Oda akarok merészkedni, ahol magyar film még nem járt

Vágólapra másolva!

Pénteken este adta le a Duna TV a Szürke senkiket, amit az utóbbi ötven év legütősebb magyar háborús filmjének neveztünk (aki kihagyta, itt megnézheti). A film írója, Köbli Norbert egy csomó más remek film forgatókönyvét jegyzi, legutóbb a Mágnás Elza-gyilkosságról szóló Félvilágét. Az ambiciózus és tehetséges forgatókönyvíró újabb merész dolgokon töri a fejét: az Origónak adott interjújában beszélt először arról, hogy sikeres történelmi filmjei után mostantól inkább jelen idejű történeteket írna. Szerinte minden filmes műfajt meg lehet honosítani Magyarországon, csak egy jó sztori kell hozzá. Azzal fog kísérletezni, hogy sci-fivel, kalandfilmmel és családi filmmel vonzzon be félmillió embert a moziba.

Soós Tamás

Vágólapra másolva!

magyar film Árulók A berni követ Köbli Norbert Félvilág Szürke senkik

Úgy képzelem, önnél egyik téma hozza a másikat; ahogy kutat, újabb és újabb történetekbe botlik. A Szürke senkik-hez a Monarchia végnapjaiban játszódó Félvilág vezetett el?

A Szürke senkik-et egy fotó szülte, amit a Nagy Háború blogon láttam egy galambdúcról. Előtte eszembe se jutott első világháborús filmet írni. Nem tudatosan döntöm el, mi lesz a következő filmem. Azokat az ötleteimet írom meg, amik időről időre visszatérnek és fogva tartanak. Visszatért hozzám a Szürke senkik is, amivel – tévéfilmként – a Médiatanácshoz pályáztunk. Tudtam: atipikusnak kell lennie, mert a frontvonalat – az állóháborút – nem tudjuk 150 millió forintból filmre vinni.

Köbli Norbert Fotó: Polyak Attila - Origo

Láttam Kovács István Idegen föld című kisfilmjét, amit Örkény István novellájából forgatott, szintén Trill Zsolttal. Nagyon tetszett, mert a két egyenruhás színész megteremtette azt az illúziót, hogy a második világháborúban vagyunk, pedig ott se látszott a frontvonal, csak az erdőben bolyongtak a katonák, mint a Szürke senkik-ben. A szűk büdzsé nyilvánvalóvá tette, hogy kevés karakterünk lesz, a kevés karakterből pedig az következett, hogy felderítőútra kell indulniuk. Így jöhetett a képbe a galambdúc, amit egy másik csapat őriz.

Olyan filmet akartam írni, amely korszerűen beszél az első világháborúról, mégsem túl kalandos – a „kaland” szó rossz értelmében –, hisz mégiscsak egy mocskos háborúban játszódik a történet.

Örök kérdés, hogy létezik-e háborúellenes háborús film, vagy mindegyik háborús film propagálja a háborút azzal, hogy izgalmasnak mutatja be.

Igyekeztem úgy megírni a filmet, hogy ne kapjon tőle az ember kedvet a háborúskodáshoz, de ne legyen bután pacifista se, vagyis ne közhelyekkel próbálja elmondani, hogy rossz dolog a háború. Szerintem lehet pacifista egy háborús film, bár a háborúellenes filmek is gyakran a „band of brothers” gondolatánál lyukadnak ki. A pátoszt abban találják meg, hogy a katonák együtt harcolnak, együtt csinálják végig a háborút. Amikor már sem a parancsnokodban, sem a nagy ideákban nem hiszel, a melletted állóban igen, és a kedvéért összeszeded magát, és harcolsz tovább.

Ötven éve nem volt ilyen ütős háborús filmünk

A Szürke senkik egy elejétől a végéig feszült, néhol a zsigereinkig hatoló film, ami ugyan egyszer sem lép ki a köddel borított, fagyos erdőből, de így is megidézi a Monarchia világát. A színészek kiválóak, a finálé akciójelenete ajánlólevélnek is elmenne Hollywoodba. Olvassa el kritikánkat!

A kritikák pozitívumként emelték ki, milyen filmszerűek, izgalmasak a Szürke senkik harcjelenetei. Itt is megcsapja a nézőt az adrenalinlöket, amit a katonák átélnek a háborúban.

Az a kérdés, hogy tud-e a film mást, mint hatást kiváltani. Ha egy rendező antihatásra, antidrámára törekszik, az is hatást keres, csak másfajtát. Legutóbb Christopher Nolan filmjei, illetve az Érkezés kapcsán gondolkoztam el azon, hogy lehet-e a film más, mint bűvésztrükk, vagy szebb szóval mágia. Az Érkezés elvileg tudományos-fantasztikus film, mégsem gondolkodásra invitál, hanem arra, hogy higgyél.

Vallásos élmény a film, mint ahogy a dráma műfaja is egy vallásos rítusból, a kecskejátékból született. Lehet, hogy érdemes elfogadni, hogy a film hatás és rítus, és ebben rejlik az erőssége.

Pengeélen kell táncolni, hogy hasson a film, de ne a háború mellett tegye le a voksát.

Persze antidrámát is lehet írni az első világháborúról, amiben minden a képen kívül történik, de én nem ilyet akartam. Nem véletlen, hogy a világégések erősítették fel az abszurdot a művészetekben. A világháborúk utáni generációk úgy nőttek fel, hogy semminek nincs értelme. Nem lehetett úgy beszélni a dolgokról, mint előtte, ezért kerestek egy új formát, az abszurdot, ami elvezetett a cselekmény tagadásáig. Mi már egy másik generáció vagyunk, és sokszor klasszikus módon próbáljuk újrafogalmazni azokat a formákat és értékeket, amik a világégések hatására kiüresedtek.

Sokat kutatott?

Igen, de igyekeztem meghúzni egy határt. Ha túl sokat tudsz egy témáról, az megbéníthat, márpedig ha nem tudsz magabiztosan dönteni egy-egy kérdésben, az kárára válik az írásnak. Sokszor jobb elefántként bemenni a porcelánboltba. Lehet, hogy hülyeségeket fogsz írni, de az is előfordulhat, hogy a friss szem segít, és merészebben tudod dramatizálni a témát.

Trill Zsolt és Szegezdi Róbert a Szürke senkik című filmben Forrás: Film Positive Kft.

A Szürke senkik-hez háborús naplókat olvastam, és egy könyvet a katonagalambokról. A galambok fontos szerepet töltöttek be az első világháborúban, a telefonvonalak ugyanis megbízhatatlanok voltak. A tüzérség szétlőtte a vonalakat, és elvágta a parancsnokság és a frontvonal közötti összeköttetést, így hamar rájöttek, hogy hiába van telefon, még mindig a galambok a legjobb üzenetközvetítők. Pontosak, gyorsak, és nagyon, már-már misztikusan jól tájékozódnak. A filmben is elhangzik, hogy a Monarchia több mint százezer galambot használt az első világháborúban.

Vad galamb címmel egy animációs filmet is csináltak arról, hogy milyen volt az első világháború a galambok szemszögéből. Nem lett nagy siker, de az ötlet jó volt: a németek héjákat vetettek be az üzenetküldő galambok ellen, velük vadászták le őket. A világháborúkban kitüntetéseket is kaptak az angol és a francia galambok, annyi életet mentettek meg.

A galambok voltak az első világháború drónjai:

fényképezőgépet akasztottak a nyakukba, és stratégiai szempontból hasznos fényképekkel tértek vissza.

A Vad galamb című rajzfilm főhősei Forrás: InterCom

A Szürke senkik, bár az első világháborúban játszódik, inkább az öngyilkos küldetésekről szóló második világháborús kalandfilmekre emlékeztet, mint A piszkos tizenkettő vagy a Kémek a sasfészekben.

Részben Alistair MacLean kommandós filmjei hatottak a Szürke senkik-re, amikben néhány ember titkos küldetésre indul, de nincs köztük egyetértés, mi lesz az akció kimenetele. Kovács István rendezőt a Jöjj és lásd! című orosz film inspirálta, ezért a film végig külső helyszíneken forgott, november-decemberben. Büszke vagyok a stábra, hogy vállalták a forgatást hóban-fagyban, mert ettől lett egy sajátos hangulata a filmnek.

Alekszej Kravcsenko a Jöjj és lásd! című filmben, Kovács S. József a Szürke senkikben Forrás: Film Positive Kft.

Első világháborús filmet nem tudnék hatásként említeni, de arról nem is készült sok film. Kerestem magyar előképeket, hogy megnézzem, hogyan fogalmazzák meg vizuálisan az első világháborút, de nem igazán találtam.

Archív anyagok mellett két régi olasz filmet néztem meg, A nagy háború-t (1959) és a Tűz a Monte Fiorón-t (1970), amik nagy, sikeresek filmek voltak a maguk idejében. Az olaszok lehetetlen háborúnak látták az első világháborút, amelyben az ellenség el akarta foglalni az országukat, és bár vesztésre álltak, végül mégis ők győztek.

Magyarországon bonyolultabb a helyzet, mert nálunk a vereség mellett sok mindennel összekapcsolódik az első világháború: vége lett a királyságnak, szétesett a Monarchia és az ország, majd kitört egy forradalom, és lett egy Tanácsköztársaság.

Ez is közrejátszhatott abban, hogy kevés magyar film készült az első világháborúról?

Meg az is, hogy a háborús film költségigényes, és ha sokat áldoz rá a mindenkori pénzosztó szerv, százszor is meggondolja, miért pont egy első világháborús filmet kéne támogatnia, miért most, és ha támogatja is, mit és hogyan ábrázoljon a film.

Szükség lenne egy nagy, átfogó első világháborús magyar filmre?

Igen, de ember legyen a talpán, aki belenyúl ebbe a darázsfészekbe. Sok eldöntendő kérdés van, amire nekünk a Szürke senkik-ben nem kellett választ adni, de egy nagy költségvetésű filmben már nem lehet megkerülni. A mi hibánkból tört ki a háború, vagy sem? Jó, hogy szétesett a Monarchia, vagy sem? Elkerülhető lett volna Trianon, vagy sem?

A legjobb megoldás az lenne, ha valaki írna egy nagyregényt, és a forgatókönyvíró azt mondhatná, ő csak ezt a sikeres regényt adaptálja. Ha a forgatókönyvírónak kell elvégeznie az egész munkát, sokkal nehezebb helyzetbe kerül, mert a nagy költségigény miatt jobban odafigyelnek, hogyan nyúl hozzá a témához, mint egy regényíró.

A vizsga óta történelmi filmeket írt. Volt olyan pillanat, amikor rájött, hogy a történelmi thriller lefedetlen piac Magyarországon?

Nem a piacból indultam ki, hanem önző módon magamból. Olyat írtam, ami érdekel. Közben írtam más zsánerű filmeket is, de az író munkájából csak a jéghegy csúcsa látszódik:

öt forgatókönyv közül talán egyből lesz film.

Örültem neki, hogy van közönségük a történelmi témáknak, de nem úgy gondolkodtam, hogy ha az első bevált, akkor írok mellé még pár történelmi filmet. Soha nem tudtam, lesz-e következő, így nem is tudtam ráállni egy futószalagra. A véletlennek is köszönhető, hogy a különböző témák közül épp a történelmi filmek valósultak meg, mert ezekre lett pénz, producer és rendező.

Amikor elkezdték trilógiaként emlegetni A vizsgá-t, A berni követ-et és a Szabadság – Különjárat-ot, nem volt önben késztetés, hogy életművet építsen? Hogy legyen egy olyan „brand”, hogy „a Köbli-film” – fordulatos zsánerfilm a történelmi sorsfordulók árnyékában élő kisemberről?

Nem, bár volt egy olyan őrült tervem, hogy a huszadik század minden évéről írok egy filmet. De ha már életműről beszélünk, én mindig úgy tekintettem a történelmi filmjeimre, mint egy korszakra. Előtte más korszakom volt; akkor a párkapcsolatok érdekeltek, az utóbbi években pedig a történelem. A történelem azért volt fontos a számomra, mert a múltban játszódó történetekben könnyebben ki tudtam fejezni, mit gondolok a jelenről.

Most már a jelenben játszódó filmötletek foglalkoztatnak. A történelmi filmes korszakom, ha csak ideiglenesen is, de lezárul. A közönség egy darabig ezt még nem fogja észrevenni, mert jövőre forgatjuk a ’45-ben játszódó Apró mesék-et, és 2017 őszén jön ki az Árulók című tévéfilmem. Én viszont január elsejétől jelen idejű történeteket fogok írni. Mielőtt végleg csak történelmi filmet várnának tőlem az emberek, szeretném megmutatni, hogy mást is tudok csinálni.

Már tudja, mit akar írni, vagy csak azt, hogy valami mást?

Tudom, mit akarok, de még nem árulom el. Bátrabb zsánerfilmeket szeretnék, olyanokat, amiket nem próbáltak ki itthon. Amik nem kérnek bocsánatot, ha olyan helyekre merészkednek, ahol magyar film még nem járt.

Lesz végre magyar zombifilm?

Ha zombifilmen nem is, de horroron gondolkodom. Ahogy sci-fin és kalandfilmen is. Olyan filmeket szeretnék írni, amilyeneket kamaszként szerettem. Nem nosztalgiázni akarok a nyolcvanas-kilencvenes évek után, hanem kommunikálni a gyerekkori önmagammal és a mai gyerekekkel, a mai kamaszokkal. Szász Attilával szeretnénk végre egy olyan filmet csinálni, amit a gyerekeink is megnézhetnek. Tök jó lenne egy olyan családi filmet csinálni, ami túllép a magyar ifjúsági film fogalmán, és korszerűen kommunikál.

A legjobban most egy coming of age sztori foglalkoztat, ami erősen zsánerfilm lesz.

Szeretnék mélyebbre nyúlni, és többet beszélni magamról.

A történelmi filmekben is megtehettem ezt, de csak egy bizonyos pontig. Az „igaz történetek” sok tekintetben megkötik a dramaturgiát, mert tízszer meg kell gondolni, mi fér bele, és mi nem. Ha viszont én rakom fel a szabályokat, csak a szabályrendszeren belül kell hitelesnek lennem. Szuper dolog történelmi filmeket csinálni, de most szabad filmeket szeretnék írni, amikben szárnyalhat a fantáziám, és bármi megtörténhet.

Ezek szerint nem hisz abban, hogy vannak műfajok, amik nem működnek Magyarországon?

Szerintem minden műfajt meg lehet honosítani, csak egy jó ötlet kell hozzá. Nem a formából kell kiindulni, hanem megtalálni azt a tartalmat, amelynek a meghosszabbítása lehet például az akciófilmes forma.

A történeten múlik, hogy megél-e az akciófilm magyar közegben?

Igen. A vizsgá-t sem úgy kezdtem el, hogy thrillert fogok írni. Attól lett thriller, hogy van egy szoros határidő a történetben, és nagy a tét.

Az akciófilm végső soron mozgás. A Féktelenül azért az egyik legjobb akciófilm, mert végig mozog benne valami. Hogy az a valami egy busz, az Magyarországon is megtörténhet. Ugyanígy a Crank sztorija is.

A mozgalmasság, a kinetikusság magyar filmben is működik – a lövöldözés, a fegyverkezés, hát, azt nem tudom.

A magyar társadalomban szerencsére nincs meg az a fegyvermánia, mint az amerikaiban, szóval lehet, hogy olyan akciófilmet kéne írni, amelyben nem lövöldözés, hanem másfajta mozgás van.

Keanu Reeves és Sandra Bullock a Féktelenül című filmben Forrás: InterCom

Az Aranyélet második évadában olyan jól koreografált, feszült és nagy volumenű akciójelenet van, ami etalon a magyar filmgyártásban. De az emberben mégis ott az érzés, hogy ezt nem hiszem el, mert nem szoktak ilyen lövöldözések történni Budapest utcáin.

Ezeket a kérdéseket át kell rágni. Én most szeretnék kockáztatni, és olyan fázisban vagyok, amikor meg is tehetem. Aztán lehet, hogy megverten fogok kijönni belőle, de zavarna, ha úgy élném le az életemet, hogy meg sem próbáltam.

Több sikeres filmmel a háta mögött könnyebben tud tető alá hozni elvetemültebb filmterveket?

Nem, ezeket nehéz lesz megvalósítani. Hogy kockáztathatok, az azt jelenti, hogy most tudok szusszanni egyet, és visszavenni a kontrollt a karrierem iránya fölött. Ezt úgy értem,

ha jó vagy valamiben, a piac afelé tol, hogy mindig ugyanazt csináld.

Színészeknél ezt skatulyának hívják. Ha akarnám, a következő tíz évben futószalagon onthatnám a történelmi filmeket – nem esne nehezemre, mert baromira élvezem őket –, de közben van egy belső igényem arra, hogy tartsak egy kis szünetet, és újradefiniáljam magam.

Kezdte skatulyának érezni a történelmi filmeket?

Nem, sőt szerintem az Apró mesék az eddigi legjobb forgatókönyvem, és az is egy történelmi thriller. Fogalmazzunk úgy, hogy a következőt már lehet, annak érezném. Nem égtem ki, csak kicsit elfáradtam. Hiszek benne, hogy a legjobb filmjeim még előttem vannak, de az elmúlt hat évben erőltetett menetben haladtam, és egyik filmből estem a másikba, a másikból meg a harmadikba. Amire nemet akartam mondani, arra nemet mondtam, de nem szeretném, hogy a határidő lökjön egyik projektből a másikba.

Hogyan tud feltöltődni? Filmet néz, olvas, utazik?

Julia Cameron – Scorsese exneje – A művész útja című könyvében azt javasolja, ilyenkor ne olvassunk, ne nézzünk tévét, csak legyünk önmagunk, és egy idő után annyira túlcsordulunk érzésekkel és gondolatokkal, hogy feltöltődve térünk vissza a munkába. Nekem a legnagyobb problémám, hogy mindig jár az agyam.

Mindennap kitalálok egy új filmet; mindenről egy új történet jut eszembe.

Az lenne az igazi feltöltődés, ha ki tudnám kapcsolni az agyamat. De hajt előre a tudat, hogy túl rövid az élet, és túl sok az elmesélendő történet.

Az eddig elmesélt történetei közül több is tévéfilmként készült el. Ezek a filmek, A berni követ, a Félvilág, nem kevés díjat zsebeltek be. A tévéfilmnek mégis van még egyfajta pejoratív kicsengése Magyarországon. Miért tekintenek a tévéfilmekre még mindig a mozifilm rövidített, kis költségvetésű öccseként?

Ezt a gondolatot a filmesek hozzáállása erősíti. A presztízst még ma is a mozi jelenti. Nagyvásznon látni a filmet, a sötétben ülve, csak arra figyelve – ez a moziélmény nem helyettesíthető a tévével. Én is szeretném, ha minden tévéfilmemet bemutatnák moziban, de nem keseredem el, ha nem jön össze.

Jordán Adél és Fenyő Iván a 9 és fél randi című filmben Forrás: Budapest Film

A karrierem elején átéltem nagy mozis sikereket, az S.O.S. szerelem!, a 9 és ½ randi, a Made in Hungaria mind kétszázezer feletti nézőszámot csinált. Utána már nem voltam kiéhezve a mozis sikerre, és nem éreztem visszalépésnek, hogy tévéfilmeket írok. Inkább örültem, hogy valami olyasmit csinálunk, amit más nem, és élveztem, milyen messzire lehet jutni – Alaszkáig, Goáig, Moszkváig – egy olyan viszonylag kis játékszerrel, mint a tévéfilm.

A tévéfilmeket nagyságrendekkel több ember nézi meg. A mozifilmnél már harmincezer néző esetén is ünnepelnek, a tévéfilm viszont százezrekhez jut el egyetlen vetítéssel.

Ez az érvelés sántít, hiszen végül a mozifilm is el fog érni annyi nézőt, amikor leadják a tévében. A magam részéről a tévéfilm és a mozifilm mellett is tudok érvelni. Én szeretnék még nagy mozisikereket átélni, és olyan filmeket csinálni, amik a lehető legszélesebb közönségnek szólnak. Az emberek imádnak moziba járni.

Ma is be lehet vinni öt-hatszázezer embert a moziba, csak meg kell találni azt a történetet, amiért ennyien fizetnek.

Ez nehéz, de úgy gondolom, nem lehetetlen.

Romantikus komédián kívül mivel lehet ennyi nézőt bevinni a moziba?

Azzal fog telni a következő pár évem, hogy erre rájöjjek.

Miklauzic Bence szerint a tévéfilmekkel lehetne visszaszerezni a nézők bizalmát, hiszen azokat úgyis megnézik otthon – és ha jók a tévéfilmek, akkor látják az emberek, hogy mégsem rossz a magyar film.

Valóban: ha látsz egy jó magyar filmet, könnyebben szavazol bizalmat a következőnek. De hogy milyen a magyar film híre, abban nagy felelőssége van a médiának is.

Nem szabad minden jó magyar filmről szóló cikket úgy kezdeni, hogy „végre”.

Ha azt mondják, két hónapja még baj volt a magyar filmmel, de ennek az új filmnek hála már nincs baj, az életben tartja azt az előítéletet, hogy konstans módon valami baj van a magyar filmmel.

Ha minden jó filmnél úgy teszünk, mintha ez lenne az első jó magyar film, az első jó magyar thriller, vígjáték, dráma stb., az szerencsétlen kommunikáció. Mégiscsak százéves a filmművészetünk!

Szerintem egy olyan kampányra lenne szükség, amelyik emlékezteti a nézőket arra, hogy jó magyar filmeken nőttek fel. A magyar filmnek is vannak gyengébb korszakai, de nem ezekből kell kiindulni, hanem az erősebbekből. A kritikusoknak és az alkotóknak is a kontinuitást kéne erősíteniük, és hangsúlyozniuk, hogy ez egy folyamat, ami nem mindig minden filmmel elölről kezdődik, hanem már száz éve tart. Bacsó Péter és Makk Károly országában élünk, mi, magyar filmesek nem a semmiből találjuk fel a dolgokat, vannak erős hagyományaink.

A Saul fia Oscarjának volt érezhető felhúzóereje a magyar filmre?

Erről én is csak azt tudom mondani, amit az újságban olvasok, ti. hogy azóta jobban figyelnek külföldön a magyar filmre. Amit a saját szememmel látok, az az, hogy

a Saul fia energizálta a szakmát, és elhitette a filmesekkel, hogy el lehet jutni az Oscarig.

Érdemes éveken keresztül küzdeni az álmaidért, mert a végén Oscart nyerhetsz – ez olyan tanulság, ami jó hatással lesz a következő filmes generációkra. Valahogy úgy, ahogy Puskás is nemzedéknyi gyereket inspirált a focizásra. Nemes Jeles László az Oscar-díjjal a magyar film rocksztárja lett.

Nemes Jeles László a Saul fiáért elnyert Oscar-díjjal Forrás: Academy of Motion Picture Arts and Sciences

Ön is rocksztárnak érzi magát, mióta rendre a legismertebb magyar forgatókönyvírónak nevezik?

Mostanában sokat szerepelek, mert sok film jött ki tőlem az elmúlt években, de nem hiszem, hogy az egész életemet reflektorfényben fogom leélni. Igyekszem a helyén kezelni a rocksztárságot, amennyiben ez az. Örülök annak, hogy ha szerepelek, egy egész kitűnő szakma meg tud jelenni, és az emberek rajtam keresztül látják, hogy a filmeknek forgatókönyvírójuk is van. Minél több kollégám mutatja meg az arcát, annál többször fordulhat elő, hogy ez a sokszor pincében, rabláncon tartott szakma végre kijöhet a napra.

Jövő ősszel forgatják az Apró mesék-et Szabó Kimmel Tamás, Nagy Zsolt és Kerekes Vica főszereplésével. Mit árulhat el róla?

Mivel a történet roppant fordulatos, csak nagyon keveset. Hasonló lesz, mint amit eddig csináltunk Szász Attilával, csak nagyobb és látványosabb.

Meg kell mutatnunk, mire vagyunk képesek négyszer annyi pénzből, egy kétórás filmben.

Nagy közönségfilmnek szánjuk az Apró mesék-et, és úgy is fogjuk kommunikálni.

Mennyire szimbolikus, hogy szélhámosfilmet forgatnak a második világháború utáni Magyarországról? A vizsga esetében már magába a műfajba, az átverésekre építő thrillerbe is kódolva volt az ötvenes évek rendszerének kritikája.

Ha válaszolnék, azzal túl sokat árulnék el a történetről. Annyit mondhatok, hogy ez is egy ex lex állapotban játszódik, ami jogi nyelven azt jelenti, hogy „nincs törvény”. Engem nagyon érdekelnek azok a korszakok, amikor összeomlik egy rendszer, de még nem állt fel az új. Ez a vadnyugat, ahol törvényenkívüliek vannak, és primérebbek a konfliktusok, mert zsigeri szintre megy le az emberek viselkedése, konfliktusrendezése. Sok tekintetben A vizsga is egy cezúra határán játszódik.

Nagy Zsolt és Hámori Gabriella A vizsga című filmben Forrás: Budapest Film

Az Apró mesék-et azért helyeztem ’45-be, mert akkor is összeomlott a rendszer egyik pillanatról a másikra. Minden, amit igaznak hittünk a világról, újraértékelődött. Egy olyan világban játszódik a történet, ahol tegnap még tudták az emberek, hogyan kell élni, de ma már egy új rendszerhez kell alkalmazkodniuk.

Másik készülő filmje, az Árulók a Guszev-ügyről szól.

Már leforgott a film, 55-60 perces lesz. Fazakas Péter rendezte, és Nagy András volt az operatőr. A film egy apa-lánya kapcsolatról szól: Hegedűs D. Géza játssza az apát, Sztarenki Dóra a lányát, Klem Viktor a lány pasiját. A történet hátterében ott a hoax, amit Illés Béla útjára bocsájt és terjeszt, ennek a hazugságnak az útjáról és leleplezéséről szól a sztori.

Sztarenki Dóra az Árulók forgatásán Fotó: Sztarenki Dóra

Hasonlít az Amikor a farok csóválja című amerikai filmre, amelyben kitalálják, hogy az USA háborúban áll Albániával, hogy eltereljék az elnök botrányáról a figyelmet. Az Árulók-ban egy orosz hőst találnak ki, mert a második világháború alatti és utáni erőszakolások és lopások miatt a magyarok utálják az orosz katonákat. Előhozakodnak Guszev kapitánnyal, aki annyira szerette a magyar embereket, hogy még utcát, gyárat is elneveztek róla, és az iskolákban tanították a ’48-as szabadságharcban a magyarokat segítő katona történetét.

Adta volna magát, hogy szatíraként írjam meg ezt a filmet, de inkább politikai drámát csináltam belőle, amely a lány szemszögéből meséli el egy apakép összeomlását. A bemutatót jövő őszre tervezzük.