Első nyilatkozataikban a Kongresszusban kisebbségben lévő demokraták sem zárták ki Bush javaslatának támogatását: a háborúról többször kritikusan szóló Robert Byrd azt mondta, hogy a Kongresszusnak követnie kell a pénz útját a visszaélések elkerülése érdekében - közölte a BBC News Online.
A részletes számla (milliárd dollárban)
Hadművelek | 44 |
Azonnal felhasználható tartalék | 10 |
Muníció | 6,5 |
Újjáépítés | 1,7 |
Humanitárius segély | 0,5 |
Segély Afganisztánnak | 0,4 |
Segély Izraelnek | 10 |
Segély Jordániának | 1 |
Segély Egyiptomnak | 1 |
Parti Őrség | 1,5 |
FBI | 0,5 |
(Forrás: Kongresszus, BBC)
További kiadások
A Bush által kért összegben nem szerepel Irak teljes újjáépítésének költsége és a háború utáni amerikai megszállás kiadásai sem. Az amerikai kormány arra számít, hogy az iraki olajbevételből évente 25 milliárd dollárt fordíthatnak az ország újjáépítésére, amelybe koncessziók elnyerése nyomán több ország is bekapcsolódik.
A múlt héten Eric Shenseki tábornok, a szárazföldi erők vezetője úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államoknak mintegy 100 ezer katonát kell Irakban állomásoztatnia két évig a béke fenntartása érdekében. Nyilatkozata után a Pentagon rendre utasította tábornokát.
Növekvő deficit
Bush elnök hétfői munkanapja zömében gazdasági stábjának tagjaival és Alan Greenspan Fed-elnökkel tárgyalt. Greenspan korábban többször figyelmeztette az amerikai kormányt a túl magas költségvetési hiány veszélyeire, amit idén a Bush adminisztráció a háborús kiadások nélkül 300 milliárd dollárosra tervezett. John Snow pénzügyminiszter szerint a hiány csupán átmeneti és finanszírozható.