A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Több forinttal drágultak kora délutánig a fontosabb devizák, ezek közül a svájci frank már csak alig több mint egy forintra járt a korábbi csúcsához képest, mivel 225 forint fölött is jegyezték. Ezután viszont erősödni kezdett a forint, ami épp a frankkal szemben volt a leglátványosabb, a svájci pénz spekulációs hírekre minden vezető pénzzel szemben veszített az értékéből.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül11 bejegyzés
08:15
január 10, 2011
Vágólapra másolva!

Javított az euró

Hétfő reggel negyed nyolckor 277,20 forintot kellett fizetni egy euróért a devziapiacon. A dollár 214,85 forintba, míg a svájci frank 222,65 forintba került ugyanekkor.

Péntek este fél nyolckor 278,15 forintot ért egy euró, a délutáni 276,55, és a csütörtök késő esti 276,15 forint után. A svájci frank jegyzése péntek este 222,28 forint volt, a délutáni 220,75 és a csütörtök esti 219,60 forintot követően. A dollár ekkorra 215,40 forintra szaladt fel, csütörtök este még 212 forinton állt a jegyzése.

09:40
január 10, 2011
Vágólapra másolva!

Drágulnak a kulcsdevizák

Fél kilenc után néhány perccel 278,70 forintot ér egy euró a devizapiacon. A dollár jegyzése már 216,25 forintnál jár, a svájci frankért pedig 223,85 forintot kell fizetni.

10:25
január 10, 2011
Vágólapra másolva!

"Ha gyengül az euró, gyengül a forint is"

A Raiffeisen Bank elemzése szerint a külföldi tényezők rövid távon nem támogatják a forintot, ugyanis az európai adósságválság szele továbbra sem enyhül. Hétfőn elsősorban azért gyengült az euró a nemzetközi piacon, mert a befektetők szerint Portugália mentőcsomagra szorul annak érdekében, hogy rendezze pénzügyi gondjait.

A magyar hírek közül a Raiffeisen elemzői kedvezőnek tartják, hogy teljesült a tavalyi hiánycél, azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a befektetők továbbra is a februári strukturális reformokat várják. Szerdán közlik majd a decemberi MNB-kamatdöntés jegyzőkönyvét, pénteken a decemberi inflációs statisztikát. "Ha jegybankárok konzekvensek maradnak az előző két hónap döntésével, akkor várhatóan januárban is 25 bázispontos kamatemelésről határoznak majd" - írják.

Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint a pénteken a kedvező adatok ellenére a forint az összes fő devizával szemben gyengült, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy az euró gyengült a dollárhoz képest. "Ha gyengül az euró, gyengül a forint is" - tette hozzá.

10:35
január 10, 2011
Vágólapra másolva!

Ingadozik a forint

Az euró jegyzése fél tíz után 278,30 forintnál járt. A dollárért 215,70 forintot, a svájci frankért pedig 223,60 forintot kérnek a kereskedők.

12:15
január 10, 2011
Vágólapra másolva!

224 forint fölött a svájci frank

Negyed 12-kor egy euróért 279,80 forintot kérnek a devizapiacon a reggeli 277,20 forint után. A dollár 216,90 forintra, a svájci frank 224,40 forintra drágult.

13:49
január 10, 2011
Vágólapra másolva!

Közelít szeptemberi rekordjához a svájci frank

Fél egykor egy euró 280 forintot ért, egy dollár 216,50 forintba került, egy svájci frankért pedig 224,30 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon. A frank eddigi csúcs 226,50 forint, amit tavaly szeptemberben jegyeztek fel.

Az erős frankárfolyam miatt a héten gazdasági csúcstalálkozót hívnak össze Svájcban is - derül ki a svájci NZZ am Sonntag híradásából, amely szerint a találkozót a svájci gazdasági államtitkráság szervezi. A tervek szerint a minicsúcson ott lesznek a munkaadói szervezetek, az agrárkamara és a szakszervezetek is.

15:22
január 10, 2011
Vágólapra másolva!

A frank 225 forint közelében

Hétfőn délután fél 3 előtt néhány perccel 280,45 forintba került egy euró a devizapiacon, a dollárt 217,40 forinton jegyezték ekkor, a svájci frank árfolyama pedig 225 forint volt. Ez azt jelenti, hogy az euró több mint 3 forinttal drágult a nap első felében, a svájci frank és a dollár több mint 2 forinttal került feljebb.

16:34
január 10, 2011
Vágólapra másolva!

Délután javított a forint

Hétfőn fél 4 után néhány perccel az eurót 280 forinton jegyezték a devizapiacn. A dollár jegyzése az említett időpontban 216,50, a svájci franké 223 forintnál tartott.

Ezek az árfolyamok azt jelzik, hogy a forint minimálisan javított a fél 3 utáni helyzethez képest, amikor az euró 280,20, a dollár 217,40, a frank pedig 225 forintba került, ám a reggeli szinteket még nem érte el. (Negyed 8-kor az euró 277,20, a dollár 214,85, a frank 222,65 forintba került.)

18:18
január 10, 2011
Vágólapra másolva!

Visszaereszkedtek a főbb devizák

Délután öt órakor az eurót 279,6, a dollárt pedig 216,2 forintért adták a bankközi devizapiacon, azaz a forint visszaerősödött a kora délutáni állapothoz képest. A főbb devizák közül leglátványosabb esést ugyanakkor a svájci frank mutatta be, amely öt után 222,9 forintot ért, míg korábban 225 fölötti szinten is megfordult.

A frank délután komolyan gyengült az euróval szemben is, ami mögött az állhat, hogy piaci találgatások szerint a svájci jegybank változtathat a monetáris politikáján. A Bloomberg által idézett vélemény szerint a svájci jegybank alábecsülhette a defláció (az árszínvonal beragadása vagy csökkenése) miatti félelmeket, s emiatt újabb lépéseket tehet majd, ami azt jelentené, hogy frank kerül a piacra, ami egyben a deviza gyengülésével is jár. A piac ezen a várakozás mutatkozhatott meg a délutáni frankgyengülésben.

21:07
január 10, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább javított a forint estére

Este nyolc órára 279,3 forintra gyengült az euró a kora délutáni szinthez képest, míg a dollár 215,6 forintra került. A tetőponthoz képest nagyot gyengülő svájci frank 222,7 forint volt nyolc órakor.

21:44
január 10, 2011
Vágólapra másolva!

Minden vezető devizával szemben gyengült a frank

Hetek óta nem volt olyan gyenge a svájci frank a vezető világdevizákkal szemben, mint hétfőn este. Egy dollár 0,9729 frankot is ért kora este, aminél december 16-án volt magasabb a kurzus, a jennel szembeni 85,19-es jegyzés négy hetes alacsony rekord, az euróval szemben feljegyzett 1,2559-es szint pedig egy hete nem látott gyenge frankot jelent. A frank esését az a spekuláció váltotta ki a Bloomberg szerint, hogy a svájci jegybank beavatkozhat a piacon a frank erősödése ellen.

Háromnegyed kilenckor egy euró 279,60 forintot, egy dollár 216 forintot, egy frank pedig 222,70 forintot ért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!