A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
A nap első felében veszített értékéből a forint, kora délután ledolgozta hátrányét és erősödött, miután a világ vezető jegybankjai döntöttek arról, hogy növelik a pénzmennyiséget a piacokon.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül8 bejegyzés
08:30
november 30, 2011
Vágólapra másolva!

Stagnált a forint

Az euró 308,9 forint volt szerda reggel nem sokkal negyed hét előtt. Kedd este 309,3 forinton, kedden reggel pedig 308,5 forinton jegyezték az eurót. A svájci frank 251,7 forint volt reggel a 12 órával korábbi 252,1 forint és a 24 órával korábbi 250,9 forint után. A dollárt 231,8 forinton jegyezték szerda reggel a kedd esti 231,9 forint és a kedd reggeli 230,9 forint után.

09:19
november 30, 2011
Vágólapra másolva!

Esni kezdett a forint

Egy óra alatt több forintot gyengült a magyar fizetőeszköz a legfontosabb devizákhoz képest. Kevéssel fél kilenc előtt egy euró 311,5 forintot, egy dollár 234,8 forintot, egy svájci frank 254,2 forintot ért a bankközi piacon.

15:05
november 30, 2011
Vágólapra másolva!

307 forint alatt az euró

Délután kettő után pár perccel 306,62 forinton jegyezték az eurót. A svájci frankért 249,88, a dollárért pedig 227,13 forintot kellett fizetnünk.

15:17
november 30, 2011
Vágólapra másolva!

A pénzpumpa segítette a forintot

Összehangolt lépésre szánták el magukat a világ vezető jegybankjai, szerdán kora délután bejelentették, hogy növelik a likviditást, vagyis pénzt öntenek a piacokra - írja a Wall Street Journal amerikai üzleti lap online kiadása. Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője elmondta, a bejelentés után az euró jelentősen erősödött a dollárral szemben, a keresztárfolyam 1,33-ról 1,35-re emelkedett, ami jelentős ugrást jelent. "Ezzel párhuzamosan a forint is erősödött. Elsősorban azért, mert a befektetők korábban különböző árszinteken kiépített pozíciói elestek, ez pedig felfelé hajtotta a forint árfolyamát" - fogalmazott Kolba. Ez elsősorban azt jelenti, hogy nem a forint iránti kereslet nőtt meg, hanem az euró nemzetközi piacokon bekövetkezett erősödése adott lökést a magyar devizának.

A jegybanki lépés bejelentése után az euró árfolyama 310,50 forintról 307 forint alá került, később azonban kicsit feljebb ment, fél három előtt 307,70 forint volt.

16:40
november 30, 2011
Vágólapra másolva!

Növelte előnyét a forint

Az euróval húsz perccel délután négy óra előtt 306,20 forinton kereskedtek a devizapiacon, ekkor a frank 249,90 forintba, a dollár pedig 227,20 forintba került. Napon belül az euró több mint 5 forinttal erősödött, mert a kereskedés során 311 felett is megfordult az árfolyam.

17:33
november 30, 2011
Vágólapra másolva!

Tovább gyengült az euró

Újabb két forinttal gyengült az euró,:déután fél öt után pár perccel 304,83 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon. A svájci frankért 248,83, a dollárért pedig 226,33 forintot kellett fizetni.

18:42
november 30, 2011
Vágólapra másolva!

303 forint alatt az euró árfolyama

Délután háromnegyed hat előtt pár perccel 302,82 forinton jegyezték az eurót. A svájci frank árfolyama 246,87, a dolláré pedig 224,93 forinton állt.

19:40
november 30, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengült a forint a dollárhoz képest

303 forint közelében járt az euró árfolyama este fél hét után pár perccel. A svájci frankot 248,05, a dollárt pedig 226,05 forinton jegyezték.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!