Két jelenetkép érkezett, mindkettő A szürke ötven árnyalata sztárját, Dakota Johnsont ábrázolja a főszerepben, aki már a Bigger Splash-ben is együtt dolgozott a rendezővel.
A Suspiria főhőse egy fiatal táncos növendék, aki beiratkozik egy neves tánciskolába, ahol rá kell döbbennie, hogy tanárai boszorkányok.
A karaktert Jessica Harper játszotta el az 1977-es Sóhajok-ban. Szerinte a remake
az egyik legféleletesebb horror, ami valaha készült.
Szerepel még a filmben Chloe Grace Moretz, Mia Goth és Tilda Swinton. Az első vélemények szerint
a remake éppoly zseniális és félelmetes, mint az elődje.
Az is kiderült, mikor debütál a Suspiria: november 2-án érkezik az amerikai mozikba.