A díjak a vizsgálati csoportok döntő hányadában alacsonyabbak, mint a jelenleg fizetendő jellemző piaci ár, továbbá helytől és vállalkozástól függetlenül kötelezően alkalmazandók - áll a BM közleményében. A tehergépkocsiknál és az autóbuszoknál tíz-húszezer forintot lehet majd megtakarítani, ugyanakkor a kisebb hengerűrtartalmú motorok esetében magasabb lesz a díj.
Az Országgyűlés döntése alapján hatósági eljárás keretében kell végrehajtani az eredetiségvizsgálatot, ugyanakkor a hatósági eljárás bevezetésének ideje alatt a jelenleg e tevékenységgel foglalkozó vállalkozások meghatározott feltételek elfogadásával tovább végezhetik munkájukat az eddigi technológiai rendben.
A BM tárgyalásokat kezdeményezett az eredetiségvizsgáló vállalkozásokkal, azok hatósági eljárásban való közreműködése céljából, az egyeztető tárgyalások eredményesen zárultak. A minisztérium a vele közreműködni szándékozó vállalkozásokkal megállapodást köt, majd az eredetiségvizsgálattal foglalkozó telephelyek listáját még júniusban több fórumon is közzéteszi.