Ököl és mosoly: Jean-Paul Belmondo és Vinkó József felejthetetlen beszélgetése

A profi (Jean-Paul Belmondo)

Jean-Paul Belmondo a nyolcvanas évek második felében adott interjút Vinkó Józsefnek, amely 1989-ben Az ember harmadik bőre című riportkötetben is megjelent. A most, 88 éves korában meghalt nagy színész akkor még ereje teljében, őszintén vallott színészetről, művészetről és szórakoztatásról, nagy rendezőkről, és azokról a színésztársakról, akikkel együtt dolgozott. Vinkó József kérdései nyomán Belmondo válaszaiból kirajzolódik a francia film egyik legnagyobb egyéniségének portréja.

Az Ön személye valóságos legenda lett...

Legenda? Én?

Igen. Ön Bebel, a francia mozi Szent Szörnyetege, azt mondják, Európában az Ön fotója szinte ismertebb, mint Jézus Krisztusé vagy Che Guevaráé... Segítette ez a legenda az életben vagy hátráltatta?

Hát, először is nem tudom, hogy legenda lennék-e, lehet, hogy egy adott pillanatban legenda voltam, nem tudom, de az biztos, hogy a siker soha nem jelent hátrányt, ellenkezőleg, engem a siker nagyon sok mindenben segített, sokat adott számomra az életben éppúgy, mint a munkában. Tudja, ha az embernek sikere van, akkor könnyebben talál szép szerepeket és jó filmeket, mintha ismeretlen. A siker megvéd.

Igen, ez igaz, de mindig azt vetik a szemére, hogy olcsó kis siker ez... Túlságosan is könnyű.

Könnyű?! Igen. Hát, nem tudom, mi olyan könnyű a filmművészetben. Nyilván a szórakoztatásra értik, csakhogy én a mulattatást nagyon nehéz dolognak tartom. Nagyon nehéz filmet készíteni, nehéz kitalálni, nehéz leforgatni, nehéz megvágni. Én nem tudom, mi a könnyű ebben?

Ha olyan könnyű volna, akkor nyilván mindenki ezt csinálná, nem?

És akkor mindenkinek sikerülne is... hiszen a világon évente több ezer kalandfilm készül, s néhánynak van sikere...

Tehát szó sincs könnyűségről. Inkább manipulációról van szó. Akik irigylik a sikert, azt mondják, hogy könnyű.

Amikor egy időben igen nagy sikere volt a filmjeimnek, mert kaszkadőrmutatványokat csináltam, azt mondták, hogy könnyű! Nos, nem könnyű.

Egyáltalán nem könnyű fejjel lefelé lógni egy helikopterből. Ha olyan könnyű..., miért nem csinálják? De azért engem is sikerült megingatniuk, s csináltam Alain Resnais-vel egy filmet, Stavisky volt a címe, igazi unalmas művészfilm volt; bár nagyon szerettem, szép film is volt, Resnais is élvezte, mégis megtámadtak bennünket. Akkor jöttem rá, hogy mindegy, hogy milyen filmet csinálok, bizonyos emberek engem mindenképpen megtámadnak.

Igen, de hát nem vitathatja, hogy pályája elején a világ legjobb rendezőivel, Jean-Luc Godard-ral, Francois Truffaut-val, Vittoria de Sicával, Claude Chabrollal, Peter Brookkal, vagy az imént említett Alain Resnais-vel dolgozott. Nem hiányoznak ezek az első osztályú rendezők?

Nézze, én tényleg a legjobbakkal forgattam, legalábbis Európában. Csakhogy, akikkel most forgatok, szerintem azok is első osztályúak, Én azt hiszem, hogy Jacques Deray például, akivel az új filmemet forgattam (A magányos zsaru) első osztályú rendező, aki nagyon jó filmeket csinált. Ő rendezte például a Borsalinó-t is, amelynek azt hiszem, világsikere volt, úgy tudom, Önöknél is vetítették. Nem hiszem, hogy másodrangú rendezőkkel dolgoznék... Az lehet, hogy a francia filmművészet hanyatlik, de ez egy másik probléma. És az is igaz, hogy vannak úgynevezett divatos rendezők. De ahogy Jean Cocteau mondta: épp a divat megy ki leghamarabb a divatból!

Borsalino (Alain Delon és Jean-Paul Belmondo) Forrás: Adel Productions

De hát éppen Ön az, aki harminc éve nem megy ki a divatból! 1957-ben forgatta első filmjét, a Gyalog, lóháton és autón című Maurice Delbez-filmet, s azóta 76 nagyjátékfilmben játszott. Nem csömörlött meg?

Dehogy! Charles Vanel, akit nagyon szeretek, 250 filmben játszott, és még mindig nincs csömöre. Nem! Még van időm. Én még csak hetvenhat filmben játszottam!

És nem fél, hogy fogyasztási cikké válik?

Látom, szereti a színvonalas kérdéseket...

Lehet, hogy nem színvonalas, de érdekel...

Hogy fogyasztási cikké válok? Nem tudom.

Az én elvem az, hogyha az ember színházban játszik vagy filmezik, akkor azt azért teszi, hogy mások megnézzék. Különben itt játszanék az irodámban, vagy odahaza a tükör előtt, s tapsolnék magamnak.

Tehát másoknak játszom, tehát alapjában igaza van, a színész valóban fogyasztási cikk is, hiszen arra van, hogy „fogyasszák". A színész nem arra való, hogy betegyék egy szekrénybe, hanem arra, hogy lássák és tapsoljanak neki. Azok a színészek, akik azt mondják, hogy nem szeretik a sikert, nem mondanak igazat. Mert akkor az ember ne menjen színésznek. Ha valaki nem szereti, ha tapsolnak, csináljon mást...

A taps a lényege az egésznek?

Persze, hogy az.

Én sokat sportoltam, egy bizonyos szinten, én szeretem a közönséget. Jobban szerettem például zsúfolt stadionokban futballozni, mint üres nézőterek előtt. Ez hozzátartozik ehhez a szakmához. De gondolom, az író vágya is az, hogy elolvassák a könyvét, s most Ön riportot készít velem, s nyilván az a célja, hogy minél többen megnézzék, különben semmi értelme sem volna az egésznek.

Így tehát azt hiszem, hogy mindaz, ami látvány, kapcsolatban áll a fogyasztással, s ez természetes is. Csak egyesek pejoratív értelmezést adnak ennek, ennyi az egész. A sikertől nem kell félni, de szégyellni sem szabad. Ha valakinek sikere van, az azért van, mert valamilyen módon örömet szerez az embereknek.

Az emberek, akik moziba járnak és tapsolnak, akik elmennek megnézni a kedvenc színészeiket (nemcsak engem, másokat is), azért teszik, mert ezek a színészek elfeledtetik velük néhány órára a gondjaikat, és én azt hiszem, ez a színész célja, és mindig is ez volt.

Szophoklész idejében is. Akkor is emberek előtt játszottak, tehát már a görögöknél is fogyasztási cikkek voltak a színészek. Erről van szó. Igen.

Egy kínai viszontagságai Kínában (Ursula Andress és Jean-Paul Belmondo) Forrás: Les Artistes Associés (United Artists)

Játszott a világ legjobb színészeivel; Bourvillal, Claude Brasseurrel, Orson Wellesszel, Alain Delonnal, Jean Gabinnal, Sophia Lorennel, Claudia Cardinaléval, Monica Vittivel, Ursula Andressel, Gina Lollobrigidával, Géraldine Chaplinnel, Catherine Deneuve-vel, de soha nem játszott Brigitte Bardot-val. Nem hiányzott Önnek a Belmondo-Bardot duó?

Nem, nem hiányzott! Nagyon szeretem Brigitte Bardot-t, mindig is rendkívüli embernek tartottam... Hogy miért nem forgattunk? Amikor fiatalok voltunk, készült velünk egy próbafelvétel, de végül is nem én játszottam el a filmet; akkor még az volt a tanárjaim és a rendezők véleménye, hogy a közönség röhögne, ha meglátná, hogy én ezzel az orral hősszerelmest alakítok... Később meg ő játszotta volna A Mississippi szirénje című filmet, de akkor meg neki jött közbe valami. Így tehát nem jött létre a találkozás. De nem sajnálom, és azt hiszem, hogy ő sem sajnálja.

És Jean Gabin? Róla milyen emléket őriz?

Ő az én szellemi apám; mindazok közül a nagy színészek közül, akikkel valaha is játszottam, tőle tanultam a legtöbbet. Henri Verneuil mutatott be neki a Majom a télben című film forgatásakor; tudja, ha az ember olyan nagy színészekkel játszik, mint ő, vagy Pierre Brasseur, akivel szintén volt szerencsém játszani, ők olyan fantasztikus dimenziót képviselnek, hogy az ember játék közben is csak nézi, csodálja őket, mintha hipnotizálták volna.

Gabin meg különösen nehéz embernek számított. Nem szólt, átnézett az emberen, látszatra abszolút nem érdekelte, mit forgat, mintha ott se lenne, csak ült, olvasta a turfot, nem köszönt senkinek, nem haverkodott.

Úgy döntöttem, nem dörgölőzködöm én sem. Együtt ebédeltünk, de nem szóltunk egy szót sem, ő olvasta a maga lapját én az enyémet... S ez így ment két hétig. Nem szóltunk egy szót sem, csak dolgoztunk. Aztán egy nap váratlanul odafordult hozzám:

Szerencséd van, kölyök, téged akkor is bírni fognak a csajok, ha megnősülsz, de engem, nézd meg a pofámat...!

Majd hozzátette: ,,Olyan vagy, kölyök, mint én voltam húszéves koromban!"... Nem igaz, hogy Gabin kibírhatatlan volt, undok, sértődékeny; ellenkezőleg, én nagyon kedves, szomorú embernek ismertem meg, igazi öreg bonviván volt, egyszerű.

Úgy emlékszem rá, mint egy nagyon egyszerű emberre.

Az imént nőkről beszéltünk, Lorenről, Lollobrigidáról, Moreau-ról, meg másokról, akikkel együtt játszottam. Nos, ők is nagyon egyszerű emberek voltak. Sokszor híresztelték róluk, hogy összeférhetetlenek, de nem igaz, csak akkor hisztériáztak, amikor szükség volt rá. Inkább azok az összeférhetetlenek, akik kicsik, a senkik, akik tudják, hogy senkik, s ez bosszantja őket, akik irigylik a nagyokat. Az igazán nagy színészek kedvesek.

Egy asszony meg a lánya (Jean-Paul Belmondo és Sophia Loren) Forrás: AFP

Sokan azt mondják, hogy a francia filmművészet válságban van. Egyetért ezzel?

Hát persze, hogy egyetértek. Sőt, nagyon is nagy ez a válság. Ugyanarról a válságról van szó, mint Olaszországban. Az olaszok most már gyakorlatilag tíz éve válságban vannak, egyre kevesebb filmet készítenek, és egyre több a televíziós koprodukció, ami szerintem megöli a filmgyártást. És
errefelé tart a mi filmművészetünk is, egyre több film készül tv-koprodukcióban, egyre több a magántelevízió, s előbb-utóbb megfojtja a mozifilmet, ami tragédia lesz.

Másrészt itt van a nyelv problematikája. Mivel az igazi piacot az amerikai kontinens jelenti, mindenki egyre több filmet akar majd eladni angolszász nyelvterületen, s az lesz a vége, hogy eleve angolul fogjuk készíteni a filmeket, mivel francia nyelven nem lesznek eladhatók.

És ez katasztrofális lesz, hiszen így nemcsak az anyanyelvünket veszíthetjük el, amiért önmagában is kár volna, hiszen nagyon szép nyelv, hanem azt az egész kulturális örökséget is, amit európai filmgyártásnak szokás nevezni.

Persze én ennek ellenére reménykedem, hogy történik valami, s a filmművészet visszatalál a helyes útra, s az emberek újra kedvet kapnak elmenni egy-egy moziba, mert rájönnek, hogy annak nagyobb a varázsa, mint a televíziós dobozé. A hiba szerintem az volt, hogy Franciaországban túl sok kisméretű
mozit építettek. Vissza kell térni a nagy mozikhoz, hogy ne ugyanolyan érzés legyen filmet nézni, mint otthon.

A betörés (Omar Sharif és Jean-Paul Belmondo) Forrás: Columbia Pictures

A cikkünknek még nincs vége, lapozzon a következő oldalra!