A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Egy-két forintos ingadozással inkább stagnált a forint péntek délelőtt a bankközi devizapiacon az összes jelentősebb valutával szemben. Délután kettő óra előtt nem sokkal megugrott a forint az euróval szemben, miután megjelent a hír, hogy az Európai Központi Bank több mint negyedmilliárd dollárt ad az európai válságkezelésre.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül8 bejegyzés
08:20
december 02, 2011
Vágólapra másolva!

Visszafogott kezdés

Az euró 305,25 forint volt péntek reggel, nem sokkal negyed hét előtt. Csütörtök este 304,75 forinton, csütörtök reggel pedig 303,90 forinton jegyezték az európai közös fizetőeszközt. A svájci frank nem sokkal hét óra után 247,31 forint volt a 12 órával korábbi 247,34 forinttal és a 24 órával korábbi 247,20 forinttal szemben. A dollár jegyzése 226,78 forinton történt péntek reggel a csütörtök esti 226,55 forint és a csütörtök reggeli 226,05 forint után.

09:54
december 02, 2011
Vágólapra másolva!

Inkább stagnál a forint

Az euró 304,12 forint volt péntek délelőtt kilenc óra körül. Reggel 305,25 forinton kezdett, csütörtök este pedig 304,75 forinton jegyezték az eurót. A svájci frank ugyanekkor 246,75, kora reggel 247,31 forint előző este pedig 247,34 forint volt. A dollárt 225,45 forinton jegyezték, a péntek reggeli 226,78 forinthoz, és a csütörtök esti 226,55 forinthoz képest.

10:58
december 02, 2011
Vágólapra másolva!

Lassan erősödő forint

Minimálisan erősödött a forint az euróval szemben péntek délelőtt. Tíz óra körül 302,77 forintba került egy euró, ami közel három forinttal kevesebb, mint reggel volt (305,25). A magyar fizetőeszköz a dollárral szemben is erősödött, tíz óra körül 224,71 forintot kértek egy dollárért, ami reggel még 226,78 forintot ért. A svájci frankért 245,26 forintot kellett fizetni a reggeli 247,31 forinthoz képest.

12:20
december 02, 2011
Vágólapra másolva!

Csekély mértékben esett a forint

Nem sokkal 11 óra után 303.61 forintba került egy euró, az árfolyam 1-2 forintot ingadozott péntek délelőtt. Reggel még 305,25 forintot kértek egy euróért, de volt, amikor 303 forint alá (302,77 forint) is esett az árfolyam. A svájci frankért 245,55 forintot kértek 11 óra után, de közel másfél órája is 246 forint alatt (245,26 forint) volt az ára. Az amerikai dollár 11 után 225,23 forintot ért, ez kismértékű esés a tíz órás adatokhoz (224,71 forint) képest.

15:05
december 02, 2011
Vágólapra másolva!

Negyedmilliárd dollárt ad az EKB a válságra, erősödött a forint

Délután kettő óra előtt néhány perccel erősödni kezdett a forint az euróval szemben a devizapiacon, miután megjelent a Bloomberg üzleti hírügynökség értesülése, amely szerint az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap 270 milliárd dollárt biztosít az euróövezeti válságra.

A hírre a forint 301,53 forintra erősödött az euróval szemben, a svájci frank 244,20 forintba, a dollár pedig 222,92 forintba került ekkor.

15:37
december 02, 2011
Vágólapra másolva!

301 forint az euró

Kevesebb mint félóra alatt, a reggeli értékekhez képest, több mint négy forintot erősödött a forint az euróval szemben a devizapiacon, az eurót délután fél három után nem sokkal 301,19 forinton jegyezték. A svájci frankkal szemben két forinttal erősödött a forint, délután a frank 243,88 forintba került. A dollárt 223,47 forinton állt.

16:48
december 02, 2011
Vágólapra másolva!

Visszapattant a forint, drágult a dollár

Délután négy óra előtt nem sokkal gyengült a forint az euróval szemben a devizapiacon, az euróért ekkor 302,10 forintot adtak a kereskedők. A svájci frank ekkor 244,90 forinton állt, a dollárt pedig 224,21 forinton jegyezték.

18:45
december 02, 2011
Vágólapra másolva!

Két forinttal drágult az euró

Este hat óra előtt nem sokkal 303,52 forinton jegyezték az eurót a nemzetközi devizapiacon, a svájci frank 245,98 forintba került, a dollár pedig 226,88 forintra drágult.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!