A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Erősödött kedden a forint a bankközi devizapiacon, a frankárfolyam kora estig egy forinttal került lejjebb. A forint árfolyamát nem befolyásolta számottevően a magyar jegybank hatszázalékos alapkamatot változatlanul hagyó döntése.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül8 bejegyzés
10:00
augusztus 23, 2011
Vágólapra másolva!

Javított a forint

Kedd reggel nyolc órakor egy euró 272,27 forintot ért a bankközi devizpiacon. A dollár ekkor 189,25 forintba került, míg a svájci frankot 239,89 forinton jegyezték.  Az euró hétfő este hat óra után 272,85, a dollár 189,69, míg a svájci frank 240,74 forintot ért.

A Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntő ülésétől a piacok egyöntetűen kamattartó döntést várnak. A várakozásoknak megfelelő döntés nem lesz hatással a forint árfolyamára.

Kedden a lengyel jegybank monetáris tanácsa is ülést tart az aktuális gazdasági helyzet elemzésére és a következő, szeptember 7-i kamatdöntő ülés előkészítésére.

11:38
augusztus 23, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödőben a forint, 239 alatt a svájci frank

Fél tíz után néhány perccel az eurót már 272 alatt, pontosan 271,34 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon. A dollárért 188 forintot kértek a kereskedők, míg a svájci frank 238,53 forintot ért.

11:52
augusztus 23, 2011
Vágólapra másolva!

Az Equilor szerint Simor kommentárjára érdemes lesz figyelni

Az Equilor elemzése szerint izgalmas körülmények között dönthet ma a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa az irányadó kamatrátáról. Nem számítanak arra, hogy az MNB hozzányúlna a 6 százalékos alaprátához, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy az MNB várhatóan nem hagyja szó nélkül, hogy a saját növekedési előrejelzése (a magyar gazdaság teljesítményére) nem teljesül, illetve az infláció alakulása is eltérhet a korábban várttól. "Érdemes lesz tehát figyelni a délutáni sajtótájékoztatóra, ahol Simor András valószínűleg értékeli ezt az új körülményt" - írják.

12:32
augusztus 23, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödik az euró, erősödik a forint

Az euró dollárban 1,4370-es jegyzésről 1,4430-ra, svájci frankban 1,1340-ről 1,1370-re, jenben 110,40-ről 110,70-re erősödött délelőtt. Az euró erősödése a javuló befektetői bizalmat, az enyhülő kockázatkerülést tükrözi, csakúgy, mint az arany árának egyszázalékos csökkenése a kora reggeli 1900 dollár felett elért csúcshoz képest.

A forint ezzel párhuzamosan 240,50-körüli svájcifrankjegyzésről 238,50-re, 272,20 körüli eurójegyzésről 271,30-ra, dollárban 189,60-ról 188,10-re erősödött.

15:21
augusztus 23, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább gyengült a dollár

Negyed kettő után néhány perccel 271 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon. A dollár árfolyama 187,03 forintnál járt ekkor, míg a svájci frankot 237,42 forinton jegyezték. Reggel óta a dollár és a svájci frank is több mint két forinttal gyengült.

16:30
augusztus 23, 2011
Vágólapra másolva!

Maradt hat százalékon a jegybanki alapkamat

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjét. Az elemzők Budapesten és Londonban egyaránt a 6,00 százalékos jelenlegi alapkamat tartását várták, és a konszenzus szerint az év végéig is változatlan marad a kamat. Augusztus a hetedik hónap, amikor nem változik a 6 százalékos alapkamat.

16:48
augusztus 23, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült kicsit a forint

Kora délután gyengült kicsit a forint az euróval szemben. Három óra előtt egy euróért 271,89 forintot kértek. A dollár 188,20, a svájci frank 238,67 forintot ért.

19:50
augusztus 23, 2011
Vágólapra másolva!

Kora este 239 alatt mozgott a frank

Az euróért nem sokkal este hat óra előtt 272 forintot kellett adni a devizapiacon. Ekkor a dollár árfolyama 188,40, a svájci franké pedig 238,90 forintnál járt. Ez azt jelenti, hogy a reggeli szintekhez képest valamennyi fontos külföldi deviza gyengült a forinttal szemben, a dollár árfolyama 90, az euróé 30 fillérrel került lejjebb, a frankárfolyam pedig 1 forinttal gyengült.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!