A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A bizakodó piaci hangulatban tartotta az előző napi erős szintet a forint péntek reggelre a nemzetközi devizapiacon. A pozitív hangulat annak köszönhető, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán gyakorlatilag megígérte, hogy legalább 2014 végéig tartja a mostani zérókamat-politikáját. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a piacok a görög megállapodásra és az amerikai GDP-adatokra várnak.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül6 bejegyzés
08:25
január 27, 2012
Vágólapra másolva!

295 forint alatt az euró

Reggel fél nyolc előtt nem sokkal 294,90 forintba került egy euró a nemzetközi devizapiacon. A dollárt 224,97 forinton, a svájci frankot pedig 244,11 forinton jegyezték. Ugyanekkor az euró/dollár keresztárfolyam 1,3100-es szinten állt.

09:20
január 27, 2012
Vágólapra másolva!

Drágult az euró és a dollár

Reggel negyed kilenc után pár perccel 295,43 forintba került egy euró a nemzetközi devizapiacon, a svájci frank 244,96 forinton, a dollár pedig 225,45 forinton állt.

10:10
január 27, 2012
Vágólapra másolva!

Szűk sávban mozog a forint

Reggel kilenc óra után nem sokkal 295,71 forintba került egy euró a devizapiacon, a svájci frank 244,87 forinton, a dollár pedig 225,64 forinton állt. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a piacok a görög megállapodásra és az amerikai GDP-adatokra várnak.

11:30
január 27, 2012
Vágólapra másolva!

245 forint alatt a svájci frank

Délelőtt fél tizenegy előtt néhány perccel 294,79 forintba került egy euró a nemzetközi devizapiacon, a svájci frank 244,21 forinton, a dollár pedig 224,76 forinton állt.

12:45
január 27, 2012
Vágólapra másolva!

Két forinttal lett olcsóbb reggel óta az euró

Dél előtt negyed órával 293,95 forintba került egy euró a nemzetközi devizapiacon, a svájci frank 243,39 forinton, a dollár pedig 223,60 forinton állt.

14:00
január 27, 2012
Vágólapra másolva!

243 forint a svájci frank

Délután egy órakor 294,25 forintra gyengült vissza a forint az euróval szemben a nemzetközi devizapiacon, a svájci frank 243,64 forinton, a dollár pedig 223,85 forintba került.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!