Légi csapások, pénzügyi szankciók, politikai elszigetelés: az elmúlt években ezzel büntették azokat az államokat, melyeket a nemzetközi terrorizmus támogatásával vádolt az Egyesült Államok, és ennek nyomán a nemzetek közössége. Afganisztán a büntetéssel néhány hete néz szembe, míg Kadhafi és líbiai rezsimje már tizenöt éves gyakorlattal rendelkezik a szankciók elviselésében és sikeres kijátszásában. A líbiai diktátor legfőbb pénzügyi tanácsadója, Mohamed Ali el-Huvedzs arról beszélt a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában, hogy miként lehet hosszú éveken keresztül, sikeresen kijátszani a nemzetközi pénzügyi szankciókat.
Hasonló szankciók a terrorizmus támogatásáért
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerint számos terrorakcióért - így a római és a bécsi repülőtér ellen 1985-ben elkövetett, 19 halálos áldozatot követelő terrortámadásért, a PanAm menetrend szerinti járatának 1988-as, 271 áldozattal járó felrobbantásáért és a francia UTA légitársaság gépének 1989-es, 171 áldozatot követelő felrobbantásáért - Líbia vezetése felelős.
Amerika ezt követően gazdasági szankciókat hozott Líbia ellen: az 1986-ban bevezetett intézkedések szerint a Líbiával kereskedő amerikaiak 10 éves börtönbüntetéssel és 250 ezer dolláros bírsággal sújthatók. A megtorló intézkedésekhez az ENSZ is csatlakozott: a világszervezet azt ajánlotta tagországainak, hogy fagyasszák be a líbiai érdekeltségű bankszámlákat, bár a tagállamokra bízta, hogy mely betéteket minősítik Líbiához kapcsolódóknak.
Az elmúlt egy-két évben valamelyest oldódott az észak-afrikai ország nemzetközi elszigeteltsége. Két éve Nagy Britannia ismét diplomáciai kapcsolatot létesített Líbiával, és az ENSZ is felfüggesztette gazdasági szankcióit: mindkét lépés annak volt köszönhető, hogy Líbia segített néhány, terrorakcióval kapcsolatos nyomozást. További enyhülést hozhat, hogy Kadhafi elítélte a szeptember 11-i terrortámadásokat, bár az amerikai szankciók továbbra is érvényben vannak.
A szankciók kijátszásának stratégája
Kadhafi és Líbia külföldi pénzügyeit - mindenfajta előzetes szakmai tapasztalat nélkül - 14 éve az 52 éves Mohamed Ali el-Huvedzs kezeli a Libyan Arab Foreign Investment (Lafico) elnökeként. A Bostonban menedzser-képesítést szerzett Huwej pontosan tudja, hogy az Egyesült Államokban mennyire számon tartják tevékenységét. Úgy tartja, hogy az ő nevével kezdődik az a feketelista, amely azoknak a személyeknek és szervezeteknek a nevét tartalmazza, amelyekkel amerikaiak nem kereskedhetnek. Tripoliban a Bloomberg tudósítójának nevetve azt mondta: 250 ezer dolláros bírságra számíthat, amiért velem beszél.
A Laficonak mintegy 300 alkalmazottja van, közülük 100-an külföldön - többek között Rómában, Athénban és Máltán - dolgoznak. A cég központja Tripolitól 85 kilométerre, a Gharyan oázisban található.
Sok kicsi sokra megy
Líbia külföldi befektetési stratégiájának kulcsszava a kisebbségi tulajdon. Az ország kisebbségi részvénycsomagok adásvételével, fedővállalkozásokkal, és kereszttulajdonlások segítségével van jelen a világ pénzügyi vérkeringésében. Huvedzs szerint ugyanis a kisebbségi tulajdonosok iránt a pénzügyi felügyeletek és a nyomozó hatóságok csekély érdeklődést tanúsítanak. Líbia részvényportfolióját elsősorban európai privatizációs tendereken, vagy csődközeli, bár jó gazdasági kilátásokkal rendelkező nagyvállalatok papírjainak megvásárlásával szerezte az elmúlt 15 évben. A tranzakciók 90 százaléka európai nagybankok közvetítésével történt.
Az ország befektetéseinek értéke összesen mintegy 8 milliárd dollár. Ebből egymilliárdot angliai ingatlanokba, a maradékot pedig összesen 45 ország 72 vállalatába és több mint 100 bank kisebbségi részesedésébe fektették. A teljes összeg legnagyobb része, mintegy 6 milliárd dollár Európában kamatozik, míg mindössze 800 millió dollárt fektettek be Afrikába és az arab országokba. A tengerentúli befektetések összesített értéke mintegy egymilliárd dollár: ennek a pénznek a nagy részét banki tulajdonrészekbe invesztálták, amiket az amerikai hatóságok befagyasztottak.
Régi sikerek: Fiat, Metropol-szállodalánc
Az ország elszigetelődése, a gazdasági szankciók furcsamód kedvezően hatottak néhány líbiai befektetésre, mert a cégek többségi tulajdonosai szabadulni akartak a gyanús kisebbségi tulajdonostól, és ennek az árát is hajlandóak voltak megfizetni.
Giovanni Agnelli, a Fiat mindenható tulajdonosa és elnöke 1976-ban, líbiai látogatása során győzte meg Kadhafit arról, hogy fektessen be az akkor nem túl sikeresen gazdálkodó autógyárba - mondta Huvedzs. Líbia ezután 415 millió dollárért megvette a Fiat papírjainak csaknem 10 százalékát. Néhány év alatt a líbiai részesedés 14 százalékosra emelkedett, és az ország két tagot is delegált a Fiat igazgatóságába. Miután Reagan elnök 1986-ban szankciókkal sújtotta a Fiatot, a líbiai részesedés kényelmetlenné vált: a nagyobb tulajdonosok 3,1 milliárd dollárért vásárolták ki a líbiai részvényeseket.
Hasonló a története a brit Lonrho Plc's Metropole szállodalánc megvásárlásának. 1986-ban Líbia 256 millió dollárét vásárolt kisebbségi tulajdonrészt a társaságban, majd miután 1994-ben menesztették az ügyletet brit részről megkötő elnököt, 1996-ban a vállalat 389 millió dollárért visszavásárolta a részvénycsomagot. Az ár az akkori piaci ár kétszerese volt.
Közös bank a legnagyobb brit pénzintézettel
A banki tulajdonrészek a pénzhez és a pénzmozgáshoz való hozzáférést jelentik, így a líbiai befektetések jelentős - és a hatóságok által igencsak figyelemmel kísért - hányada banki részvény. Az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának adatai szerint 103 cégben és azok érdekeltségeiben van közvetlen vagy közvetett tulajdonrésze a Líbiai Központi Banknak, de a feketelistán ezek közül mindössze 28 vállalat neve szerepel.
Nem szerepel a tiltólistán például a római központú UBAE Arab-Olasz Bank, melynek 44 százaléka a líbiai jegybanké, 12 százaléka pedig a Banca di Roma-é, aminek 56 százaléka is líbiai érdekeltség. Nincs a listán a New York-i és washingtoni kirendeltséggel is rendelkező Arab Banking Corp. sem, melynek 27 százalékával a Líbiai Központi Bank rendelkezik. Nem szerepel az összesítésben a részben líbiai tulajdonban lévő spanyol Banco Atlantico sem. Az ok mindannyiszor ugyanaz: alacsony a Líbiához köthető tulajdoni hányad.
A líbiai jegybank leányvállalata, a Lybian Arab Foreign Bank 1997-ben 400 millió dollárért megvásárolta az olasz államtól a Banca di Roma kisebbségi részvénycsomagját. Huvedzs szerint a bank elnöke, Cesare Geronzi találkozott Kadhafival, és javasolta neki a részvényvásárlást. Arra a felvetésre, hogy a tranzakció ellentétes a Líbiát sújtó szankciókkal, a bank akkori vezérigazgatója, Giorgo Brambilla állítólag azt válaszolta, hogy ez a pénzintézet vezetését egyáltalán nem aggasztja.
A banki portfolió legértékesebb darabja azonban kétségkívül a legnagyobb brit bankkal, a Hongkong and Sanghai Banking Corporation-nel (HSBC) közösen üzemeltetett angol kereskedelmi pénzintézet: a Lybian Arab Foreign Bank 25 százalékos részesedéssel rendelkezik a londoni központú British Arab Commercial Bankban (BACB), ami viszont 47 százalékban a legnagyobb brit kereskedelmi bank, a HSBC tulajdona. A közös hitelintézetet 1972-ben alapították, és a HSBC vezérigazgatói, valamint a Lybian Arab Foreign Bank elnökei azóta együtt ülnek a BACB igazgatóságában. A közös hitelintézet egyébként partnere az Al-Shamal Islamic Banknak, amit Osama bin Laden alapított.
Vállalati érdekeltségek Magyarországon és világszerte
Mohamed Ali el-Huvedzs Líbia vállalati érdekeltségei közül - a hatóságok számára nem túl kívánatos érdeklődése miatt - mindössze négy jelentősebbről számolt be. Ezek közül az egyik a legnagyobb marokkói vállalatcsoport, a Groupe ONA, melynek Líbia 6 százalékát birtokolja.
Az angliai ingatlan-érdekeltségekről Kadhafi vagyonkezelője csak annyit árult el, hogy az épületek többsége London pénzügyi negyedében van, és értékük mintegy egymilliárd dollár. Szakértők szerint a líbiai tulajdonszerzés még a '70-es évek elején történt, amikor sok olajcég vásárolt irodaházat a brit fővárosban.
Több derült ki viszont Líbia olaszországi befektetéseiről: itt a vállalatok az ország hagyományos exportcikke számára piacot jelentő olajiparban szereztek érdekeltségeket. A holland Oilinvest Group - melynek 45 százaléka líbiai cégeké - 1986-ban többséget szerzett a csődbe került Amoco Italiaban. A vállalatot azóta Tamoilnak hívják, és immár nyereséges: a tavalyi évet 3,69 millió eurós profittal zárta. Az akvizícióval Líbia egy genovai, egy hamburgi és egy cremonai olajfinomítót, és egy 1700 kútból álló benzinkúthálózatot is szerzett Olaszországban. A vállalati portfolió bővítése érdekében a Lafico 1999 szeptemberében 16 százalékos részesedést vásárolt a több mint 100 éves milánói Olcese pamutgyárban, amelyik többek között a Lacoste, a Benetton és a Giorgio Armani beszállítója.
A máltai bejegyzésű Corinthia Palace Hotel 48 százaléka is líbiai érdekeltségű. A cég összesen 18 hotelt üzemeltet Magyarországon, Csehországban, Máltán, Portugáliában, Gambiában, Törökországban és Tunéziában. Budapesten a vállalatnak két ötcsillagos szállodája van: a Corinthia Grand Hotel Royal és a Corinthia Aquincum Hotel. A cég igazgatóságának öt tagjából kettőt Líbia delegál, ugyanakkor a társaság máltai illetékese közölte: a Corinthia ügyvédei azon dolgoznak, hogy a szállodalánc kerüljön le az amerikai feketelistáról, mivel a cég vezetése és legnagyobb tulajdonosa máltai.
Bardócz Iván
(Üzleti Negyed)
Ajánlat: