A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A forint hullámzó teljesítményt nyújtott szerdán. Miután megjelent a Nemzetközi Valutaalap jelentése veszített értékéből a magyar deviza, majd ledolgozta a hátrányát, majd később kicsit gyengült. Estére a forint az euróval szemben visszatért a reggeli, 297 forintos szinthez, a dollárral szemben viszont javítani tudott.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül14 bejegyzés
08:37
január 25, 2012
Vágólapra másolva!

Egy egységgel javított reggelre a forint

Szerda reggel fél nyolckor 298,41 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon. A dollárért 229,19 forintot kellett ekkor fizetni, míg a svájci frankot 246,80 forinton jegyezték.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piaci várakozásokkal ellentétes keddi kamattartó döntése után átmenetileg gyengült a forint, majd visszaerősödött. Kedd este az euró 299,47, a svájci frank 247,79, míg a dollár 230,36 forintot ért.

09:20
január 25, 2012
Vágólapra másolva!

Emelkedőn a forint

Negyed kilenc után az euró árfolyama 297,80 forintnál járt, ekkor a frank jegyzése 246,20, a dolláré 228,60 forintnál tartott. Ez azt jelenti, hogy a kedd esti árfolyamokhoz képest a három külföldi deviza árfolyama 1,5-2 forinttal csökkent.

10:31
január 25, 2012
Vágólapra másolva!

Tartja erejét a forint

Fél tízkor az euró 297,80 forintba került a devizapiacon, a frankért 246, a dollárért 228,60 forintot kellett adni.

11:58
január 25, 2012
Vágólapra másolva!

Visszafordult a forint

Tizenegy óra előtt 298,30 forintnál tartott az euró árfolyama. A frank jegyzése 246,80, a dolláré 229,60 forint volt. A forint veszített a kora délelőtt megszerzett előnyéből: az euró és a frank visszatért a reggeli árfolyamszint közelébe, a dollár azonban drágult.

12:13
január 25, 2012
Vágólapra másolva!

296 forint alatt van a következő lépcső

Szerda reggel az euró jegyzése 297,50 forintnál is járt, erre legutóbb október végén volt példa, azaz több mint három hónapos csúcsot ért el a magyar deviza - derül ki a Commerzbank piaci kommentárjából. 

Karsai Péter, a bank szakértője szerint a forint napról napra zárkózik fel a régiós devizákhoz, amelyekhez képest jelentős hátrányt szedett össze az elmúlt hónapokban. A forinterősödés hátterében Karsai véleménye alapján egyértelműen az áll, hogy a kereskedők szerint a kormány együtt fog működni a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval a hitelmegállapodás megkötése érdekében. Az elemzés szerint a nemzetközi piacon is viszonylag optimista a hangulat, ami kedvezhet a forintnak. Ha a forint tovább tud erősödni, akkor a technikai elemzés szerint 295,70 körüli euróárfolyam lehet következő lépcső, amely megállíthatja a magyar devizát. "De ettől még viszonylag messze vagyunk" - áll az elemzésben.

12:36
január 25, 2012
Vágólapra másolva!

Újból rákapcsolt a forint

Rövid idő alatt visszaszerezte előnyét a forint. Fél 12 után az euró 297,20 forintba került. Ekkor a frankot 245,90, a dollárt 229 forinton jegyezték. A forinterősödés miatt az euró a legutóbb októberben látott 297,50-es szint alá került, azaz három hónapos csúcsra ért a magyar deviza.

13:04
január 25, 2012
Vágólapra másolva!

A régióban a forintot viszik

Dél után pár perccel az euró árfolyama 297,50, a franké 246, a dolláré 229,35 forint volt a devizapiacon.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője elmondta, fokozatosan erősödik a forint, mivel a befektetők arra számítanak, hogy Magyarország megállapodik a hitelkeretről az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal. "A forgalom átlagosnak mondható. A nemzetközi piacon a dollár erősödik, általában ez kedvezőtlen szokott lenni a forintra nézve, most azonban előnyt tudott szerezni a magyar deviza. Ez szintén a forintba vetett bizalmat jelzi, miként az is, hogy a régiós devizák közül a zloty és a cseh korona a forinttal ellentétben stagnál" - tette hozzá a szakember.

14:14
január 25, 2012
Vágólapra másolva!

Egy kicsit gyengült a forint

Negyed kettőkor 298,30 forint körül ingadozott az euró árfolyama a devizapiacon. A svájci frank 246,70, a dollár 230,10 forintnál járt.

15:26
január 25, 2012
Vágólapra másolva!

Picit erősödött az euró a forinttal szemben

Fél háromkor az euró 298,60 forinton jegyezték a devizapiacon, a frank 247,20, a dollár 230,30 forint volt. Ez azt jelenti, hogy a délelőtt során három hónapos csúcsra erősödő forint a reggeli szintekhez képest mindhárom külföldi devizával gyengült.

 

16:33
január 25, 2012
Vágólapra másolva!

Az IMF-hír megingatta a forintot

Megrázta a forintot a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról szóló jelentése, amelyben a szervezet a Költségvetési Tanács megerősítését, a rögtönzések elkerülését és megszorításokat javasol a kormánynak.  

Csajbók Róbert, az ING devizakereskedője közölte, az IMF-jelentés megjelenése után az euró árfolyama 299 forint fölé szaladt, de a forintgyengülés átmeneti volt, fél 4 után már 297,50 forintnál volt a külföldi deviza. A szakértő szerint hasonló volt a forgatókönyv, mint kedden, amikor a jegybaki kamatemelés elmaradása után hirtelen gyengült a forint, de utána ledolgozta a hátrányát, és erősödött. "Úgy tűnik, a piaci szereplők továbbra is bíznak abban, hogy a kormány megegyezik az IMF-fel és az EU-val a hitelkeretről" - fogalmazott a szakember, és hozzátette, bár a forintot optimistán ítélik meg a befektetők, azt nem szabad elfelejteni, hogy csak a kormány kommunikációja változott, tényleges változások még nem történtek, ez pedig kockázatot jelenthet a jövőre nézve.

17:47
január 25, 2012
Vágólapra másolva!

Az euró javított a forinttal szemben

Öt óra előtt az euró 298,30 forintnál járt, ott, ahonnan reggel elindult. A frank árfolyama 246,90, a dollár 229,90 forint volt.

19:00
január 25, 2012
Vágólapra másolva!

230 forint a dollár

Este hat óra körül 298,40 forintba került egy euró a nemzetközi devizapiacon, a svájci frankért 246,95, a dollárért pedig 230 forintot adtak a kereskedők.

20:00
január 25, 2012
Vágólapra másolva!

Nem változtatott az alapkamaton a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed  kamatdöntő ülésén nem változtatott az alapkamaton. A kamat 2008 decembere óta van a jelenlegi alacsony, gyakorlatilag nulla szinten. 2007 nyarán, a pénzügyi válság kitörése előtt a kamat még 5,25 százalékon állt.

20:35
január 25, 2012
Vágólapra másolva!

Három forinttal olcsóbb lett a dollár

Este fél nyolc után nem sokkal 297,47 forinton jegyezték az eurót a nemzetközi devizapiacon, a svájci frank 246,64 forinton, a dollár pedig 227,10 forinton állt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!