Az Európai Bizottság szerint tavaly a GDP-arányos államháztartási hiány Franciaországban 3,1 százalék volt a Stabilitási Paktumban előírt 3 százalék helyett, ezért a testület eljárást indított az ország ellen. Amennyiben a francia kormány 2004-ig nem szorítja le a hiányt a kívánt szint alá, az ország akár a GDP 0,5 százalékát kitevő pénzbüntetésre is számíthat.
Mint arról korábban az [origo] beszámolt, a francia kabinet kerekítéssel kísérelte a kívánt szint alá szorítani a deficitet: a kormány márciusi közlése szerint ugyanis a 2002-es deficit 3,04 százalékos volt, vagyis a tizedes pontosságú adatközlésben a többlethiány nem szerepel, így eljárás sem indítható az ország ellen. A francia reményeket a bizottság szerdai döntése szertefoszlatta.
Az adócsökkentés a felelős
Az előírtnál magasabb hiányért nem a romló világgazdasági környezet, hanem az állami túlköltekezés és Chirac elnök adócsökkentése felelős - áll a bizottság jelentésében a Bloomberg hírügynökség tudósítása szerint. A köztársasági elnök tavalyi újraválasztása előtt adócsökkentést ígért, amit be is tartott: ennek nyomán az ország költségvetése 2,55 milliárd euróval kevesebb bevételhez jutott.
Ha a francia kormány nem fogja vissza a kiadásokat, vagy nem emeli az adókat, a 3 százalékosnál magasabb hiány állandósulhat az Unió vezető testülete szerint. A bizottság nem hisz a francia pénzügyminiszter ígéreteinek sem: Francis Mer szerint a 2004-ben a deficit 2,9 százalékosra csökkenhet, de a bizottság úgy véli, hogy a GDP-arányos hiány eléri a 3,6 százalékot az idei 3,7 után. A francia pénzügyi tárca vezetője szerint idén 1,3, jövőre pedig 2,5 százalékos gazdasági növekedés segíthet a hiány csökkentésében, míg az Unió idén mindössze 1,1, jövőre pedig 2,1 százalékos francia GDP-bővülésre számít.
Francis Mer az utóbbi időben többször közölte: a deficit számára "nem okoz álmatlan éjszakákat", mert jelenleg fontosabb a gazdaságösztönzés, mint a hiánycsökkentés.
A bizottság előrejelzése szerint jövőre Franciaország nemcsak a hiány, hanem az államadósság mértékét előíró valutauniós szabályt is megszegi. Idén az államadóság GDP-hez viszonyított aránya 59,1 százalék volt, jövőre pedig a testület előrejelzése szerint 61,3 százalék lesz. A valutauniós tagországok adóssága a jelenlegi szabályozás szerint nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát.
Jól jöhet a háború
Az eljárást elvileg Franciaország még elkerülheti, ha a valutauniós tagországok pénzügyminiszterei az iraki háború gazdasági hatásai miatt átmenetileg enyhítik a Stabilitási Paktum szigorú szabályait - mondta Gerassimos Thomas, a bizottság egyik szóvivője. Pedro Solbes, az Unió pénzügyi biztosa nemrég úgy nyilatkozott, hogy lát esélyt ilyen könnyítésre.