A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Lemondott Jaksity György, a BÉT elnöke

Vágólapra másolva!
A HVB pénteki felszólítása után lemondott tisztségéről Jaksity György, a Budapesti Értéktőzsde elnöke. A tőzsdeelnök a döntésről hétfőn levélben tájékoztatta a részvényeseket - írja az eBroker.
Vágólapra másolva!

Az igazgatóság tanácsának zöme, valamint szinte az egész fb-tagság is jelezte lemondását - közölte Jaksity György hétfőn a távirati irodával. A tőzsde elnökének elmondása szerint a héttagú igazgatóság elnöke és másik négy tag, akik nem a tulajdonosokat képviselik, szintén jelezték lemondásukat, továbbá a felügyelőbizottság is távozik.

A tőzsde elnöke a keddi közgyűlésen jelen lesz, ám nem kíván felszólalni, lemondását a grémiumnak nem kell elfogadnia, csak tudomásul vennie. A Budapesti Értéktőzsde keddi rendkívüli közgyűlésén a napirend szerint módosul az igazgatóság és a felügyelőbizottság személyi összetétele. A közgyűlés megvitatja továbbá a BÉT és a Budapesti Árutőzsde (BÁT) integrációját. A két tőzsde egyesüléséről korábban hozott részvényesi határozatot várhatóan visszavonják, és a közgyűlés a BÁT részvényei legalább 75,625 százalékának megvásárlásáról határoz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!