A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
Vágólapra másolva!
A csütörtök esti erős szintjénél is jobb formában kezdett a forint pénteken, az euró 272 forint, a svájci frank 210 forint alá ment le. A frank erősödött a dollárral szemben, miután a KOF gazdaságkutató olyan jelentést tett közzé, amely szerint folytatódhat a svájci gazdaság növekedése. Délután az egyiptomi zavargások miatt veszített az értékéből a forint, és jelentősen drágult az olaj.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül8 bejegyzés
08:36
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Matolcsy szavai 272 forint alá lökték az eurót

A csütörtöki nagy léptékű erősödés éjszaka is hatott a forintra, így péntek reggel már 272 forint alatt volt az euró. A közös valuta 271,5, a dollár 197,9, a svájci frank 209,3 forint volt. A csütörtöki erősödésben nagy szerepe volt annak, hogy Matolcsy György a fenntartható költségvetést megalapozó reformok ütemezéséről beszélt.

09:17
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Ázsia gyengítette a dollárt

Gyengüléssel zártak a főbb ázsiai piacok, ami a kockázatkerülés irányába mozgatta a befektetőket - írta a Bloomberg. A dollár ennek hatására némileg erősödött magyar idő szerint kora reggel.

10:01
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Takarékbank: A 270 forint ellenállási szint

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a forintot, a Matocsy-féle bejelentés mellett a sikeres kötvényaukció és a mérsékelten kedvező globális hangulat is segítette. Az elemző szerint azonban komoly ellenállási szintet jelent a 270 forintos határ, mivel ott többen kivennék a profitot, ami megállítaná a forinterősödést.

10:32
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült a forint

Kissé visszagyengült a forint a főbb devizákkal szemben. Az euró fél tízkor 272,2, a dollár 198,9, a svájci frank 210,2 forint volt.

13:38
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Jól húz a svájci gazdaság a KOF szerint

A svájci KOF gazdaságkutató intézet összetett gazdasági indexe 2,10 ponton állt januárban, szemben a tavaly decemberi 2,11 pontos, felülvizsgált értékkel. Az index értéke ugyan esett, de így is magas tartományban maradt, ami arra utal, hogy a svájci gazdaság jó erőben van, és a jelenlegi szinten maradhat Svájcban a növekedési ütem.

A jelentés közzététele után a frank erősödött a dollárral szemben: az árfolyam 0,9435-re ment le a reggeli 0,9465-ös szintről. Az euró/frank jegyzés n em változott számottevően.

Fél egykor egy euró 271,90 forintot, egy dollár 198 forintot, egy svájci frank pedig 209,80 forintot ért.

18:14
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Esni kezdett az euró és a forint

Kevéssel öt óra után egy euró 273, egy dollár 200,30, egy svájci frank pedig 212,50 forintot ért. Az árfolyamok 16 óra körül az euró esetében másfél, a másik két deviza esetében nagyjából két forinttal voltak lejjebb, a három kulcsdeviza jegyzése kevéssel 17 óra előtt kezdett emelkedni. Nem csak a forint gyengült, hanem az euró is a dollárral szemben: a kurzus 1,3720-ról 1,3620-ra esett.

19:58
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Lejtőn a New York-i tőzsde, drágul az olaj

Az egyiptomi zavargások miatti piaci bizonytalanság nem csak a devizákon, hanem más piacokon is nyomot hagyott. Pénteken délutánig az amerikai könnyűolaj ára több mint 4 százalékkal emelkedett, a New York-i tőzsde Dow Jones indexe pedig 170 pontos mínuszban kezdett.

Hét órakor egy euró 273 forintot, egy dollár 200,60 forintot, egy svájci frank pedig 213 forintot ért.

21:44
január 28, 2011
Vágólapra másolva!

Több mint 4 forintot drágult a frank délután

Héromnegyed kilenckor egy euróért 273,10 forintot, egy dollárért 200,60 forintot, egy svájci frankért pedig 212,80 forintot kellett fizetni a bankközi devizapiacon. Napon belül a legnagyobb mozgást a frank mutatta a forinttal szemben, napi mélypontja ugyanis 209 forintnál volt (ezen a szinten jegyezték reggel és 14 óra körül is), maximumán pedig pedig 213,50 forintot ért az alpesi deviza (ennyibe 20 óra körül került egy frank).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!