A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary

Hat százalék maradt az alapkamat

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén továbbra is változatlanul hat százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot. A döntés megfelel azt elemzői várakozásoknak. A jegybank a kamatdöntést követően közölte legfrissebb előrejelzéseit.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Járai: a jegybank korábbi kommunikációja felkészítette a piacot a magyar gazdaság tényleges állapotára

A monetáris tanács ülésén nem volt más érdemi javaslat, mint a jegybanki alapkamat szinten tartása - közölte Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn, a testület ülését követően újságírókkal.

A jegybank elnöke megjegyezte, bár az előző kamatmeghatározó ülés óta a monetáris tanács néhány tagja különböző helyeken jelezte, hogy lehetőség lenne a kamatmérséklésre, az azóta eltelt időszakban nem merült fel komolyan a javaslat. A monetáris tanács a hétfői ülésen egységes volt a jegybanki alapkamat 6 százalékos szinten tartásában - mondta Járai Zsigmond.

Aláhúzta: sok azonban a kérdőjel, egyelőre a piacok kivárnak, de nem tudni, mikor fordulhat meg ez a folyamat.

Kérdésekre válaszolva elmondta: a monetáris politika stabilitása, hitelessége is hozzájárult ahhoz, hogy a külföldi befektetők a korábbihoz hasonlóan ítélik meg a magyar gazdaságot.

"A hitelminősítői döntések nem okoztak különösebb meglepetést, mert a jegybank korábbi kommunikációja felkészítette a piacot a magyar gazdaság tényleges állapotára" - hangoztatta a jegybankelnök.

Járai Zsigmond arra a kérdésre, hogy az ellenzéki ígéretek befolyásolták-e a hitelminősítői döntéseket, azt válaszolta: a hitelminősítők mindig a kormány gazdaságpolitikáját értékelik, minősítik, nem a pártok választási programját, ígéreteit.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az ellenzéki Fidesz 10 százalékpontos tb-járulékcsökkentési javaslatáról, elmondta: a jegybank nem vizsgálja sem a kormánypártok, sem az ellenzék kampányában elhangzó ígéretek hatásait, de általánosságban elmondható, hogy Magyarországon túl magas az adóterhelés.

"Örülnék, ha az adóterhelés csökkentésére minél előbb sor kerülne, mert az növelné az ország gazdaságának versenyképességét, de ehhez egyúttal jelentős kiadáscsökkentésre is szükség lenne az államháztartásban" - hangoztatta.

Aláhúzta: nagymértékben növelhetné a bevételeket, ha szigorítanák az adóbehajtást, mert évente - megítélése szerint - több ezer milliárd forintra tehető Magyarországon a be nem fizetett adó összege.

Ehhez szükség lenne a mostaninál jóval áttekintőbb államháztartásra és az államháztartási reformok mielőbbi beindítására - mutatott rá.

Járai Zsigmond szerint az államháztartási reformok elindítása azért is sürgető, mert a jegybank véleménye szerint az elmúlt négy év gazdaságpolitikájának hibái miatt mintegy ezermilliárd forintra, azaz évi 250 milliárd forintra tehető az a kamatteher, ami többletként megterhelte a magyar államháztartást és áttételesen az adófizetők zsebét. Szigorítani kellene az adóbehajtást, mert az növelné az adófizetési hajlandóságot is - hangoztatta az elnök.

Véleménye szerint az államháztartás rossz helyzete ahhoz is hozzájárul, hogy a közép-kelet-európai régióban a magyar állampapírok után kiugróan magas kamatfelárat kell fizetni. A szlovák, illetve cseh állampapírok árazása nagyjából megegyezik az euróban kibocsátott kötvényekével, de a lengyel állampapírok után fizetett kamatfelár is lényegesen alacsonyabb, mint amennyiért a magyar államkötvényeket hajlandóak megvenni a külföldi befektetők - hangsúlyozta Járai Zsigmond.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!