A távirati iroda által megkérdezett gazdaságkutatók szerint a novemberi előzetes adatok ismeretében akár 3,3-3,6 milliárd euró is lehet a folyó fizetési mérleg 2002-es hiánya.
Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa emlékeztetett: legutóbb 1998-ban zárt 3,6 milliárd eurós deficittel a folyó fizetési mérleg. A kutató szerint az egyenlegromlás éles ellentétben áll az erős forinttal, vagyis a forint ereje független a reálgazdasági folyamatoktól. Aggasztó, hogy a külföldi működő tőke beáramlás mindössze 23-25 százalékban finanszírozza a hiányt, így hosszabb távon nőhet a magyar adósságállomány - mondta Petschnig Mária Zita.
Erdős Szabolcs, az Ecostat munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy az áruforgalom jegybanki adatsora szerint a jelentősen bővülő lakosági fogyasztás miatt erőteljesen nőtt az import, és egyfajta rejtett profitkivitel is megfigyelhető. Ez például úgy mehet végbe, hogy a magyarországi cég az anyavállalattól tanácsadást rendel meg és a munka ellenértékeként aránytalanul nagy összegeket utal át az anyacégnek - mondta a szakértő.