A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A frank délután meredek lejtőre került a devizapiacokon, ennek eredményeként 250 forintos szint közelében is járt az árfolyam. Az euró délután 275 alatt, a frank 253 forintba került.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül13 bejegyzés
09:10
augusztus 11, 2011
Vágólapra másolva!

Két forinttal erősödött a svájci frank

267,28 forinton jegyezték reggel 7 óra után nem sokkal a svájci frankot, ami a szerda esti árfolyamhoz képest közel több mint kétforintos emelkedést mutat. A dollár szintén erősödött: 194,34 forintot kell érte fizetnünk, míg az eurót 276,51 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon.

10:16
augusztus 11, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült a frank - 264 forint körül az árfolyam

Reggel negyed kilenc után pár perccel 264,51 forinton jegyezték a svájci frankot. Egy euróért 274,72, egy dollárért pedig 192,94 forintot kellett fizetni.

10:35
augusztus 11, 2011
Vágólapra másolva!

Fontos szint közelében a dollár

Fél kilenc után néhány perccel a svájci frank árfolyama 263,40 forint volt a devizapiacon, az euróért ekkor 274,50 forintot kellett adni. A dollár jegyzése 192,40 forint körül ingadozott.

A KBC Equitas brókercég csütörtök reggeli elemzése szerint az amerikai dollár gyengülő trendben mozog a forint ellenében, amit az elmúlt napokban próbált megtörni külföldi deviza. A technikai elemzés eszközei szerint a dollárerősödésnek több akadálya van, köztük az úgynevezett kétszáz napos mozgóátlag. A brókercég szakértői úgy vélik, a mostani szintek fontosan lehetnek, ha javul nemzetközi piacokon a hangulat, a dollár elindulhat a 180 forintos szintek felé, ha azonban erőre kap a forinttal szemben, 200-205 forintnál lehet a következő megálló.

12:31
augusztus 11, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödöben a forint

Erősödik a forint, fél tizenegy előtt kevéssel egy svájci frankért 261,5 forintot kértek a bankközi piacon, reggel még 268 forint közelében volt az árfolyam. Egy dollár 192,6 forintot, egy euró 274,5 forintot ért ekkor.

12:38
augusztus 11, 2011
Vágólapra másolva!

Újra beavatkozhat a svájci jegybank

A Svájci Nemzeti Bank számos olyan intézkedést mérlegel, amely hozzájárulhat a frank erősödésének megállításához, és nem zárhatók ki az olyan lépések, amelyek közvetlenül befolyásolják a frank árfolyamát - mondta Thomas Jordan svájci jegybankelnök csütörtökön. A frank erősödésének gyengítése érdekében a svájci jegybank az elmúlt másfél hétben számos intézkedést jelentett be, így csökkentette irányadó kamatcélját, növelte a piaci likviditást, illetve egyes esetekben - kereskedők szerint - közvetlen devizapiaci intervenciót hajtott végre.

14:07
augusztus 11, 2011
Vágólapra másolva!

A frankhoz köthetik az euró árfolyamát

Átmenetileg az euróhoz köthetik a svájci frank árfolyamát - idézi a Bloomberg gazdasági hírportál Thomas Jordant, a svájci jegybank elnökét.

14:09
augusztus 11, 2011
Vágólapra másolva!

Visszafordult az árfolyam

Visszafordult a forint. Dél után kevéssel egy euróért 276,5 forintot, egy dollárért 195,3 forintot, egy svájci frankért 264,5 forintot kértek a bankközi piacon.

15:03
augusztus 11, 2011
Vágólapra másolva!

Újra erősödőben a forint

Nagy sávban mozog a forint árfolyama. Egy euró 275,9 forintot, egy dollár 194,2 forintot, egy svájci frank 261,9 forintot ért a bankközi piacon egy órakor.

16:15
augusztus 11, 2011
Vágólapra másolva!

263 forinton a svájci frank

Ismét erősödött a svájci frank: délután negyed háromkor 263,5 forinton jegyezték. Az euróért 276,61, a dollárért pedig 195,5 forintot kellett fizetnünk ekkor.

16:50
augusztus 11, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött a forint a svájci frankhoz képest

260,87 forinton áll a svájci frank, ami azt jelenti, hogy alig fél óra alatt közel három forinttal gyengült. Az eurót 276,39, a dollárt pedig 195,82 forinton jegyezték.

17:20
augusztus 11, 2011
Vágólapra másolva!

260 alatt a svájci frank

Tovább gyengült a svájci frank: délután fél négy előtt pár perccel 256,8 forinton jegyezték. A dollárt 193,9, az eurót pedig 275,63 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon.

18:13
augusztus 11, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább gyengült a frank

Délután negyed öt előtt néhány perccel a svájci frank árfolyama 253 forint volt, de a délután folyamán 251 forintnál is megfordult a deviza, vagyis napon belül több mint tizenöt forinttal esett az árfolyam. Az eurót 274,06, a dollárt pedig 193,10 forinton jegyezték. A frank forinttal szembeni zuhanása azzal magyarázható, hogy a frank az euróval szemben jelentősen gyengült.

A svájci jegybankelnök Thomas Jordan csütörtökön az erős frankról azt mondta, olyan intézkedéseket hajthat végre a jegybank, amely közvetlenül befolyásolja az árfolyamot. A jegybankelnök a Bloomberg hírügynökség reggeli híre szerint a lehetséges lépések között említett, hogy átmenetileg az euró árfolyamához kötik a frankárfolyamot.

19:55
augusztus 11, 2011
Vágólapra másolva!

Megint erősödik a frank

Este hat óra előtt néhány perccel megint erősödésnek indult a svájci frank a bankközi devizapiacon, ekkor 254,85 forinton jegyezték. Az euró 273,78 forinton állt, a dollárt pedig 191,35 forinton jegyezték.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!