A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary

Hat százalék maradt az alapkamat

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén továbbra is változatlanul hat százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot. A döntés megfelel azt elemzői várakozásoknak. A jegybank a kamatdöntést követően közölte legfrissebb előrejelzéseit.
Vágólapra másolva!
Fotó:Mitruczky Kinga
A következő évben is 3 százalék alatt marad az inflácó a jegybank elemzői szerint

A monetáris tanács hétfő ülésén korábbi bejelentésével összhangban testület a szokásos negyedévi inflációs jelentés helyett rövidebb makrogazdasági előrejelzést fogadott el és hozott nyilvánosságra, amelyben csak a novemberei inflációs jelentésben közölt kilátásokhoz képest bekövetkezett főbb változásokat mutatja be.

A jelentés szerint a jegybank a jövő év utolsó hónapjára a fogyasztói árak növekedését 2,9 százalékra várja, az év egészében pedig 2,8 százalékra várja.A jelentés alapján a maginfláció 2007 negyedik negyedévének végén 3 százalék lesz, éves átlagban pedig 2,8 százalék lesz 2007-ben a jegybank szakértői szerint.

Eközben az idei év végére 1,3 százalékos pénzromlást vár a jegybank és éves átlagban is 1,3 százalékra várják szakértői a pénzromlás ütemét. Közben a maginfláció 2006-ban a jegybank szakértői szerint 0,9, 2007-ben 2,8 százalék lesz.

A bruttó hazai termék (GDP) bővülését a jegybank szakértői 2006-ban 4,6 százalékra, 2007-ben 4,3 százalékra prognosztizálják, miközben a lakossági fogyasztás bővülését ez évben 3,8 százalékra, 2007-ben pedig 3,2 százalékra valószínűsítik

A Magyar Nemzeti Bank hétfőn közzétett inflációs jelentése szerint a jegybank 2007 végére a fogyasztói árak növekedését 2,9 százalékra várja, 2007-ben az év egészét tekintve 2,8 százalék lesz a pénzromlás üteme.

A közzétett inflációs jelentés alapján a maginfláció 2007 negyedik negyedévének végén 3 százalék lesz, éves átlagban pedig 2,8 százalék lesz 2007-ben a jegybank szakértői szerint.

Mindeközben az idei év végére 1,3 százalékos pénzromlást vár a jegybank, és éves átlagban is 1,3 százalékra várják szakértői a pénzromlás ütemét. Az MNB szakértői szerint a maginfláció 2006-ban 0,9, 2007-ben 2,8 százalék lesz.

A GDP bővülését a jegybank szakértői 2006-ban 4,6 százalékra, 2007-ben 4,3 százalékra prognosztizálják, miközben a lakossági fogyasztás bővülését ez évben 3,8 százalékra, 2007-ben pedig 3,2 százalékra valószínűsítik.

A folyó fizetési mérleg hiányára az előrejelzés 2007-ben a GDP-hez viszonyítva 8,5 százalékos deficitet valószínűsít, ami abszolút számban 8,3 milliárd euró hiányt adna.

Az exportot a jegybank szakértői a GDP-hez viszonyítva 9,3 százalékra, az importot 8,5 százalékra valószínűsítik a bruttó hazai termékhez viszonyítva 2007-ben.

Jakab M. Zoltán, a jegybank vezető elemzője a jelentésről tartott sajtótájékoztatón elmondta: a jegybank új publikációs rendszerében két átfogó inflációs elemzést adnak évente, mégpedig novemberben és májusban, ezeket időközben felülvizsgálják, mégpedig februárban és augusztusban.

Jakab M. Zoltán elmondta: a 2005. novemberi jelentéshez képest a gazdasági növekedés szempontjából mind a külpiaci, mind a belföldi konjunkturális helyzet kedvezőbbé vált.

A vezető elemző kifejtette: az inflációs folyamatok a tavalyi év végén a korábbi előrejelzéseknek megfelelően alakultak, de az idén év elején az áfa-csökkentés hatása az előre jelzetthez képest kisebb volt, azaz magasabb lett a januári, egy évre visszatekintő inflációs ráta. Januárban a fogyasztói árindex 2,7 százalék volt, a maginfláció 0,5 százalékot ért el, az infláció év eleji csökkenése egyértelműen az áfa 25 százalékos kulcsa 20 százalékra érséklésének tudható be.

A vezető elemző elmondta: az áfa-csökkentés a jegybank korábbi előrejelzéséhez képest más szerkezetben valósult meg, az iparcikkek árai kevésbé csökkentek, viszont a szolgáltatásoknál az áfa által nem érintett körben is dezinflációt lehetett megfigyelni. Az azonban kérdéses, hogy a következő időszakban mekkora lesz az áfa-csökkentés további infláció-mérséklő hatása.

Jakab M. Zoltán elmondta: a következő év végére az árstabilitáshoz közeli inflációt prognosztizál a jegybank, ami éves átlagban 2,8 százalékos pénzromlást jelent, 2007 utolsó negyedévében pedig 3 százalékos pénzromlást. Az idei év végére azonban a jegybank kissé felfelé vitte inflációs prognózisát a magasabb világpiaci olajárak és a gazdaságban tapasztalható nagyobb konjunktúra következtében.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!