A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Kedden korán reggel két forintot erősödött a forint a dollárral szemben, a másik két kulcsdevizával szemben pedig tartotta a hétfő esti szintet. Kora délelőtt azonban a dollárral és a svájci frankkal szemben is gyengülni kezdtett a hazai deviza. A svájci frank délután átlépte a 224 forintos szintet is.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül7 bejegyzés
07:50
december 28, 2010
Vágólapra másolva!

Olcsóbb lett a dollár, 220 forint körül a svájci frank

Ugyan az éjszaka folyamán járt 220 forint alatt is a svájci frank, kedden korán reggel hét óra előtt nem sokkal 220,50 forintot kértek egy svájci frankért a bankközi devizapiacon. Az euró/forint árfolyam a 278,75-ös szinten állt, vagyis a 279-es szint körül mozgott, akárcsak hétfőn késő este.

A dollár majdnem két forinttal lett olcsóbb kedd korán reggelre: hét óra előtt nem sokkal 210,50 forinton jegyezték a dollárt, míg hétfőn késő este a 212-es szintet közelítette felülről a dollár-forint árfolyam.

10:15
december 28, 2010
Vágólapra másolva!

Gyengül a forint, 221 forint körül a svájci frank

Kedden reggel negyed tízkor ismét a 222 forintos szintet közelítette a svájci frank árfolyama: 221,63 forinton jegyezték a svájci devizát. 279,17 forintot kértek ugyanekkor egy eurórért, a dollár-forint árfolyam pedig  a 211-es szinten volt.

Elemzők szerint a következő napokban különösebb makrogazdasági esemény híján, és az év végére jellemző lanyha kereskedésben az euró 278 körüli szinten fog beállni.

14:00
december 28, 2010
Vágólapra másolva!

222 forint fölött a svájci frank

Kedden délután egy óra körül 222,37 forinton jegyezték a svájci frankot, az euró árfolyama 278,95 forint volt, egy dollárért pedig 210,23 forintot kértek. Az euró a kora reggeli helyzethez képest minimálisan erősödött, a frank azonban közel 2 forinttal drágult, a dollár pedig valamivel olcsóbb lett.

16:39
december 28, 2010
Vágólapra másolva!

223 fölött a svájci frank

Tovább gyengült kedd délután a magyar fizetőeszköz a főbb valutákkal szemben. Háromnegyed négy előtt egy euró 279,09, egy svájci frank 223,29, egy dollár 211,80 forintba került.

17:32
december 28, 2010
Vágólapra másolva!

Ugrál a dollár, 223 forintnál a frank

A dollár a kezdeti 212 forintos szintről 210 közelébe gyengült, majd délután újra 212 forint fölé erősödött. A svájci frank, miután átlépte a 223 forintos szintet, némileg megtorpant, fél öt körül 222,8 forinton állt. Az euró ugyanekkor 278,7 forintba került.

19:38
december 28, 2010
Vágólapra másolva!

Még drágább lett a svájci frank

Fél hétkor egy euró 279,10 forintot, egy dollár 212,50 forintot, egy svájci frank pedig 224,10 forintot ért. Ez utóbbi érték bő két forintra van a szeptemberben feljegyzett, 226 forint feletti rekordértéktől. A frank kurzusa kedden reggel 220 forint alatt is megfordult, azaz több mint 4 forint volt a napon belüli emelkedés.

A frank forinttal szembeni erősödése szinte kizárólag a frank euróval szembeni izmodosásából adódik, a forint euróval szembeni kurzusa ugyanis csak kis mértékben emelkedett, miközben egy euróért reggel még 1,2650 frankot kellett adni, este pedig már csak 1,2451 frankot.

21:45
december 28, 2010
Vágólapra másolva!

Alig változtak az árfolyamok

Háromnegyed kilenckor egy euróért már csak 279 forintot adtak, a dollárral 212,74 forinton kereskedtek, míg a svájci frankot 223,30 forinton jegyezték.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!