A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
Vágólapra másolva!
Gyengült a forint csütörtökön, az euró 273, a dollár 200 forint, míg a svájci frank 208 forint fölött is járt. A gyengülésben szerepe volt az euró dollárral szembeni erőtlenedésének, amit a portugál adósságválság miatti félelem táplált. Délután valamelyest magára talált a forint, ami a svájci frank esetében elég volt arra, hogy a reggeli szintjére térjen vissza az árfolyam. A dollárnak jót tettek az egyiptomi hírek is.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül9 bejegyzés
08:15
február 10, 2011
Vágólapra másolva!

271,45 forintról indította a napot az euró

Csütörtök reggel negyed nyolckor 271,45 forintot ért egy euró a devizapiacon. A dollárért 198,22 forintot, a svájci frankért 206,73 forintot kellett fizetni ugyanekkor.

Szerda estére gyengült a forint a devizapiacon: röviddel nyolc óra előtt 271,57 forinton állt az euró jegyzése. A dollár 197,72 forintba, a svájci frank 206,46 forintba került ugyanekkor.

"Elkezdték zárni a pozíciókat a devizakereskedők, ez állhat a forint gyengülése mögött, bár ez inkább csak sejtés" - magyarázta az esemény hátterét Gondi István, a Raiffeisen elemzője. Mint mondta, az elmúlt 2-3 hétben jobb híján vásárolták a forintot a kereskedők, most viszont már keresni akarnak az ügyleten. Másfelől a gyengülést erősíti az a félelem is, hogy hétfőn az Országgyűlés első idei ülésén Orbán Viktor mégsem fog óriási reformlépéseket bejelenteni.

09:30
február 10, 2011
Vágólapra másolva!

207 forint fölé ment a svájci frank árfolyama

Fél kilenkor 272,15 forintot kértek a kereskedők egy euróért a devizapiacon. A dollár ekkor 199 forintot ért, míg a svájci frank 207,25 forintba került.

10:45
február 10, 2011
Vágólapra másolva!

Belelendült a dollár, gyengül a forint

Minden nagy riválisával szemben erősödött csütörtök reggel a dollár, az amerikai pénz az ázsiai tőzsdék esése és a globális inflációs kilátások romlása miatt került a befektetői figyelem középpontjába - írja a Bloomberg.

Az euró négy napnyi erősödés után esett a dollárral szemben, ebben a relációban az is az amerikai pénz malmára hajtotta a vizet, hogy piaci várakozások szerint a Bundesbankot vezető Axel Weber kiszáll az Európai Központi Bank elnöki posztjáért folytatott küzdelemből, ami kitolhatja a kamatemelést az eurózónában. Szerdán egy euró 1,3733 dollárt ért, csütörtökön reggel pedig már csak 1,3659 volt a jegyzés. A dollár a jennel szemben 0,4 százalékot ment fel.

A dollár erősödésével párhuzamosan esett a forint: háromnegyed tízkor egy euró 272,50 forintot, egy dollár 199,60 forintot, egy svájci frank pedig 207,10 forintot ért.

13:10
február 10, 2011
Vágólapra másolva!

Kissé visszaerősödött a forint

Délelőtt 273 forint közelébe is került az euró, délre azonban némileg korrigált az árfolyam. Dél után pár perccel 272,4 forint volt az európai közös pénz, a dollár 199,7 forintot, a svájci frank 207,3 forint volt.

14:40
február 10, 2011
Vágólapra másolva!

273 forint fölött az euró, 200 fölött a dollár

Nem volt tartós a forint visszapattanása kora délután: fél kettőkor már 273,2 forint volt az euró. A dollár 200 forint fölé került, de délre stabilizálódott az árfolyama az euróval szemben. A svájci frank fél kettőkor 207,9 forint volt.

15:05
február 10, 2011
Vágólapra másolva!

Újra magasban a portugál kockázat

Kedvezőtlenül alakult a portugál kötvénykibocsátás, ami miatt 7,63 százalékra vagyis újra magas szintre emelkedett a portugál papírok hozama. A Financial Times szerint a rossz hír hatására az Európai Központi Bank portugál papírok vásárlásával lépett közbe, mivel ismét felerősödtek az eurózóna gyengeségét mutató jelek. Az euró 1,3 körüli szintről 1,38-ig erősödött január második felében és február elején a dollárral szemben annak hatására, hogy elült az eurózóna körüli vihar. A portugál megingás ezt a folyamatot állította meg és fordította gyengülés irányába a héten, s ez is közrejátszott a forinterősödés megakadásában.

16:38
február 10, 2011
Vágólapra másolva!

Eladásra bíztat a Marketwatch

A Marketwatch piaci szakportál vezető anyagának címében ("Piaci hangulatjelentés: Eladás!") eladói nyomásra utal arra hivatkozva, hogy a határidős ügyletek gyengülő árfolyamokat jeleztek elő a Wall Streeten. A főbb amerikai tőzsdemutatók gyengüléssel kezdtek, a devizapiacon azonban egyelőre nem látszik a rossz hangulat. Az euró nem mozdult érdemben a dollárral szemben, a forint azonban némileg erősödni tudott. Az euró fél négykor 272,7, a dollár 200,4, a svájci frank 207,5 forint volt.

18:50
február 10, 2011
Vágólapra másolva!

A svájci frank visszatért reggeli szintjére

Délután erősödni tudott a forint, igaz, az euró és a dollár még így is drágább volt a reggeli szintjéhez képest. A svájci frank azonban vissza tudott térni oda, háromnegyed hat előtt 206,8 forint volt. Az eurót ugyanekkor 272,4, a dollárt 199,9 forintért adták.

21:17
február 10, 2011
Vágólapra másolva!

Mubarak lemondásának híre segített a dollárnak

Este nyolckor egy euró 272,20 forintot, egy dollár 199,80 forintot, egy svájci frank pedig 206,40 forintot ért a bankközi devizapiacon.

Csütörtökön a nemzetközi piacokon erősödött a dollár a svájci frankkal szemben: az amerikai devizának a Reuters szerint az tett jót, hogy az egyiptomi miniszterelnök azt mondta csütörtök délután, hogy az egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak lemondás előtt áll (egyiptomi tudósításunkat itt találja). A Reutersnek nyilatkozó elemzők szerint amennyiben Mubarak valóban lemond, akkor erősödhet a dollár, a lemondás ugyanis jó eséllyel fokozza majd a térségben a politikai bizonytalanságot, ez pedig a dollárt felértékeli a befektetők szemében. A dollár/frank árfolyam a reggeli 0,9580-ről estig 0,9690-ig ment fel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!