A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Erősödött a forint kedd kora reggel a nemzetközi bankközi piacon a frankhoz és a dollárhoz képest, az euró árfolyama 308 forint alá ment. Később azonban gyengült a forint, az eurót 309 fölött, a svájci frankot 251 fölött jegyezték. A kora délután bejelentett kamatemelés hatására sem erősödött a forint, inkább további gyengülésbe kezdett.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül8 bejegyzés
08:30
november 29, 2011
Vágólapra másolva!

308 forint körül indította a napot az euró

Kedd reggel fél nyolckor 308,27 forintot ért egy euró a devizapiacon. A dollárt 230,64 forinton jegyezték, míg egy svájci frank 250,69 forintba került. Hétfő este hat óra körül az euró 308,57, a dollár 231,43, míg a svájci frank 251,03 forintot ért.

Hétfőn erősödött a forint részben a magyar-IMF együttműködés körvonalazódására adott piaci reakciónak, részben a jegybanki kamatemelési várakozásoknak köszönhetően.  A forint erősödéséhez hozzájárult az euróövezeti válságrendezéssel szemben javuló piaci bizalom is, ami az euró, ezzel együtt a térségbeli devizák erősödésében is megmutatkozott.

09:45
november 29, 2011
Vágólapra másolva!

Még erősödött kicsit a forint

Háromnegyed kilenckor 307,75 forintba került egy euró a bankközi devizapiacon. A dollárt 230,07 forinton jegyezték ekkor, míg egy svájci frank 250,30 forintot ért.

10:12
november 29, 2011
Vágólapra másolva!

A forint teljesített a legjobban a térségben

Hétfőn a forint volt a térség legjobban teljesítő devizája, így a leminősítés előttinél is erősebb szintre került - írja reggeli elemzésében a Takarékbank. Kiemelik, hogy meredeken estek az államapapír-hozamok, valamint jelentősen csökkent a kockázati felár is. Mint írják, a hazai piacokat az sem keserítette el, hogy az OECD 0,6 százalékos recessziót jósol jövőre.

11:10
november 29, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült a forint

Tíz óra után nem sokkal az euró 309,22 forintot ért a bankközi devizapiacon. A dollár ekkor 232 forintba került, míg a svájci frankot 251,48 forinton jegyezték.

13:00
november 29, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött a dollárhoz képest a forint

Délben az euró 309,58 forinton forgott a bankközi devizapiacon. Az amerikai dollárért 230,49 forintot kellett fizetni, míg egy svájci frank 251,81 forintot ért.

14:50
november 29, 2011
Vágólapra másolva!

308 forinthoz közelít ismét az euró

Kettő óra előtt tíz perccel az euró 308,22 forint volt a bankközi devizapiacon. A dollár ekkor 230,92 forintot ért, míg a svájci frankot 251,08 forinton jegyezték.

15:20
november 29, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengüléssel reagált a kamatemelésre a forint

Gyengülni kezdett a forint annak hatására, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 0,5 zázalékponttal 6,5 százalékra emelte az alapkamatot. A kamatemelés előtt az euró árfolyama 307,90 forint körül mozgott, pár perccel utána pedig 308,50 forint volt az árfolyam. Közben az frank 250,90 forintról 251,10, a dollár 230,90 forintról 231,10 forintra drágult.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője azt mondta, hogy a kamatdöntés előtt egy kicsit erősödött, majd gyengült a forint, de gyakorlatilag alig történt változás. Hozzátette, a fél százalékpontos kamatemelés arra elég lehet, hogy meggátolja az esetleges további forintgyengülést.

 

16:20
november 29, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább gyengül a forint

Továbbra sem látszik a kamatemelés hatása a forint árfolyamán: a magyar valuta délután negyed négyre 310,1 forintig gyendült az euróhoz képest. Egy svájci frankért ugyanakkor 252,4 forintot, egy amerikai dollárért pedig 233 forintot kellett adni a devizapiacon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!