A nap képei november 10-én

nk20141110gif
Vágólapra másolva!
Emberek lógnak a levegőben és biztos lábakon állnak
Vágólapra másolva!



A londoni Tower Bridge is beállt az üvegpadlóval felszerelt látványosságok sorába, ez a látvány fogadja a Temzén átkelőket 42 méteres magasságban. Forrás: AFP/Andrew Cowie

Járókelők egy földből kimászó embert ábrázoló óriásszobor mellett a németországi Ulmban. A Feltépve címet viselő nagy méretű szobor Hervé-Lóránth Ervin képzőművész munkája, amelyet Magyarország legjelentősebb kortárs művészeti vásárára, az október 9. és 12. között megrendezett Art Marketre készített Forrás: MTI/EPA-DPA/Felix Kästle

Ritka pillanat: Hszi Csin-ping kínai elnök (j)és Abe Sindzó japán miniszterelnök kézfogása az Ázsiai a Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés szervezetének kínai csúcstalálkozóján Forrás: MTI/EPA/Reuters pool/Kim Kjung Hun

Az Orosz Szövetségi Űrügynökség munkatársai a Szojuz TMA-13M orosz űrhajó leszállóegységénél, amely Alexander Gerst német, Makszim Szurajev orosz és Reid Wiseman amerikai űrhajóssal a fedélzetén földet ért az észak-kazahsztáni Arkalik közelében 2014. november 10-én. A Nemzetközi Űrállomásról visszatérő három űrhajós csaknem fél évet töltött a világűrben. Forrás: MTI/EPA/REUTERS POOL/Samil Zsumatov

Ilyen iskolasátrakban tanulnak a Szíríából Törökországba menekültek gyerekei Suruc városban. Másfél millió menekült van Törökorszában, ebből 280000-en élnek menekültáborokban. Forrás: AFP/Aris Messinis

A Miss Earth 2014 szépségverseny résztvevői Manilában Forrás: AFP/Jay Directo

Tengeri vihar Nizza mellett Forrás: AFP/Valery Hache

A Szegedi Kortárstánc Együttes a József Legendája című darabot adja elő a Művészetek Palotájában Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers játékosa kosárra dob Cody Zeller, a Charlotte Hornets védekező játékosa előtt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban Forrás: MTI/AP/Mark J. Terrill

Nicki Minaj amerikai énekesnő, az est műsorvezetője leereszkedik a színpadra az MTV Európai Zenei Díjainak átadási ünnepségén a skóciai Glasgowban Forrás: MTI/AP/Invision/Joel Ryan

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!