Kellemes meglepetésként értékelte az elmúlt év személygépkocsi-eladásait Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke. A 13 százalékos növekedés jelentősen meghaladta a 2001. év eleji várakozásokat, amikor még azt prognosztizálták, hogy 5-8 százalékkal bővülhet a piac. Az MGE elnöke úgy véli, hogy idén az új személygépkocsik piaca 10 százalékkal fog növekedni.
Az előző évekhez hasonlóan a legtöbb személygépkocsit 2001-ben is a Suzuki adta el Magyarországon, szám szerint 28916 darabot, amivel a piac 19,5 százalékát uralták. Ahogy Tihanyi Tamás, a Magyar Suzuki Rt. szóvivője a Magyar Hírlapnak elmondta, idén 30 ezer autó értékesítését tervezik itthon, melyből 20 ezer lenne a Swift és 10 ezer a Wagon R+. Utóbbi modelljüket idén kisebb "ráncfelvarrással" kívánják még vonzóbbá tenni, míg a Swiftnél egy új 85 lóerős motorral szerelt változattal bővítik a palettát.
A második helyezett Opel 22627 személyautót adott el tavaly, ami rekord a márka történetében. Ahogy Róna Ágnestől, az Opel Southeast Europe kommunikációs munkatársától a Magyar Hírlap megtudta, továbbra is az Astra messze a legnépszerűbb modelljük, melynek Classic változatából 9185, az újból pedig 6611 darabot értékesítettek. Ez azt jelenti, hogy az Opel Astra az alsó középkategória vezető személygépkocsija Magyarországon. A tavalyi rekordeladások után idén az értékesítés kisebb mértékű emelkedésével számol az Opel Southeast Europe.
Nem várja tavalyi rekordnövekedésének megismétlődését a Renault Hungária sem - válaszolta a lap kérdésére Kismartoni Péter, a társaság kommunikációs osztályvezetője. Idén 10 százalék körüli növekedésre számítanak. A nagy darabszámban értékesítő márkák közül kétségtelenül a Renault "robbantotta" a legnagyobbat tavaly, a 16059 eladott személygépkocsi ugyanis majdnem 60 százalékos növekedést takar 2000-hez viszonyítva. Mindez azt is jelentette, hogy a francia márka letaszította dobogós helyéről az évek óta a harmadik helyen tanyázó Volkswagent.
A jó eredményben kiemelkedő szerepe volt a Thalia modellnek, amelyből 6285 darab talált gazdára, noha bevezetésekor 2500 értékesítésével számoltak.
Hajnal László
(Magyar Hírlap)
Korábban:
Tavaly 150 ezer új autót adtak el Magyarországon
(2002. január 15.)
A BMW és a Peugeot sikeréve volt 2001
(2002. január 15.)