresését nézve magunkon is nevethetünk egy jót. (Lavicska Zsuzsanna)
Rendező: Christian Petzold
Mozibemutató: 2015. augusztus 6.
Ez a háború utáni újrakezdésről szóló alkotás egy megvalósult álom a filmőrültek számára. Christian Petzold filmrendező bámulatos stílusérzékkel ötvözi a film noirok titkokkal terhelt árnyékvilágát a hitchcocki feszültségkeltéssel és az új arccal járó identitáskeresés klasszikus meséjével. Múzsájának, Nina Hossnak már akkor döbbenetesen erős a jelenléte, mikor csak a szeme látszik ki a fejére tekert gyolcs mögül, a végén pedig óriási katarzissal ajándékoz meg minket. (Varga Dénes)
Rendező: Ridley Scott
Mozibemutató: 2015. október 1.
Ha minden hollywoodi blockbuster olyan lenne, mint a Mentőexpedíció, egy csapásra értelmét vesztenék az előítéletek a mozibevételek és a minőség viszonyáról. Ridley Scott ezúttal nem alkotott filmtörténeti alapvetést, csak fogott egy nagyon eredeti és remekül kidolgozott alapötletet az űrhajósról, akinek egyedül kell megoldania a túlélést a Marson, és a maximális igényességre törekedve filmet készített belőle. A Mentőexpedíció titka egyszerűen ennyi: Scott nem engedi, hogy a látvány rátelepedjen a sztori jó ötleteire, bízik Matt Damon játékában, és tudja, hogy ez a kettő önmagában is elég egy izgalmas és a vártnál sokkal inkább a humorra építő kalandfilmhez. (Kovács Bálint)
Rendező: Bennett Miller
Mozibemutató: 2015. január 29.
Horror, amelyben egyetlen csepp vér sem folyik. Thriller, amelyben nincs sikátor, sötét múlt vagy rettegés. Az őrült amerikai milliárdos és filantróp John du Pont hétköznapiságában is hátborzongató története alatt mégis legszívesebben eltakarnánk a szemünket. Ez a nyomorult ember ugyanis, akinek csak pénze volt, de tehetsége semmi, elhitte, nemcsak fantasztikus sportoló, de nagylelkű mentor is, és lelki nyomorában valóban tehetséges embereket tett tönkre. Steve Carell apró részletekből, precízen felépített fantasztikus alakításában a pszichopata birkózóedző egész életén át tartó delíriumát nézni felejthetetlen élmény. (Papp Eszter)
Rendező: David Robert Mitchell
Mozibemutató: 2015. június 25.
Van valami rohadtul ijesztő abban, ha egy ember lassan, de határozottan közeledik feléd. Ezt tudjuk a Halloween-ből vagy akár a Terminator-ból is. A Valami követ úgy csavar egyet ezen a formulán, hogy ez az ember bárki lehet, egy ismeretlen vagy akár a saját anyád is, plusz a fenyegetés mögé rak egy ötletes koncepciót is, egy átkot, amitől megszabadulni nem lehet, csak szex útján ideig-óráig átragasztani valaki másra. A Valami követ már akkor is az év legfélelmetesebb horrorfilmje lenne, ha csak azokat a részeit venném figyelemre, amikor hirtelen a frászt hozta rám, de David Robert Mitchell rendezőnek sikerült a képi megvalósítással és a változatos módokon paráztató zenével olyan nyugtalanító hangulatot megteremteni, hogy végefőcím után remegő kocsonyaként kerestem a villanykapcsolót a lakásban, és legalább egy órába telt, mire összeszedtem magamat. (Varga Ferenc)
Rendező: Céline Sciamma
Mozibemutató: 2015. március 5.
Nőnek lenni nehéz. Különösen egy párizsi külvárosban, csórón, afrikai bevándorlók sokadik generációs leszármazottjaként, olyan környezetben, ahol a férfi családtagok számára a hagyományok egyet jelentenek a nők bántalmazásával, és a szerelmes srácokból is záros határidőn belül előbújik az elnyomó férfi. Marieme, a szoborszépségű, bársonyos fekete bőrű tinédzser felnőtté válásának története attól különösen erős, mert egyszerre mutatja meg a fiatalság gondtalanságát, a pillanat örömét és azt, ahogy az emberre nehezedik a jövő és a választások súlya. Rihanna Diamonds című számával pedig örökre összenőtt az a varázslatos jelenet, amikor a csajbanda önfeledten tombol a szállodai szobában, és pár percre elhiszi, tényleg minden lehetséges. (Papp Eszter)
Rendező: Steven Spielberg
Mozibemutató: 2015. november 26.
Spielberg a München óta nem dolgozott ilyen erős alapanyagból, és akik dohos történelemleckére számítottak, azokat nagyon kellemes meglepetés érte. A Mester bevetette a teljes arzenált, és úgy varázsolt piszkosul izgalmas krimit ebből a hidegháborús kémtörténetből, hogy a feszültség a csendes szóváltásokban is ugyanúgy megvan, mint a pörgős, akciódús részekben. Amiatt is kivételes a Kémek hídja, mert egyszerre ragad meg tökéletes hitelességgel egy korszakot (honnan szereztek ennyi ötvenes évekbeli fejű színészt?!), és reflektál nem tolakodó módon a jelenre. A romlott rendszerrel egyedül szembeszálló erkölcsös kisembert Tom Hanksnél jobban senki nem tudná eljátszani, de Mark Rylance talán még emlékezetesebb az orosz kém szerepében, akinek a mélységes rezignáltsága már humorforrássá válik (Scherer Péter ihletett szinkronmunkáját se hagyjuk említés nélkül). Lehetnek bármilyen zseniálisak a tévésorozatok, amíg ilyen filmek készülnek, muszáj moziba járni. (Varga Ferenc)
Rendező: Olivier Assayas
Mozibemutató: 2015. január 1.
Ez a film könnyen lehetett volna köldöknézős szenvelgés a színészi mesterség gyötrelmeiről: egy öregedő színésznőnek szerepet kínálnak azon színdarab új feldolgozásában, amivel fiatalon hírnevet szerzett, csakhogy ezúttal az ifjú, törtető csábító helyett az idősebb, orránál fogva vezetett áldozatot kellene életre keltenie. Szerencsére a Sils Maria felhői szellemesen, játékosan mossa össze a valóságot a fikcióval: egy idő után már lehetetlen megállapítani, hol ér véget a színész, és hol kezdődik a szerepe. A dívát alakító Juliette Binoche hiúság nélkül csupaszodik le a vásznon, míg asszisztenseként/bizalmasaként a manírmentes Kristen Stewart végig egyenrangú partnere: kettejük sokrétű, szexuális felhangoktól sem mentes kapcsolatát órákig lehetne boncolgatni. (Huszár András)
Rendező: Sean Baker
Mozibemutató: 2015. december 24.
Szaladgál fel-alá Los Angelesben karácsony napján két transznemű prosti, és válogatott trágárságokkal osztják egymást, a helyi csőcselék tagjait, de főleg az expasit meg az ő új csaját, miközben fülsüketítő a hiphop meg a kurvapecér férfiak zihálása. Innen indulva aligha várta valaki, hogy a film végül az év legmegindítóbb, barátságról, összetartozásról, nagy élethazugságokról és más komoly sorskérdésekről szóló jeleneteibe torkollik. Pedig Sean Baker autentikus szereplőkkel, kamerák helyett iPhone-okkal felvett filmje tényleg úgy tud iszonyúan vicces lenni - a Tangerine-ben van az év talán leghumorosabb jelenete, egy taxissal és egy cisznemű kurvával -, hogy a csiricsáré felszín mögül elég hamar eltéveszthetetlenül előbukkan a mélyben az érzékenység. Minden idők legextravagánsabb és legszívhezszólóbb karácsonyi filmje. (Kovács Bálint)
Rendező: Asif Kapadia
Mozibemutató: 2015. július 9.
Asif Kapadia dokumentumfilmje a 27 éves korában elhunyt tragikus sorsú jazz-pop énekesnőről első blikkre csak egy szokványos zenedoksi, amilyenből tizenkettő egy tucat a VH1-on. Valójában azonban egy törékeny, dekadens lány történetén keresztül benne van minden a közönség vérszomjas realityfüggőségéről, a tehetségek környezetében óhatatlanul megjelenő kapzsiságról és arról, hogy bálványokat csak ezért emelünk, hogy utána le is rombolhassuk őket. (Onozó Róbert)
Rendező: Jacques Audiard
Mozibemutató: 2015. október 29.
Letagadhatatlan tény, hogy az időzítés mesteri: mire bemutatták Cannes-ban a filmet, már a kapuban toporgott a minden eddiginél nagyobb menekültáradat, és nyomában a viták és problémák özöne. Azt valahogy mindenki elfelejti, hogy nem elég időben észlelni egy még csak épp kibontakozó jelenséget, még úgy is kell tudni hozzányúlni és kifejteni, hogy az évekkel később - a további fejlemények ismerete nélkül - is helyénvaló és megalapozott legyen. Jacques Audiard azonban nem hiába korunk egyik legnagyobb filmes mestere, és az Arany Pálmát sem csak politikai okokból kapta. A Dheepan nem kerül el egyetlen kényes kérdést sem (a menekültek identitásválságától kezdve a kulturális különbözőségeiken keresztül az integráció nehézségein át a gettósodás veszélyéig), de nem is ad rájuk olyan ítélkező választ, amely csak az egyik oldal igazságát tükrözné. Csak épp a menekültkérdés megoldatlanságát tárja elénk gyönyörű filmes eszközökben gazdag, szívszorító történetén keresztül. (Gyárfás Dóra)
Rendező: J.J. Abrams
Mozibemutató: 2015. december 18.
A Disney valószínűleg megszondáztatta a rajongókat, hogy mit szerettek a legjobban az eredeti trilógiában, és a 153 legnépszerűbb választ szépen beleépítették a forgatókönyvbe. De ami máshol kínos visszautalgatás, az itt a varázslat része. Akárhányszor kimondta valaki Luke Skywalker nevét, vagy felberrent egy fénykard, rögtön a hideg futkosott a hátamon. A fiatalok pedig nagyon szimpatikusak, és már most van annyi talány a figuráikban, ami még jó pár részen keresztül izgalmassá teszi majd őket. Egy új sorozat nyitányának tökéletes ez a film: pont olyan, amilyennek lennie kellett. Ha belegondolunk, hány különböző módon lehetett volna elcseszni, csak még nagyobb dicséret illeti meg az alkotókat. (Varga Ferenc)
Rendező: Paolo Sorrentino
Mozibemutató: 2015. december 24.
Paolo Sorrentino csinált már ennél jobb filmet. A szintén Fellinit idéző A nagy szépség-et vagy a tökéletességet hajszálnyira megközelítő A szerelem következményei-t. A rendező zsenialitását mutatja, hogy még akkor is megkerülhetetlen a műve az év végi elszámoláskor, ha azzal nem tudta magát felülmúlni. Finom melankóliával, az alpesi idillt az emberi gyarlósággal ütköztetve mesél arról, hogy nem számít, ha az ember világhírű focista, karmester vagy éppen filmrendező volt, ha méltó módon akar távozni, akkor nem spórolhatja meg az élete végén a számvetést. (Varga Dénes)
Rendező: Denis Villeneuve
Mozibemutató: 2015. október 22.
Két óra tömény feszültség, ráadásul a gyomorgörcs még azután sem enyhül, hogy lepergett a stáblista, és felkapcsolták a villanyt a moziteremben. Így lehetne összefoglalni Denis Villeneuve drogháborús filmjének hatását, amely lerántja a leplet az amerikai-mexikói határvidéken zajló titkos akciókról, bár legalább annyira körömrágós thriller, mint politikai vádirat. Emily Blunt ismét kőkemény, ám az általa alakított FBI-ügynök nem azért lesz erős női karakter, mert felveszi a versenyt a macsó bikákkal, akik számára a cél szentesíti az eszközt, hanem mert még akkor is kitart az elvei mellett, amikor minden épeszű ember bedobta volna a törülközőt. Pokoljárását Roger Deakins szuggesztív operatőri munkája és Jóhann Jóhannsson idegőrlő zenéje teszik végképp felejthetetlenné. (Huszár András)
Rendező: Sebastian Schipper
Mozibemutató: 2015. október 8.
Egy szuperjó kis nyári éjszaka Európa egyik legmenőbb nagyvárosában, Berlinben. Bevállalós spanyol lány, laza helyi arcok. Ebből bármi kisülhet: egy romantikus találkozás a Mielőtt felkel a nap mintájára, a város kevésbé turistabarát arcának felfedezése, egy felejthetetlen, őrült buli…vagy egy elképesztő rémálom. Sőt, esetleg mindez egyszerre, ráadásul vágás nélkül, őrjítő tempóban, hihetetlen fordulatokkal. (Onozó Róbert)
Rendező: Alejandro González Inárritu
Mozibemutató: 2015. január 15.
Alejandro González Inárritu négy depresszív hangulatú fekete mise után bebizonyította, hogy sokkal könnyedebb hangvételben is egyike a legjobbaknak. A Birdman ugyan az élet nagy kérdésein és a művészet értelmén mereng, de ezt olyan játékosan, viccesen, végig annyira ironikus hangvételben teszi, hogy a „lila köd” lenne az utolsó szókapcsolat, ami eszünkbe juthat róla. A kicsit elnagyolt lezárást leszámítva a film minden eleme tökéletes: a gondosan komponált beállítások, az extravagáns, nagyobbrészt csak egy dzsesszdobra épülő filmzene, Emmanuel Lubezki operatőr hipnotikusan hömpölygő, hosszú snittjei, meg Michael Keaton és Edward Norton csodálatosan összetett és mélyre menő játéka. Inárritu nem tud hibázni. (Kovács Bálint)
Rendező: Pete Docter
Mozibemutató: 2015. június 25.
Egyik nap arra értem haza, hogy az unokaöcsém, az unokahúgom és még két gyerek a laptop képernyőjére tapadva nézi az Agymanók-at. Magamra ismertem bennük. Én is ugyanilyen áhítattal csüngtem a filmen. A Pixar megalkotta a tökéletes családi filmet, amely minden korosztályt képes elbűvölni. Tényleg az emlékeink tesznek minket azzá, akik vagyunk? - tette fel a kérdést sok-sok éve a Szárnyas fejvadász - és most az Agymanók. Egy sci-fitől elvárja az ember a magvas gondolatokat, de most az a hihetetlen fordulat történt meg, hogy pár cuki rajzfilmfigura révén ismertem meg egy kicsit jobban magamat. (Varga Dénes)
Rendező: Damien Chazelle
Mozibemutató: 2015. február 5.
Még fekete a vászon, de már pereg a dob, és el is merültünk az alagsorban gyakorló, magát csatakosra izzadó, egyszerre lenyűgözően és ellenszenvesen ambiciózus dobossrác történetében, akit összehoz a sors egy mániákusan maximalista, hátborzongató és karizmatikus zenetanárral. Damien Chazelle első filmjének ritmusa pont olyan tökéletes, mint amilyet Fletcher megkövetel a zenekartól. Ennek a fiatal rendezőnek sikerült a képeket, a zenét és a történetmesélést csodálatos összhangba rendezni, a sztorit váratlan fordulatokkal izgalmassá tenni és frappáns, szellemes párbeszédekkel feldobni. "Figyelem, balfaszok!" - üvölt a brillírozó J.K Simmons, és még sokáig kísért a sötét háttérből kivilágító kopasz fejének és megfeszülő bicepszének látványa. A Whiplash hőseit nem fogjuk megszeretni, de kit érdekel, amikor másfél órán át együtt vacogunk, feszülünk, esetlenkedünk, és érezzük a diadal ízét a Miles Teller által életre keltett Andrew-val. (Lavicska Zsuzsanna)
Rendező: Nemes Jeles László
Mozibemutató: 2015. június 11.
Elviselhetetlen nézni. Elviselhetetlen, mert tudod, hova kíséri Saul a vonatról leszálló embereket. Mert tudod, mi fog történni a rájuk záruló ajtók mögött. Mert tudod, mi várt a táborokba érkezőkre. És mégis muszáj nézni. Nem tudod levenni a szemed a vászonról. Osonsz Saul mögött, összeszorul a gyomrod a hangzavartól. Eleinte gyűlölöd a nácikat, aztán már semmit sem érzel, ahogy Saul sem. Alig várod, hogy vége legyen, hogy kiszabadulj a moziteremből. Aztán mégsem bírsz hazaindulni, vissza az életedbe. Amikor kilépsz az utcára, csak állsz bután, és szomorúan emlékezteted magad arra az abszurd szerencsére, hogy élsz. (Papp Eszter)
Rendező: Andrew Haigh
Mozibemutató: 2015. október 1.
A házasság sosem könnyű, de az ember szereti azzal áltatni magát, hogy a vége, a közös öregség már valami békés, bölcs és boldog életszakasz lesz - addigra mindenki beletörődik a sorsába. Egy frászt! Andrew Haigh másfél óra alatt bebizonyítja, hogy valójában sosem tudhatunk mindent a másikról, sosem ismerhetjük ki egymást igazán, az elhallgatott titkoknak évtizedekkel később is súlya és ára van, a kétségek a haláláig gyötrik az embert, és az összetartozást mindig az egyik fél akarja jobban. Letaglózó erejű, a lelkünk mélyét is felkavaró kamaradráma a 45 év, amit korunk két színészóriása tesz még felejthetetlenebbé: Charlotte Rampling és a színpadról visszatérő Tom Courtenay. (Gyárfás Dóra)
Rendező: George Miller
Mozibemutató: 2015. május 21.
Nem egyszer láttam a bemutatója óta a negyedik Mad Max-filmet, de még mindig nehezen tudom elhinni, hogy a hollywoodi stúdiórendszeren belül elkészülhetett - és sikeres lehetett - egy ilyen pofátlanul kreatív, fékeveszett látványfilm, amely szembemegy az egy kaptafára felhúzott blockbusterek közhelyes megoldásaival.
A harag útja látszólag egyszerű, mint a faék, de ez senkit ne tévesszen meg, hiszen pont a céltudatosságában rejlik az ereje: a szédítő iramú akciók és a szüntelen hajsza alatt egy, az utolsó szegecsig és vérzsákig kidolgozott, élénk narancsos-kékes képekben ázó posztapokaliptikus világ bontakozik ki, mely percenként annyi ötlettel bombáz minket, amennyivel más rendezők egész életművüket kitölthetnék.
George Miller sutba vágta a dögunalmas, túlbonyolított eredettörténeteket, és egyből a mélyvízbe dobott minket, bízva abban, hogy nem kell mindent a szánkba rágni. Közben melldöngetés nélkül szemléltette a praktikus trükkjeivel, hogy szépek és hasznosak a vizuális effektek, de azért mégiscsak más érzés, amikor valódi acélszörnyek dübörögnek a sivatagban. Valamint, csak úgy mellesleg, Furiosa (Charlize Theron) személyében teremtett egy hősnőt, aki kapásból feminista ikonná - és cosplayezők ezreinek új kedvencévé - lépett elő. A harag útja nem pusztán sziporkázó, lehengerlő akciófilm; vegytiszta moziélmény. (Huszár András)
j