A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Szerdán a forinttal szemben gyengültek a legfontosabb külföldi devizák, az euró jegyzése két forinttal került lejjebb, a svájci frank pedig több mint 1 forinttal lett olcsóbb. A sikeres portugál aukció erősítette az eurót a dollárral szemben.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül6 bejegyzés
07:03
január 12, 2011
Vágólapra másolva!

A dollár veszített értékéből

Szerdán reggel, néhány perccel hat óra után az eurót 277,80 forinton jegyezték a devizapiacon. A svájci frank árfolyama ekkor 219,50 forintnál tartott, a dollárért pedig 213,90 forintot kellett adni. Ez azt jelenti, hogy a kedd este feljegyzett árfolyamokhoz képest felemásan mozogtak az éjszaka folyamán a külföldi devizák: az euró ugyanis 20 fillérrel feljebb került, a svájci frank stagnált, a dollár azonban közel fél forinttal gyengült.

Kedd reggelhez képest a svájci frank gyengült a legnagyobb mértékben a forinttal szemben, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a japán pénzügyminiszter kedden bejelentette, Kínához hasonlóan beszáll az eurókötvények vásárlói közé. A Bloombergnek nyilatkozó elemző, a Lloyds szakértőjeként dolgozó Kenneth Broux szerint az eurókötvényekkel kapcsolatos japán kijelentések csökkentették a frank vonzerejét.

A Capital Economics nevű vezető londoni tanácsadó cég szakértői pedig kedden arra figyelemztettek, hogy Portugáliát a piac "régóta a következő dominónak tekinti", vagyis a befektetők attól tartanak, hogy Görögország és Írország után Portugáliának is szükséges lesz pénzügyi mentőcsomagra ahhoz, hogy a költségvetési hiányt kordában tartsa. A Capital Economics szakértői hozzátették, kérdéses, hogy Portugália pénzügyi kisegítése az euróövezeti adósságválság végének kezdetét, vagy egy új, még veszélyesebb szakasz bevezetőjét jelentené-e.

09:01
január 12, 2011
Vágólapra másolva!

A frank 219 forint alá került

Nem sokkal szerdán reggel nyolc óra után az euró jegyzése 277,35 forint körül mozgott a devizacpiacon. A svájci frank jegyzése az említett időpontban 218,80, a dolláré pedig 213,40 forintnál járt.

Két órával korábban, reggel hat óra után még feljebb voltak a külföldi devizák, az euró és a dollár 50 fillérrel gyengült, a svájci frank árfolyama majdnem egy forinttal került lejjebb.

10:30
január 12, 2011
Vágólapra másolva!

A portugál aukció adhat irányt a forintnak

Szerdán délelőtt, fél 10 után néhány perccel az euró jegyzése 276,90 forint körül mozgott a devizapiacon. Ekkor a svájci frankért 218,40 forintot kértek a kereskedők, a dollárért pedig 212,70 forintot kellett adni. Vagyis a kora reggeli szintekhez képest a külföldi devizák durván 1 forinttal gyengültek.

A Raiffeisen szerdai elemzése szerint a forint keddi és szerda reggeli felértékelődését támogatta a kedvező befektetői hangulat, a svájci frank gyengülése és a több kelet-európai deviza - cseh korona és lengyel zloty - jó teljesítménye. A cseh korona kéthavi csúcsra erősödött az
euróhoz képest, a lengyel zloty pedig ismét megközelítette a múlt héten beállított nyolchavi csúcsát az euróval szemben.

A szakértők hozzátették: szerdán a délelőtt fél 12-kor esedékes portugál államkötvény-aukció sikeressége határozhatja meg alapvetően a befektetők hangulatát és a forint irányát is, csütörtökön pedig a spanyol kötvényaukció befolyásolhatja a nemzetközi hangulatot. "Ha az aukciók csalódást keltenek, akkor az euró ismét 280 forint fölé kerülhet" - írja az elemzés.

11:48
január 12, 2011
Vágólapra másolva!

Folytatódik a forinterősödés

Szerdán délelőtt, nem sokkal 11 óra előtt az euró jegyzése 275,80 forintnál tartott a devizapiacon, ekkor a svájci frank 217,60, a dolláré 211,50 forintnál járt. A szerda reggeli szintekhez képest tehát az euró és a svájci frank 2 forinttal gyengült, a dollár pedig másfél forintot veszített értékéből.

A Raiffeisen elemzői reggeli elemzésükben jelezték, hogy a szerdai nap folyamán a forint teljesítményét alapvetően meghatározó nemzetközi befektetői hangulatot a délelőtti portugál államkötvény-aukció határozhatja meg. A Commerzbank szakértői szerint, ha sikeres lesz a portugál aukció, akkor az euró a 275 forint felé veheti az irányt, ellenkező esetben 279 forint felé indulhat az euró kurzusa.

A Commerzbank devizakereskedői hozzátették: a lengyel kamatemelési várakozások erősödése miatt a zloty lednületes erődösbe kezdett, ami a cseh koronára és a forintra is jó hatással volt. "A szerdai lengyel állampapír-aukció tovább fűtheti az erősödést" - fogalmaz az elemzés.  

14:16
január 12, 2011
Vágólapra másolva!

Az euró 276 alá süllyedt

Szerdán délután negyed 2-kor egy euró 275,60 forintba került a devizapiacon, ez több kint 2 forinttal marad el a reggeli 277 forint felett szinttől. A

A délelőtt kétforintos mínuszban is megforduló svájci frank árfolyama a reggeli helyzethez képest több mint 1 forinttal, 218,30 forintra gyengült. A dollár árfolyama ezzel párhuzamosan másfél forinttal 212,20 forintra süllyedt.

A délelőtt folyamán devizakereskedők jelezték, hogy elsősorban a portugál állampapír-aukció lehet hatással a nemzetközi befektetői hangulatra, ami alapvetően befolyásolja a forint hangulatát. A portugál kötvények gazdára találtak, így az euró jegyzése nem indult el a 280 forintos szintek felé.

18:06
január 12, 2011
Vágólapra másolva!

Jót tettek a portugál hírek az eurónak

Délután 5 órakor egy euróért 275,90 forintot kellett fizetni a bankközi devizapiacon, egy svájci frank 217,50 forintot ért, a dollárt pedig 211,20 forinton jegyezték.

A nemzetközi piacokon a sikeres portugál aukció után gyengült a dollár, az euró pedig erősödött: egy euróért 1,3061 dollárt kértek 17 órakor, szemben a dél körüli 1,2970-es értékkel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!