A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Zaklatott napja volt a forintnak. Reggel még erősödött, az euró 300 alatt is megfordult, délután azonban az esetleges leminősítésről szóló hír megjelenése után gyengült a forint, majd korrigált. Késő este a Standard & Poor's bejelentette, hogy bóvli kategóriába sorolta Magyarországot, ezt követően újból lejtőre került a magyar deviza. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül17 bejegyzés
01:46
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Az euró 307 fölé került

Nem sokkal csütörtök hajnali egy óra előtt 307,10 forint felett járt az euró jegyzése a devizapiacon, a frankot 251,70, a dollár 235,30 forinton jegyezték. A szerda reggeli helyzethez képest jelentősen gyengült a magyar fizetőeszköz: az euró több mint 7, a frank 6, a dollár pedig 7 forinttal drágult.

A forintárfolyam azt követően kezdett egyre lejjebb süllyedni, hogy a Standard & Poor's hitelminősítő szerdán - magyar idő szerint - kora este bejelentette, hogy bóvli kategóriába sorolta Magyarországot. A hitelminősítő döntését részben azzal indokolta, hogy a magyar kormány elmúlt egy évben hozott intézkedései hátráltathatják a gazdasági növekedést. Az indokok között szerepelt továbbá, hogy az alkotmányban és egyes független intézmények - köztük a jegybank és az Alkotmánybíróság - működésében végrehajtott változtatások gyengítették Magyarország intézményrendszerének hatékonyságát. A Nemzetgazdasági Minisztérium a leminősítésre reagálva azt közölte: az S&P döntése nem Magyarországról, hanem az euró válságáról szól. Szakértők szerint a leminősítés forintgyengülést eredményezhet, ha a nemzetközi hangulat is kedvezőtlen lesz, akkor a következő hetekben 310-315 forint körüli tartományba kerülhet az euró.

08:55
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

229 forint alatt a dollár

Szerdán reggel nyolc óra előtt néhány perccel 300,18 forintba került egy euró a nemzetközi devizapiacon. A svájci frankot 246,59 forinton, a dollárt pedig 228,91 forinton jegyezték.

09:21
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödik a forint

Reggel fél kilenc előtt nem sokkal 299,52 forintba került egy euró a nemzetközi devizapiacon, a svájci frankért 246,03 forintot adtak a kereskedők, a dollár pedig 228,29 forinton állt.

10:22
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

246 forinton a svájci frank

Reggel fél tíz előtt nem sokkal 300,17 forintba került egy euró a nemzetközi devizapiacon, a svájci frank 246,03 forinton állt, a dollárt pedig 228,45 forinton jegyezték.

12:05
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Gyengülni kezdett a forint az euróval szemben

Délelőtt tizenegy óra után néhány perccel 301,12 forintba került az euró a nemzetközi devizapiacon, reggel a forint 299 forintos euróárfolyamon is járt. A svájci frank 246,46 forinton, a dollár pedig 229 forinton állt.

13:15
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Rekordmennyiségű pénzt önt a piacra az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) 489,19 milliárd eurót helyezett ki új, hároméves banki likviditási eszközének első tenderén szerdán. Az elemzők átlagosan 250 milliárd euróra számítottak.

Több elemző azonban jóval nagyobb kihelyezést sem tartott valószínűtlennek, az elemzői várakozások 150-600 milliárd eurós sávban szóródtak.

Az EKB szerdán arról tájékoztatott, hogy összesen 523 euróövezeti bank vett részt a tenderen. A 489,19 milliárd eurós kihelyezés az EKB történetének legnagyobb egyszeri likviditásfolyósítása. Korábban, 2009 júniusában egy egyéves aukció keretében 442 milliárd eurót hívtak le az euróövezeti bankok.

14:00
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Drágult a dollár

Délután fél egy után tíz perccel 301,61 forintba került egy euró a nemzetközi devizapiacon, a svájci frank 247,17 forinton, a dollár pedig 230 forinton állt.

14:45
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Reggel óta két forinttal drágult az euró, négy forinttal a dollár

Délután háromnegyed kettőkor 302,16 forintba került egy euró a nemzetközi devizapiacon, a svájci frank 247,83 forint volt, a dollár pedig 231,46 forintra drágult.

16:35
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

302 forint környékén az euró

Nem változott az euró árfolyama: délután fél négy után öt perccel 302,05 forinton jegyezték. A svájci frankért 247,63, a dollárért pedig 231,55 foritnot kellett fizetni.

18:20
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Közölte a kormánnyal a leminősítést a Fitch

Az [origo] információi szerint a kormány megkapta az értesítést a Fitch hitelminősítőtől, hogy egyszerre két kategóriával "BBB-"-ról, "BB"-re fokozta le a magyar szuverén adósság besorolását. Ezzel a Moody's után a második nagy hitelminősítőnél is befektetésre nem ajánlott kategóriába került Magyarország.

18:29
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem mozdul a forint

Egyelőre nincs érdemi mozgás a forintpiacon, délután két óra óta 302-302,5 forint között ingadozik az euró árfolyama. Fél hat előtt néhány perccel 302,5 forint volt az euró, a dollárt 231,9, a svájci frankot 247,4 forintért adták.

19:09
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Elért a leminősítés híre a piacokra

Az [origo] arról értesült, hogy a kormány már megkapta a Fitch leminősítéséről szóló tájékoztatót. Mivel ezt 24-48 órával a hivatalos közlemény kiadása előtt szokás megtenni, csütörtökön vagy pénteken várható a Fitch közleménye. A piac a hír nyilvánosságra kerülése után több mint fél óráig nem reagált, a forint árfolyama nem mozdult. Hat órakor azonban percek alatt két forinttal lett drágább az euró, amelyet 304,5 forintért adtak negyed hétkor. A dollár 233,1, a svájci frank 248,9 forintra ugrott.
19:45
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Javított a forint

Háromnegyed hétkor az eurót 303,80 forinton jegyezték, vagyis a hirtelen gyengülés után valamelyest erősödött a magyar deviza. A frank árfolyama hét óra előtt 249 forint alatt, a dollár jegyzése 232,30 forint körül mozgott.

20:53
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Továbbb faragta hátrányát a forint

Kevéssel nyolc óra előtt az euró jegyzése 303,10 forintnál mozgott a devizpiacon, Ekkor a frankért 248,50 forintnál tartott, a dollár 232 forint alatt járt. Ez azt jelenti, hogy a várható leminősítésről szóló hír megjelenése után negatív irányba induló forint csökkentette veszteségét, de a reggeli 300 alatti euróárfolyam alapján még nem dolgozta le teljesen a hátrányát.  

22:10
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Leminősítette Magyarországot a Standard and Poor's - 306 felett az euró

Gyengült a forint: a Standard&Poor's bejelentése után 305,32 forinton jegyezték az eurót. Egy svájci frankért 250,21, a dollárért pedig 234,24 forintot kellett fizetni. Néhány perccel később már 306 Ft-nál magasabb lett az euróárfolyam.

 

22:48
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

306 forint felett az euró árfolyama

Este háromnegyed tíz után pár perccel 306,04 forinton állt az euró. A svájci frankot 250,65, a dollárt pedig 234,60 forinton jegyezték.

00:15
december 22, 2011
Vágólapra másolva!

Gyenge maradt a forint

Késő este, negyed tizenkettőkor az euró 306,60 forintba került a devizapiacon, a frankárfolyam ekkor 251,10, a dollár jegyzése pedig 234,80 forint körül ingadozott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!