Így lehet folytatni a filmezést Hollywoodban

Vágólapra másolva!
Kiterjedt teszteléssel és más egészségügyi szabályok betartásával folytatódhat a munka Hollywoodban a filmstúdiók és az ágazati szakszervezetek javaslatai szerint.
Vágólapra másolva!

A szórakoztatóipart képviselő munkacsoport több tucatnyi ajánlást fogalmazott meg a televíziós és filmes produkciók újraindításával kapcsolatban abban a dokumentumban, amelyet hétfőn a kaliforniai és New York-i kormányzónak juttattak el.

A globális filmgyártás március közepén leállt a koronavírus-járvány miatt.


A munkacsoport 22 oldalon foglalta össze a szabályozás alappilléreit, amelyek mellett újra lehet indítani a filmgyártást.

A legfontosabb javaslatok között szerepelt a színészek és a stáb rendszeres tesztelése, egészségi állapotuk nyomon követése hőméréssel és más eszközökkel. A stáb részére a maszk viselését is javasolták, de a színészeknél ez a forgatás idejére nem merült fel.


Ugyanakkor a szakértők azt ajánlották, hogy a szoros kapcsolatot ábrázoló jelenetek számát minimalizálják, vagy használják a digitális technika segítségét ezeknél a bensőséges közelséget igénylő pillanatoknál. A televíziós műsorok felvételénél a szakértők a nézőközönség nélküli forgatást ajánlották.

A munkacsoportban a Wald Disney Co., a Netflix, az AT&T Inc.-hez tartozó Warner Bros. és a Comcast Corp.-hoz tartozó NBCUniversal vett részt a színészcéhek (SAG-AFTRA, IATSE) és a rendezők céhének képviselőivel együtt. A csoport által megfogalmazott ajánlások nyomán most a munka újrakezdésének engedélyezését várják a döntéshozóktól.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!