A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Pénteken kora reggel enyhén erősödött ugyan a forint a csütörtöki árfolyamszintekhez képest, fél nyolc után azonban hirtelen meredek lejtőre került, így a legfontosabb külföldi devizák több forinttal erősödtek. Délután viszont javult a helyzet, a forint fokozatosan erősödött, ennek eredményeként a reggeli szint alá került az euró. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül13 bejegyzés
08:36
december 09, 2011
Vágólapra másolva!

Enyhén erősödött a forint reggelre

Péntek reggel fél nyolc után néhány perccel 304,59 forintot ért egy euró a devizapiacon. A dollár ekkor 228,39, míg a svájci frank 246,68 forintba került.  Csütörtök este hat órakor az eurót 306,12, a dollárt 229,84, míg a svájci frankot 247,71 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon.

09:15
december 09, 2011
Vágólapra másolva!

Hirtelen gyengült a forint

Negyed kilenc után az eurót 308,50 forinton jegyezték a devizapiacon, a frank árfolyama 250 fölé került, a dollár pedig 231,80 forintnál tartott. Ez azt jelenti, hogy az euró háromnegyed óra alatt négy forinttal drágult.

09:24
december 09, 2011
Vágólapra másolva!

Kicsit javított a forint

A reggeli hirtelen gyengülés után megállt a lejtőn a forint: kevéssel fél kilenc előtt az euró árfolyama 308 forintnál járt, ami 50 fillérrel alacsonyabb a tíz perccel korábbi jegyzésnél, de 3,5 forinttal magasabb a fél nyolc után jegyzett árfolyamnál.

09:34
december 09, 2011
Vágólapra másolva!

Faragott hátrányából a forint

Fél kilenc után az euró jegyzése 307 forint alá került a devizapiacon, a frankot 249,30, a dollárt 231 forint alatt jegyezték. A fél nyolc után jelentősen, az euróval szemben 4 forinttal gyengülő forint csökkentette hátrányát, ám az euró és a frank még így is 2,5, a dollár több mint 1 forinttal mozog a kora reggeli szint felett.

09:51
december 09, 2011
Vágólapra másolva!

Újból negatív irányba fordult a forint

Kilenc óra előtt tíz perccel 308,40 forint volt az euró árfolyama, a frank 250,20, a dollár 231,70 forintba került.

11:06
december 09, 2011
Vágólapra másolva!

Csökkent a forint hátránya

Tíz óra után néhány perccel az euró jegyzése 306,20 forintnál tartott, a frankot ekkor 248, a dollárt 229,60 forinton jegyezték.

A Raiffeisen szakértői péntek reggel megjelent devizapiaci kommentárjukban azt írták: a forintgyengülés összefüggésben van azzal, hogy az uniós csúcson Magyarország sem támogatta az alapszerződés módosítását. A szakértők szerint a továbbiakban Orbán Viktor miniszterelnök délelőttre ígért sajtótájékoztatója mellett az EU-csúcs egyéb részletei határozhatják meg a devizapiaci mozgásokat. "A piac egyelőre csalódott, és a túlzóan optimista várakozások kiárazódása zajlik" - derül ki az elemzésből.

11:56
december 09, 2011
Vágólapra másolva!

Drágult a svájci frank

11 óra előtt nem sokkal az eurót 306,73 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon. Az amerikai dollárért 229,90 forintot kellett fizetni, míg egy svájci frank 248,89 forintot ért.

12:23
december 09, 2011
Vágólapra másolva!

Lejjebb került az euró

Fél 12 előtt nem sokkal az euró árfolyama 305,70-306 forint körül ingadozott, azaz a forint tovább csökkentette a hátrányát. A frankot 247,80, a dollárt 228,70 forinton jegyezték.

13:30
december 09, 2011
Vágólapra másolva!

228 alatt a dollár

Fél egykor egy euró 305,62 forintba került. A bankközi devizapiacon egy dollárért 227,92 forintot kellett fizetni ekkor, míg egy svájci frank 247,57 forintot ért.

14:26
december 09, 2011
Vágólapra másolva!

305 körül az euró

Fél kettő előtt néhány perccel az euró 305,18 forintot ért a bankközi devizapiacon. A dollárt ekkor 227,62 forinton jegyezték, míg egy svájci frank 247,43 forintba került.

16:18
december 09, 2011
Vágólapra másolva!

Az euró 305 alá került

Negyed négy után az euró 305 forint alatt mozgott a devizapiacon, ekkor a frank árfolyama 247,20, a dolláré pedig 228,50 forintnál tartott. A délutáni árfolyamok alig haladják meg a kora reggeli szinteket, a kora délelőtt jelentősen gyengülő forint visszaerősödött.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője közölte, valóban visszaerősödött a péntek reggeli szintekre, de nem szabad elfelejteni, hogy csütörtökön 300 forint körül is volt az árfolyam, azaz az elmúlt huszonnégy órában összeszedett veszteségének csak egy részét tudta le. A szakember szerint továbbra is az uniós csúcsról szóló újabb hírek határozhatják meg a devizapiaci hangulatot.

18:01
december 09, 2011
Vágólapra másolva!

A reggeli szint alá erősödött a forint

Délután öt órakor az eurót 303,30 forint körül jegyezték a devizapiacon, ez pedig azt jelenti, hogy a nap első felében hirtelen gyengülő forint a reggeli szint alá tudott erősödni.

23:55
december 09, 2011
Vágólapra másolva!

Késő estére tovább erősödött a forint

Este tizenegy előtt pár perccel 301,54 forintot adtak egy euróért a devizapiacon. Ugyanekkor a svájci frank 243,866, a dollár 224,99 forintot ért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!