Az oroszok helyreállítják a gázellátást keddtől

Vágólapra másolva!
A Gazprom január 3-án estétől a szerződéseknek megfelelően teljesen helyreállítja az európai gázellátást - közölte Alekszandr Medvegyev, a Gazprom alelnöke hétfőn Moszkvában. Az orosz cég azonban már hétfő este tízkor helyreállította a gáznyomást az Oroszországból Magyarországra érkező vezetékekben.
Vágólapra másolva!

A Gazprom bejelentette, hogy az Ukrajnával fenyegető energiaválság elhárítására úgy határozott: 95 millió köbméter pótlólagos gázt juttat az ukrán gázvezeték-rendszerbe. Az ukrán energiaügyi minisztérium és az Ukrtransgaz hétfő esti közös nyilatkozatában ígéretet tett a pótlólagos orosz gázmennyiség továbbítására az európai fogyasztók felé.

Hétfőn este helyreállt a szokásos nyomásszint az Oroszországból Ukrajnán keresztül Magyarországra érkező gázvezetékben - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Kántor Sándor, a Mol Rt. üzleti és stratégiai kommunikációs vezetője este fél tízkor megerősítette, hogy a gázvezetékben a nyomás szintje eléri a szokásos értéket.

A lengyel gazdasági miniszter is arról számolt be hétfőn délután, hogy növekedni kezdett a Lengyelországba érkező orosz gáz mennyisége: az ukrán-lengyel határnál már a napi normális mennyiség 65-67 százalékának érkezését észlelték, míg korábban a napi szokásos mennyiségnek csak a fele jött.

Hétfőn egyébként nemcsak az Ukrajnából közvetlenül érkező vezetéken érkezik kevesebb földgáz Magyarországra, hanem Ausztrián keresztül is. Az eddig beérkezett jelzések szerint Magyarországon kívül Lengyelország, Szlovákia és Ausztria is kevesebb földgázt kap az orosz óriáscégtől.

A magyar import értékkel számolva külföldről napi 22 millió köbméter gázt tud importból fedezni a Mol, amit kiegészít 47,5 millió köbméter a földalatti gáztárolókból, illetve 9,5 millió köbméter a hazai kitermelésből. Ez összesen 79 millió köbméteres napi fogyasztást tudnak fedezni. A gázfogyasztás mértéke a jelenlegi enyhébb időjárás mellett napi 61 millió köbméter, ez azonban egy hidegebb napon jelentősen megnövekedhet.

Kóka János gazdasági miniszter hétfőn délelőtt telefonon beszélt az orosz Gazprom alelnökével, Alexander Medvegyevvel, aki megígérte, hogy megtalálják azt a műszaki megoldást, amivel biztosítható Magyarország számára a szerződött gázmennyiség szállítása. Kóka János az MTI-nek elmondta, arra kérte a Gazprom alelnökét, hogy haladéktalanul állítsák helyre a szerződés szerinti gázszállítást. Az ígért műszaki megoldás megvalósításának természetesen van némi időigénye. A miniszter közölte azt is, hogy már felvette a kapcsolatot az osztrák és a német gazdasági miniszterrel, folyamatos az egyeztetés Magyarország és a Visegrádi Négyek (V4) között és diplomáciai csatornákon Ukrajnával is folynak az egyeztetések.

Kóka János elmondta, hogy délután két órára az ügyben érintett országok nagyköveteit megbeszélésre hívták a Külügyminisztériumba. Magyarország arra törekszik, hogy a V4-ekkel, Ausztriával és Németországgal egységes álláspontot képviselve lépjenek fel azért, hogy az Európai Unió is segítse az orosz-ukrán gázvita miatt kialakult problémák megoldását.

A Mol egyébként tüzelőanyag-cserére szólította fel azon ipari partnereit, amelyek ezt korábban szerződésben vállalták. Ez azonban nem minősül korlázozásnak az érintett partnerek ugyanis korábban szerződésben vállalták, hogy ha a Mol kéri, a gázról más fűtőanyagra állnak át. Ezért cserébe a társaság kedvezményt biztosított nekik a gáz árából.

A Mol Magyarországon egyelőre nem tervez további gázfelhasználási korlátozást, ám értesítette külföldi tranzit partnereit, köztük a szerbeket és bosnyákokat, hogy hétfőn már nemcsak Ukrajna, hanem Ausztria felől is csökkent a Magyarországra érkező import mennyisége: a már több mint 40 százalékkal kisebb mennyiség miatt nem tudja maradéktalanul teljesíteni tranzitszállítási kötelezettségeit. Ennek megfelelően csökkentette a boszniai és szerbiai exportot.

Forrás: anwr.org
Több hónapig nem lehet a lakosságnak gondja a kisebb orosz import miatt

Közben Moszkvában bejelentették: a Gazprom befejezte az Ukrajnának szánt gáz csapjainak elzárását, de az európai exportmennyiséget továbbra is hiánytalanul szállítják Ukrajna felé. Viktor Juscsenko ukrán elnök ismét megerősítette: országa nem nyúl hozzá az áthaladó földgázhoz.

Az orosz Gazprom gázipari monopólium azzal vádolta Ukrajnát, hogy 100 millió köbméter földgázt levett abból az orosz földgázból, amit a Gazprom az ukrán területen átvezető csővezetéken át szán az európai vevőinek. Az Interfax hírügynökség szerint Alekszander Medvegyev, a Gazprom alelnöke javasolni fogja: független auditorok ellenőrizzék, mekkora mennyiségű földgáz kerül be az ukrán csővezeték-hálózatba.

Ivan Placskov ukrán tüzelő- és energiaügyi miniszter cáfolta, hogy Ukrajna eddig megcsapolta volna a tranzit gázvezetékeken területén át más európai országokba szállított orosz földgázt, de egyúttal figyelmeztetett: ehhez az intézkedéshez folyamodik, ha a hőmérséklet az országban mínusz 3, mínusz 5 fokra süllyed. Szerinte ugyanis az érvényes szerződéses feltételek ezt lehetővé teszik a tranzitszolgáltatásért cserébe. Ukrajnában jelenleg enyhe az időjárás, a hőmérséklet fagypont körül alakul.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!