A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Csütörtökön a svájci frank szárnyalása határozta meg a devizapiacokat. A nemzetközi piacokon egyre rosszabb lett a hangulat, az eladói nyomás délután erősödött fel. A pesszimizmus hátterében az állt, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed magyar idő szerint szerda este borúlátó előrejelzést tett közzé az amerikai gazdaság teljesítményéről. Másfelől a befektetőket továbbra is aggasztja a görög helyzet, mert egyelőre nem körvonalazódik a Görögország óriási adósságállományából adódó problémákat hosszú távon rendező megoldás. A rossz hangulatban a befektetők a biztonságos eszközöket vásároltak, a rizikósabbakat pedig eladták, ennek eredményeként a svájci frank az euróval szemben soha nem látott szintre erősödött, ezzel párhuzamosan a frank a forinttal szemben a nap folyamán többször is új rekordot döntött.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül12 bejegyzés
09:55
június 23, 2011
Vágólapra másolva!

Másfél forinttal erősödött a dollár

Csütörtök reggel háromnegyed nyolc után néhány perccel 267,19 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. A dollár ekkor 186,83 forintot ért, a svájci frankért pedig 221,60 forintot kellett fizetni.

A forint szerda estére minimálisan erősödött az euró, és szerény mértékben gyengült a svájci frank délutáni jegyzéséhez viszonyítva a bankközi devizapiacon. Hat óra után az euró 266,88, a dollár 185,27, a svájci frank pedig 221,59 forintot ért.

A forint árfolyamát nemzetközi tényezők határozhatják meg csütörtökön, elsősorban a görög válság és az Egyesült Államokban a Fed vezetőjének az amerikai gazdaság vártnál lassabb fejlődéséről tett megjegyzései mozgathatják a piacot - vélik elemzők. Az eurót 266,60 és 268,35 forint között jegyezhetik - mondta Kovács Mátyás, a Raiffeisen Bank elemzője a Dow Jones hírügynökségnek.

10:29
június 23, 2011
Vágólapra másolva!

Drágult a svájci frank

Fél kilenckor az eurót 267,26 forinton jegyezték a devizapiacon. A dollár közel 187 forintba (pontosan 186,92) került, míg a svájci frank árfolyama tíz fillérrel 222 forint fölé kúszott.

12:04
június 23, 2011
Vágólapra másolva!

A pesszimista Fed-kommentár gyengíti a régiós valutákat

Szerdán Angela Merkel kijelentette, hogy az Európai Központi Bank támogatása nélkül nem tudják megvalósítani a görögök "önkéntes" kimentését. Ez a német kancellár első olyan nyilatkozata, amelyből kissé bizonytalannak tűnik a megegyezés - emeli ki csütörtöki devizapiaci elemzésében a Raiffeisen Bank.

A Fed pesszimista kommentárja (amelyben lefelé módosították a növekedési előrejelzéseket) a kockázatkerülést hozta előtérbe, ami a régiós devizák mérsékelt gyengülésével járt. A forint az euróval szemben beragadt az elmúlt heti kereskedési sávba (266-269).

12:13
június 23, 2011
Vágólapra másolva!

Több mint egy forinttal drágult reggel óta a svájci frank

Tíz óra után tíz perccel 267,61 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. A dollárért már 187,45 forintot kellett fizetni, míg a svájci frank 223 forintba került.

13:50
június 23, 2011
Vágólapra másolva!

269 forintnál az euró

Dél előtt tíz perccel hajszál híján 269 forinton, pontosan 268,98 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon az eurót. A dollár 187,60 forintba került, míg a svájci frank árfolyama 224,50 forintnál járt.

14:50
június 23, 2011
Vágólapra másolva!

A dollár erősödött leginkább az elmúlt egy órában

Egy óra előtt tíz perccel 268,57 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon. Az amerikai dollárt 188,85 forinton jegyezték, a svájci frank pedig 224,40 forintba került.

Az idei évre tervezett bevételek elmaradása miatt a stabilitási tartalék részeként korábban zárolt összegeket elvonják a költségvetési fejezetektől - ezt tartalmazza a nemzetgazdasági miniszter által kezdeményezett módosító indítvány. Az előterjesztés alapján mintegy 180 milliárd forinttal tervezték túl tavaly a költségvetés bevételi oldalát.

16:30
június 23, 2011
Vágólapra másolva!

"Iránytalan a piac, nehéz előrejelzést adni"

Csütörtökön délután fél háromkor az euró 269,30 forintba került a devizapiacon, ekkor a dollárért 189,80, a svájci frankért pedig 225 forintot kellett adni. A reggeli szintekhez képest az euró 2, a dollár 3, a frank pedig 3,5 forinttal erősödött.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője azt mondta: az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed szerdai kommentárja miatt csütörtökön felerősödött a kockázatkerülés a nemzetközi piacokon. "Ennek eredményeként a dollár és a svájci frank erősödött az euróval szemben, ez pedig rosszat tett a legtöbb feltörekvő piaci deviza, köztük a forint és a zloty jegyzésének. Ennek megfelelően a frank elérte a csúcsközeli 225 forintos szintet a nemzetközi devizapiaci mozgásokkal" - fogalmazott Kolba, aki azt is hozzátette: egyelőre nehéz megjósolni, merre megy a következő napokban a forint, a piac ugyanis iránytalan, zötykölődő. "Ha jön egy, az eurónak kedvező hír, az a forintnak is kedvezhet, ha pedig a megjelenő hírek az eurót gyengítik a frankkal és a dollárral szemben, akkor a forint is gyengülhet" - mondta Kolba Miklós.

16:55
június 23, 2011
Vágólapra másolva!

Csúcson a frank

Csütörtökön néhány perccel három óra előtt  226,70 forintba került egy svájci frank a devizapiacon, azaz a svájci frank megdöntötte a valamivel 226 forint feletti korábbi rekordját. A frank egyébként az euróval szemben is új csúcsot állított fel. Három órak előtt az euró 269,40, a dollár pedig 190 forint felett járt.

Az MTI híre szerint a svájci frank jegyzése csütörtökön két fillérrel megközelítette a 227 forintos szintet, ami szintén új rekordnak felel meg. A svájci frank forinttal szembeni csúcsdöntése a kedvezőtlen piaci hangulattal magyarázható, a frank az euróval szemben is új csúcsot ért el. Az euró frankhoz mért árfolyama az 1,19-es szint alá került, ami korábban soha nem fordult elő. 

Kolba Miklós, az ING szakértője - aki csütörtökön kora délután azt mondta, nehéz megjósolni merre fog menni a forint árfolyama - közölte: három óra előtt nem sokkal még jobban felerősödött a kockázatkerülés a nemzetközi piacon, ez hajtotta csúcsra a frankot az euróval és a frankkal szemben is.

17:34
június 23, 2011
Vágólapra másolva!

A csúcsdöntés után picit gyengült a frank

Csütörtökön fél négy után pár perccel a svájci frank árfolyama 226,50 forint körül mozgott, ekkor az euró jegyzése 269, a dolláré 189,90 forintnál járt.

17:58
június 23, 2011
Vágólapra másolva!

"A befektetők köszönik, nem kérnek az euróból"

"A forint csak a piaci hangulatnak, pontosabban a nemzetközi árfolyammozgásoknak megfelelően mozog. A frank forinttal szembeni csúcsdöntése elsősorban az euró gyengülésével magyarázható. A csütörtöki devizapiaci hangulat úgy jellemezhető, hogy a befektetők köszönik, nem kérnek a rizikós eszközökből, és inkább biztosra mennek" - mondta az [origo]-nak Gondi István, a Raiffeisen szakértője.

A forint gyengülésében főszerepet játszó euró értékvesztése részben azzal magyarázható, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő bank, a Fed szerdán kedvezőtlen elemzést tett közzé az amerikai gazdaság állapotáról. Az amerikai jegybankárok közölték, a korábbinál lassabb gazdasági növekedésre számítanak az Egyesült Államokban. Bernanke jegybankelnök azt mondta, a kilábalás kimért ütemben folytatódik, de a Fed által vártnál lassabb ütemben, a munkanélküliségi mutatók javulása pedig hosszabb időt vesz majd igénybe.

Gondi szerint az euró a görög helyzet miatt nem mondható rizikómentes befektetésnek. "Mivel még nem rendeződött Görögország helyzete, az eurót nem tekintik jó befektetésnek a piaci szereplők" - tette hozzá.

19:01
június 23, 2011
Vágólapra másolva!

227 felett van az új csúcs

Csütörtökön 17 óra után a svájci frankot 227 forinton jegyezték a devizapiacon, de az árfolyam 227,40 forinton is megfordult a délutáni kereskedésben, ami soha nem látott csúcsot jelent. Az euróval 269, a dollárral pedig 190,10 forinton kereskedtek 17 óra után.

19:32
június 23, 2011
Vágólapra másolva!

"Délután borultak vörösbe az indexek"

Délután fél hatkor 227 forint körül járt a svájci frank jegyzése, az euró 269,20, a dollár pedig 190,10 forintba került a devizapiacon.

"Bár csütörtökön délelőtt is az eladók voltak többen a nemzetközi deviza- és részvénypiacokon, de délután borultak igazán vörösbe az indexek. Ennek oka egyfelől, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed pesszimista előrejelzést tett közzé szerdán, ráadásul a magyar idő szerint csütörtökön kora délután megjelenő amerikai munkaerő-piaci adat is valamivel rosszabb lett a vártnál, ami szintén erősítette az eladói nyomást a piacokon" - mondta Saághy Pál, az Equilor devizaelemzője, és hozzátette: bár nem új dolog, a pesszimizmust erősítette, hogy továbbra is bizonytalan a görög helyzet. "Várhatóan kapnak mentőcsomagot a görögök, amivel átmenetileg levegőhöz jut az ország, de az óriási adósság rendezésére vonatkozó hosszú távú megoldás egyelőre nem körvonalazódik" - tette hozzá. Az összességében negatív hírek miatt az euró jelentősen gyengült a dollárral és a svájci frankkal szemben, ezzel párhuzamosan pedig a kereszthatások miatt a frank a forinttal szemben is új csúcsra ért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!