A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Erősödött a forint hétfőn, délután négy órára több forinttal lettek olcsóbbak a főbb devizák. Az euró 274 forint közelébe került, a svájci frank 215 forint fölötti szintről ereszkedett 213,5 forint közelébe.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül7 bejegyzés
08:15
január 17, 2011
Vágólapra másolva!

Enyhe erősödés hétfő reggelre

Egy euróért 275,60 forintot kérnek a devizapiacon hétfő reggel negyed nyolckor. A dollár 206,70 forintba, a svájci frank 214,20 forintba kerül.

Az eurót 276 forinton jegyezték péntek este este hét órakor. A svájci frankért ekkor 214,65 forintot kellett fizetni, míg a dollár jegyzése 207 forintnál járt.

09:15
január 17, 2011
Vágólapra másolva!

Az uniós pénzügyminiszterekre figyel a piac

A piacon azt várják, hogy az euró erősödik a dollárral szemben az uniós pénzügyminiszterek hétfői tanácskozásával összefüggésben. A várakozások szerint a tanácskozáson döntenek arról, hogy megemelik a pénzügyi stabilitási eszköz (EFSF) rendelkezésére álló összeget.

Az alap megemelését már részben beárazta a piac, ezért annak hiányában az euró jelentősen gyengülhet. (Az esetleges eurógyengülés a forintra is kedvezőtlen hatással lehet.)

Az euró az elmúlt héten több mint két éve a legnagyobb egy heti nyereséget érte el a dollárral szemben az európai pénzügyi rendszer stabilitásával szemben megingott befektetői bizalom helyreállásának jeleire.A forint a piaci várakozások szerint a 275-ös küszöb közelében ingadozik majd az euró ellenében a következő néhány napban, igazodva a befektetői kockázatvállalás alakulását követő euró/dollár árfolyamhoz.

11:40
január 17, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödik a dollár

Háromnegyed 11-kor egy euróért 275,80 forintot, egy dollárért 208 forintot, egy svájci frankért pedig 214,90 forintot kellett adni. A dollár csaknem két forintot ment fel a hajnali értékhez képest.

A nemzetközi piacokon is a dollár erősödése volt a legmarkánsabb trend: az euró árfolyama 1,3380 dollárról 1,3260 dollárra ment le, a svájci frankkal szembeni kurzus pedig 0,9630-ról 0,9680-ra emelkedett.

12:49
január 17, 2011
Vágólapra másolva!

Beszólt a dollárnak Kína

Egy nappal amerikai látogatása előtt szokatlanul nyersen nyilatkozott a kínai elnök a dollár szerepéről és az amerikai jegybanki politikáról. Hu Csin-tao megerősítette, hogy Kína nemzetközivé akarja tenni saját valutáját, de szerinte ez hosszú folyamat lesz (erről szóló cikkünket itt találja meg).

16:05
január 17, 2011
Vágólapra másolva!

Tartja magát a forint

Leheletnyit tovább erősödött a forint hétfő délután. Néhány perccel három óra után egy euróért 274,72, egy svájci frankért 213,92, egy amerikai dollárért 206,52 forintot kellett adni.

17:34
január 17, 2011
Vágólapra másolva!

Reggelhez képest két forinttal lejjebb az euró

Fél ötkor egy euróért 274,10 forintot, egy dollárért 206 forintot, egy svájci frankért pedig 213,60 forintot kellett adni. Az euró a reggeli szintekhez képest két forintot jött le, a dollár és a frank nagyjából itt állt hajnalban is.

18:53
január 17, 2011
Vágólapra másolva!

Amerika zárva, megtartotta erejét a forint

Az Egyesült Államokban Martin Luther King tiszteletére állami ünnepnapot tartanak hétfőn, ami miatt a szokásosnál kisebb a forgalom a piacon. Este hat előtt a forint megtartotta erejét, így az eurót 274,3, a dollárt 206,3, a svájci frankot 213,7 forintért adták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!