A Mol-csoport kőolaj feldolgozással, és annak kereskedelmével foglalkozó üzletága 50,8 milliárd forintos profitot ért el a harmadik negyedévben, ami 14 százalékos csökkenés a bázishoz képest. Az első kilenc havi 138,1 milliárd forintos üzemi profit azonban 23,2 milliárd forinttal még mindig magasabb a bázisnál. A többlet elérését a növekvő értékesítési mennyiségek, és a továbbra is kedvezően alakuló külső környezeti tényezők tették lehetővé - áll a Mol gyorsjelentésében.
A Mol számára egyébként a magasabb árrések mellett különösen kedvező, hogy a Brent és az orosz Ural típusú olajok árának különbsége kedvezően változott. (A Mol Ural olajat dolgoz fel) A Mol által elért finomítói árrés a kedvezőbb termékkihozatalnak köszönhetően magasabb volt a referencia árrésnél, amely az elmúlt évek jelentős minőségfejlesztési beruházásainak hatását tükrözi.
Az említett kedvező tényezők hatását mérsékelte a helyi valuták (Magyarország,Szlovákia) erősödése a dollárral szemben, illetve a harmadik negyedévben a Slovnaftnál az üzemanyag árazáshoz kapcsolódó bírság fedezetére képzett 8,6 milliárd forintos céltartalék. Az üzleti eredményt a harmadik negyedévben kedvezőtlenül befolyásolta a nagykereskedelmi árrés jelentős csökkenése, a magas jegyzésárak, és az erős verseny. Az üzemanyagokon elért árrés egyébként kedvezően alakult a harmadik negyedévben, de jelentős romlást tapasztaltak az egyéb termékek, különösen az egyéb vegyipari termékek, és bitumenek árait illetően.
Az üzletág konszolidált értékesítése január-szeptemberben 3,2 százalékkal 8,6 millió tonnára növekedett. Az emelkedés elsősorban a magasabb export értékesítésből eredt. Magyarországon az értékesítés szintén jelentősen, 4 százalékkal növekedett az előző év hasonló időszakához képest. Szlovákiában az összes termékeladás 4 százalékkal maradt el a bázistól az első kilenc hónapban, azonban a harmadik negyedévben az értékesítés mennyisége stabilizálódott.
A magyarországi kőolajtermék értékesítés a magasabb gázolaj és kerozin eladásoknak köszönhetően növekedett. A Mol piaci értékelése szerint Magyarországon a motorbenzinek iránti kereslet a magas árak hatására kissé mérséklődött. A cég értékesítése ennek megfelelően kismértékben, 1,2 százalékkal esett vissza. A motorikus gázolaj fogyasztása, amely sokkal inkább a gazdasági fejlődésre, mint az árakra érzékeny, jelentősen, 9,5 százalékkal növekedett a szállítmányozás iránti növekvő kereslet hatására.
A magyar üzemanyag kiskereskedelmi értékesítés az első három negyedévben 4,0 százalékkal csökkent 2004. hasonló időszakához képest. A visszaesés okai között a jelentős áremelkedés miatt árérzékenyebbé váló motorbenzin keresletet emeli ki a Mol hozzátéve: emiatt a fogyasztók egy része a diszkontkutak felé fordult. A motorbenzineknél jelentkező mintegy 9,6 százalékos csökkenést mérsékelte a motorikus gázolaj eladásnál tapasztalható 2,6 százalékos emelkedés.
A Mol csoport töltőállomásainak száma 2005. szeptember 30-án 844 volt, ebből 357 üzemelt Magyarországon, 261 Szlovákiában, 137 Romániában, 31 pedig Csehországban.