A Kút női főszerepeit többkörös casting után kapták meg. Hogy zajlott ez?
Kurta Niké: Attila mindenkit, még a legkisebb szerepre jelentkezőt is maga választja ki. A casting is különleges: nem az van, hogy bemész, és mint egy marhavásáron, vizslatnak, majd készül rólad három fotó, és már mehetsz is. Hanem ott vagy másfél órát, és kapsz lehetőséget, hogy különböző utakat bejárj. Ez nagyon ritka.
Trokán Nóra: Attilán érezni, hogy ő a casting során valóban azt szeretné, hogy te játszd a szerepet. Drukkol neked. Nyilván neki is az a fontos, hogy a legjobbat hozza ki a színészből. Ha begörcsöltet valakit, nem fogja megtudni, hogy az mit tud, pedig lehet, ő lett volna a tökéletes a szerepre.
„Azért nem én kaptam a szerepet, mert ennek így kellett lennie" – tényleg lehet ezzel vigasztalnia magát egy színésznek, ha lecsúszik egy jó szerepről?
K. N.: Hogyha rohadt jól megcsinálja a másik, akkor tényleg azt érzed, hogy megérdemelte.
T. N.: Lehet rólam tudni, hogy imádom a lovakat, és amikor meghallottam, hogy a Kincsem-ben lesz egy vagány, erős női karakter, aki ráadásul szuper lovas, egyből azt éreztem, hogy úristen, de jó lenne! Voltam is a castingon, és végül a nagyon kedves barátnőm, volt osztálytársam, Petrik Andi kapta a szerepet. Lehet, hogy a régi barátság miatt is, de szívből tudtam neki örülni. És amikor megláttam Andiról a képeket, azt mondtam, hogy úristen, de csodálatosan néz ki! Ezt mindenkinek magában kell elintéznie.
K. N.: Könnyebb belecsúszni az irigykedésbe, az „én jobban csináltam volnába", és ezek kombinációiba. Akik hosszú évek óta a szakmában vannak is meg tudnak lepődni, amikor egy előadás után odamész gratulálni vagy megköszönni az élményt, mert többségében nem élünk ezzel.
Ritka holló a gratuláció.
T. N.: Jó, nyilván van az a gratuláció, amikor érzed, hogy azért ez nem szívből jövő. A kedvencem a "Gyönyörűek voltak a ruháid!". Meg a „Rengeteg meló van benne!".
K. N.: Meg a „Nagyon szép voltál!".
Prostituáltakat alakítanak. Volt önökben kétely, mielőtt igent mondtak a szerepre?
T. N.: A magyar színészek azért nincsenek elkényeztetve filmes lehetőségekkel. De Attila neve és a munkássága garancia. Arra egyszerűen nem mondasz nemet. Amikor megtudtam, hogy Attila rendezni fogja a Kut-at, tudtam, hogy nagyon szeretnék vele dolgozni, mert lehet érezni A nyomozó-ból, hogy az ízlése, a gondolkodása egyedülálló.
K. N.: Gigor Attilával a Terápiá-ban dolgoztam már együtt, az a munkafolyamat meghatározó volt, nem maradt kérdés.
Más volt vele dolgozni most, hogy a saját filmjét rendezte, mint amikor a Terápiát?
K. N.: A forgatáson érződött, hogy a Kút az ő gyereke, minden porcikáját ismeri, elképesztő szenvedéllyel dolgozott, és százszázalékos hittel húzta a hatvan-nyolcvan emberes stábot. A forgatás óta meg megy a kőkemény stressz és szorongás. A nyomozó, meg hogy az „ő neve garancia" hatalmas teher.
T. N.: Tíz éve csinált egy iszonyat jó filmet, és mindenki várja, hogy mit csinál most.
Hasonló teher lehet Nemes Jeles vállán is, ez az átka, ha valaki nagyot dob elsőre.
Sokkal nehezebb másodikra is jót csinálni.
A Hajdu Szabolcs és Török Illyés Orsolya házaspár minden filmjükön együtt dolgoznak. Ez példaként lebeg önök előtt is? (Kurta Niké és a film rendezője, Gigor Attila az életben egy párt alkotnak – a szerk.)
K. N.: Hát, akkor most lehull a lepel. Nagyon inspiráló Hajdu Szabolcsék közös munkája, de ez nyilván mindig két emberen múlik. Ezt majd kettőnktől kellene megkérdezni. Egyébként rettenetesen féltünk ettől a munkától.
T. N.: Külső szemmel nem volt ezzel semmi gond, pedig dolgoztam már együtt színész-rendező párral, és előfordulnak problémák. Mint ahogy az iskolaigazgató gyerekét is jobban piszkálják a tanárok, csak azért, hogy senki ne higgye, a gyerek azért ül ott, mert ő az igazgató fia. Sokszor voltam már tanúja ilyen feszültségeknek, de Attiláéknál nem éreztem ilyet.
K. N.: Volt olyan stábtag, aki csak a forgatás után jött rá, hogy együtt vagyunk. Mondjuk nem tudom, ez jó-e.
T. N.: Nehéz kérdés, hogy egy kapcsolatban lehetséges-e az, hogy a nap elején felejtsd el, hogy a szerelmed vagyok, és ne vedd sértésnek, ha valami nem tetszik abban, amit csinálsz. Ez borzalmasan nehéz, le a kalappal előttetek.
Nagyon életszerűen beszélnek a színészek a Kútban, ami magyar filmnél ritka.
K. N.: Érződött, hogy elképesztő alapos előkészítéssel pontos és precíz szabályokat húztak fel az egészre, hogy amikor mi a forgatásra odamegyünk, szabadon lubickolhassunk. Ez a legjobb állapot. Szövegben például Attila teljesen szabadon engedett, mondhattuk, ami illett a szánkra.
T. N.: Fontos volt, hogy ne legyen papírszaguk a mondatoknak. Nagyon hálás dolog egyébként, hogy így engedett minket Attila alakítani a szövegen. Sokszor az szokott lenni, hogy
ha a filmet ugyanaz rendezi, mint aki írta, görcsösen ragaszkodik az utolsó „a" betűhöz is, és ez megfagyaszthatja a színészt.
Bár azért az írói ragaszkodás is érthető, hiszen hosszú hónapokon át ezért küzd, és akkor jön a "hülye" színész, hogy „Nézd, nekem ez nem áll a számra".
A film főhősei prostituáltak, mégsem a lányok sanyarú sorsa domborodik ki, még a kiszolgáltatottságuk is humorosan van ábrázolva. Nem próbálnak sajnálatot kelteni a nézőben.
T. N.: Nekem Attila ezt úgy magyarázta - és ezzel száz százalékban egyetértek -, hogy nem sajnálhatom a saját karakteremet. Kívülről nézve akkor igazán tragikus egy sors, ha az illető nem fogja fel, hogy miben van. Kecskemétre menet az 5-ös út mellett állnak kint a lányok, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nyilván rengeteg lelki sérülés áll e mögött, de egyszerűen túl kell élni. Attila döntése volt, hogy ezeket a lányokat így lássuk.
K. N.: A lányok nem látnak rá arra, amiben vannak, nem is beszélnek róla, sőt
leginkább kamuznak, maguknak és a többieknek, egy kitalált világgal veszik körbe magukat.
Hajni karakterét alakítani kellett, hogy véletlenül se legyen finom és nőies?
T. N.: Az okozott kisebb problémát, hogy mit tudnánk csinálni az arcommal. Attila véleménye az volt, hogy túl finomak a vonásaim. Én korábban már szórakozgattam ilyesmivel, és végül az egyik próbán a karakteres smink mellett a frufru tette helyre a dolgot. Ahhoz még felvettem a korallszínű overallt, és egyszer csak ott állt Hajnalka.
A színészi feladatot az jelentette, hogy elérjem azt a fokú lazaságot és gátlástalanságot, hogy így tudjak létezni, mert ezt eljátszani nem lehet. Nagyon élveztem, hogy Hajniként mindent szabad. Egész napra így maradtam, az átállások között is. Egyszer úgy alakult, hogy egy nagyobb szünetben elkezdtem olvasni Az ötödik pecsét-et. Egészen szürreális élmény volt.
Van rizikó 2016-ban Magyarországon roma lányt játszani, főleg úgy, hogy épp bizonyos jellegzetességeikből csinálnak poént?
T. N.: Igen, rizikós. Semmiképp sem akartam karikatúrát csinálni, a humor nem fakadhat a roma jellegzetességekből, legfeljebb abból, hogy milyen a személyisége, a dumája. Óvakodtam is attól, hogy a roma dialektust felvegyem, utánzásnak és kifigurázásnak tűnt volna. Ez vékony jég.
K. N.: Ahogy egy kislányt sem úgy játszol el, hogy selypítesz.
Az ön haját kifejezetten a szerep kedvéért borotválták le?
K. N.: Igen. Kicsit sírtam is, bevallom. Kiskorom óta úgy nőttem fel, hogy szőke, hosszú hajam van, amihez nem nyúlhatok, nem festhetem be, nem vágathatom le. Amikor viszont levágtuk a hajamat, lebomlott ez a szabály is, így azóta csiklandoz a gondolat, hogy most valamit kezdjek vele. Ez, na meg a harminccentis bordó műszőr bakancs sokat segített, hogy másképp lássam a világot.
A karaktereik mennyire viszonyulnak egészségesen a szexhez?
K. N.: Az én karakterem, Marcsi orgazmusképtelen, ami elég jól megfogalmazza a problémáját, nem tudja a szexben elengedni magát.
A testét eszközként használja pénzkeresésre, szórakozásra.
Elképesztően rémisztő, hogy az aktusban egyedül van, nem engedi be igazán a másikat.
T. N.: Hajnit úgy képzeltük el, hogy belenőtt a prostitúcióba, ahogy lehetett, vitték dolgozni. Torz a szexualitása, lélektelen. Munkaeszköz. Abban a bizonyos bulijelenetben is a praktikumot látja. Segíteni kell Marcsi karakterének, és kész.
Ez a tanítás egy hármas szexjelenetbe torkollik. Ott mi volt az elképzelés?
T. N.: Soha nem volt még ilyen jelenetem. Ezért erről beszélgettünk is Attilával, meg akartam érteni, hogy mit képzelt el, mi az üzenete. Azt tudtam, hogy nem arról szól, hogy minél többen megnézzék a filmet, csak mert van benne egy ilyen jelenet. A kamaszfejekben szerintem iszonyatos zűr van szexualitás terén. De talán mond ez a jelenet valami olyat, hogy egy ilyen lélektelen együttlétből nem sülhet ki jó.
Gigor Attila egy korábbi interjúnkban úgy fogalmazott, hogy ez a film a női-férfi kapcsolatokról szól, és a nemi szerepek megváltozásáról. Önöknek mit mond?
K. N.: Szerintem elképesztően romantikus, ahogy Peti karaktere mindent, de tényleg mindent megtesz, hogy ezt a lányt megkapja. Bármennyire groteszk is, ettől végtelen romantikus.
Mennyire hisznek a klasszikus férfi-női szerepekben?
T. N.: Nehéz ma véleményt formálni úgy, hogy ne ragasszanak az emberre valamilyen címkét. Ha azt mondanám, hogy hiszek abban, hogy vannak egy kapcsolaton belül eltérő nemi szerepek, akkor megkapnám, hogy nem tisztelem a nőket.
Ha két ember szereti, tiszteli és elfogadja egymást, akkor nem jönnek fel ezek a kérdések. Akkor nem akarom eljátszani a férfit vagy elnyomni a nőt, ezek mind csak belső frusztrációkból fakadnak. Akkor beáll valami egészséges egyensúly.
Én szeretem, hogy a gyengébbik nemhez tartozom, ha gondoskodnak rólam
– és másképp, máshogy én is gondoskodom a páromról.
K. N.: Nyilván a női oldalt érzékenyebben figyelem, hogy a társadalom hogyan kezeli a nőket, milyen elvárásokat fogalmaz meg velük szemben. Lehetetlen megfelelni annak, hogy legyél egyszerre botsáskavékony, de „így vagy jó, ahogy vagy", karrierista, gondoskodó satöbbi. És az elvárások nyolcvan százaléka a külsőségekre vonatkozik, ami iszonyat erős frusztrációt okoz.
T. N.: Érdemes azt is megemlíteni, ami a közösségi médiában megy.
Hajni szerepéhez például csomó lányt néztem a Facebookon, akik videoüzenetben osztják egymást. Nagyon nyomasztó.
A másik, amit nehezen értek és fogadok el, ha valaki semmit nem él meg, de mindent 76 tökéletes beállítású képpel dokumentál. És például egy átlag anya odakattint, és rosszul érzi magát, mert rögtön összeméri az ő valóságát a másik ember látszatéletével. Nagyon veszélyes.
K. N.: Nemhiába szólnak kutatások arról, hogy a Facebook depressziót okoz, mert nézed ezeket a félkamu képeket, amikhez képest az életed csak szarnak érezheted. Marcsi egy az egyben ilyen. Folyamatosan a külsejéről szól minden, hogy mit ér el a külsejével, az egész személyisége arról szól, hogy mit visel, hogy néz ki. Az az egyetlen fegyvere, hogy kurva jól néz ki.
Mit várnak a filmtől? Készülnek az „úgyse jó, mert magyar film" reakciókra?
T. N.: Szerintem szuper lett a trailer, de ahogy kijött, már ott voltak alatta a negatív kommentek. Nagyon nem irigylem a filmrendezőket. Remélem, ez meg fog változni a közeljövőben. Hiszek ebben a filmben, hogy enyhíteni fogja ezt az előítéletet.
K. N.: Minden felelősség a rendezőn van. Színészként bármikor bemondhatjuk, hogy ez csak egy szerep.
Nem is lehet elképzelni, hogy nyolc év után milyen a saját gyerekedet útnak indítani, úgy, hogy azt minden irányból köpködhetik.
Egyébként tudjuk, hogy nézettség magyar filmek esetében nem nagyon van.
Melyik filmet látták utoljára moziban?
K. N.: Én a Suicide Squad-ot. Nagyon nem tetszett. Kijöttem róla.
T. N.: A Lépcsőházi történetek-et. Tavalyi film, de nagyon-nagyon szép. Nagyon ajánlom mindenkinek.