A kereskedők kedden is alacsony forgalomról számoltak be, az árfolyamok az utóbbi hetekéhez képest már szűkülő sávban, 260,40 és 261,30 forintos határok között ingadoztak. A forint pozíciója 7,49-7,78 százalék között mozgott az intervenciós sáv erős oldalán.
A héten a keddihez hasonló piacra számítanak a kereskedők. A forint kismértékben gyengülhet, ami 261,50 és 262,0 forintos euró kurzust jelenthet, mondták. A dollár gyengült a nemzetközi piacokon, ennek megfelelően a budapesti 230,70/80 forintos árfolyam 1,10 forinttal volt alacsonyabb a hétfői jegyzésnél.
Az overnight kamatok 20-30 bázisponttal 8,70/90 százalékig emelkedtek a szűkülő likviditás következtében. A piacon délelőtt még likviditás felesleg volt, de ebből a bankok 218,6 milliárd forintnyit elhelyeztek a jegybankban két hétre. A lejáró kéthetes betét összege 129,7 milliárd forint volt. A hosszabb lejáratok közül az egyhónapos üzleteket 5 bázisponttal magasabban, 9,65/70 százalékra kötötték, az ennél hosszabb lejáratokon nem változott a kamatszint.
Az állampapírok másodpiacán alacsony forgalom mellett minden futamidőre kismértékben, 1-8 bázisponttal emelkedtek a hozamok.