Elverik a port a magyar tőzsdén

Vágólapra másolva!
Jelentős árfolyamesés volt csütörtökön a magyar tőzsdén, és a forint is gyengült. Az [origo] utánajárt, mire számíthatnak a részvénytulajdonosok és a devizahitellel rendelkezők az elkövetkező hónapokban.
Vágólapra másolva!

Drámai változásra nem kell számítani a forint árfolyamában az év hátralévő részében, így a devizában eladósodott magyar lakosságnak sem kell a törlesztőrészletek jelentős megugrásával számolni. Természetesen azoknak, akik a közelmúltban még a 250 forintnál gyengébb euró árfolyam mellett vették fel kölcsöneiket, néhány száz forinttal megemelkedhet a havi törlesztés.

A magyar fizetőeszközt az elmúlt időszakban a kedvező nemzetközi piaci környezet tartotta az elemzők által reálisnak tartott szintnél erősebben. A külföldi tőkebeáramlás ugyanis folyamatos vételt jelentett a forintnál, és erre erősített rá a magyar lakosság jelentős devizahitel felvétele.

A szakértők szerint egyébként a 250 és 260 eurós szinten van reálisan árazva a forint. Az elemzők már régóta várták is, hogy ebben a sávban mozogjon a forint árfolyama, ez azonban csak most következet be - mondta az [origo]-nak Nyeste Orsolya, az Erste elemzője. Az elkövetkező időszakban tehát e sávon belül mozoghat az árfolyam, bár azt sem lehet kizárni, hogy egy-egy pillanatra újból 248 forintig erősödik a magyar valuta. A 260 forintnál is erősebb euró árfolyamra azonban az elemző nem lát okot, ehhez szerinte valamilyen újabb drámai fordulatra lenne szükség, amit természetesen teljesen nem lehet kizárni.

A dollár esetében Nyeste Orsolya úgy gondolja, hogy a 200 és 210 forintos sávban mozoghat az árfolyam. A forint dollárral szembeni árfolyammozgását egyébként az euró és a dollár egymáshoz viszonyított aránya határozza meg.

DEÁK BÁLINT

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!