Exkluzív videó: Igazi sztárparádéval ünnepelt a Megafilm

Nagyszabású gálával ünnepelt a Megafilm (Fotó: Markovics Gábor)
Nagyszabású gálával ünnepelt a Megafilm (Fotó: Markovics Gábor)
Vágólapra másolva!
Ünnepélyes gálán osztották ki az idén 25 éves Megafilm fiatal tehetségeket megcélzó forgatókönyvírói pályázatának győzteseit.
Vágólapra másolva!

Csütörtök este, a Thália Színház Télikertjében tartott nagyszabású gálán részt vett többek között Wolf Kati és akusztikus zenekara, de ott volt Dobó Kata, Dobos Evelin, Keresztes Ildikó, Bánovits Vivianne, Őze Áron és Szőke Richárd is. A Bors is meghívást kapott!

Nagyszabású gálával ünnepelt a Megafilm (Fotó: Markovics Gábor) Forrás: Origo

Egy több mint egy éves kiválasztási folyamat, majd műhelymunka végéhez ért csütörtök este. Egészen pontosan a Megafilm 16-25 év közöttieket megszólító forgatókönyvíró pályázata, a MEGAYOUTH, amit egy nagyszabású gálával koronázott meg a Megafilm csapata.

Három kategóriában adtak át díjakat

A szakmai zsűri három kategóriában adott át díjakat, továbbá egy közönség-díj is gazdára talált a meghívottak szavazatai alapján. A közönségdíjat a mindössze 19 éves Molnár Mátyás Benedeknek ítélték oda, aki „A cinkotai asszonygyilkosság" munkacímen futó, századfordulós krimi-noir hangulatú projektjével nyűgözte le a zsűrit és a díjátadó nézőit egyaránt. A díjat Dobó Kata színésznő-rendező adta át.

- mondta az eseményen Molnár Mátyás Benedeknek Dobó Kata.

Helmeczy Dorottya és Dobó Kata (Fotó: Markovics Gábor) Forrás: Origo

A harmadik helyezést Boros Éva Júlia munkája nyerte; a 19 éves forgatókönyvíró a „Te öltél meg előbb" című pályaművével hívta fel magára a figyelmet, ami egy bántalmazott testvérpár gyilkosságba torkolló kálváriáját mutatja be. A díjat Helmeczy Dorottya, Balázs Béla-díjas producer adta át.

Molnár Mátyás Benedek alig volt ideje szusszanni egyet, ugyanis a szakmai közönség neki ítélte oda a második helyet a már korábban említett, A cinkotai asszonygyilkosság című ötletéért. A díjat Kálomista Gábor Balázs Béla-díjas producer adta át,

– mondta Kálomista.

Egy 25 éves tehetség nyerte a fődíjat

Ulics Balázs forgatókönyve nyert (Fotó: Markovics Gábor) Forrás: Origo

Az est fődíját a 25 éves Ulics Balázs, „Filézett viszonyok" című projektje nyerte el. A koronavírus inspirálta történet egyszerre krimi, fekete komédia és korkép a járvány utáni világról, mai tinédzserek szemszögén keresztül. A fordulatos forgatókönyvért járó díjat Vitályos Eszter államtitkár adta át.

– mondta lelkesen az államtitkárasszony az est végén.

A fiatal győztes a gála után elmondta nekünk, hogy bár az írás alapvetően egy magányos, introvertált folyamat, őt általában a különféle beszélgetések inspirálják, azokból merít ötletet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!