A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

A piac nyárig vár a reformprogramra

Vágólapra másolva!
A koalíció meggyőző választási eredménye - nem kis részben a Fidesz kockázatos ígéretei miatt - jó hír a piacnak, amely azonban valószínűleg nem lesz hajlandó várni az őszi önkormányzati választásokig az érdemi költségvetési reformprogramra - vélik londoni feltörekvő piaci elemzők. Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján azt ígérte a kormány teljesíti a költségvetést és eleget tesz a maastrichti kritériumoknak 2008-ra.
Vágólapra másolva!

A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató londoni befektetési részlegének hétfői elemzése szerint a koalíció döntő győzelme és a vártnál nagyobb többsége jobb hír, mintha szoros eredmény született volna, és valamelyest növeli annak az esélyét, hogy a kormány hozzálát a nagy költségvetési hiány kezeléséhez.

Elemzők szerint kulcskérdés, hogy marad-e Veres János pénzügyminiszter, és vele az eddigi költségvetési politika

Az elemzés szerint ugyanakkor a ház kérdésesnek tartja, hogy a koalíció "képes és hajlandó lesz-e" erre, mivel a választásokat jórészt a laza költségvetési politikával nyerte meg, és a kampány során további kiadások, illetve adócsökkentések mellett kötelezte el magát. Mindeközben azt hangoztatta, hogy nincs szükség feszes költségvetési politikára, és a deficitet a kormányzati bürokrácián történő spórolással is kezelni lehet, áll a Goldman Sachs londoni elemzésében, amely szerint innen politikailag már nehéz lenne hirtelen fordulatot végrehajtani.

A ház szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök helyzete megerősödött az MSZP-n belül, ám a kormányfő már kijelentette, hogy e politikai tőkét az egészségügy és az oktatás szerkezeti reformjának elkezdésére akarja felhasználni, a költségvetési deficit kezelése helyett. Emellett az őszi önkormányzati választások miatt sem valószínű, hogy a kormány a közeljövőben feszesebbre vonná a költségvetési politikát, áll a Goldman Sachs jelentésében. A ház szerint a következő napok egyik kulcskérdése, hogy Veres János marad-e a pénzügyminiszter. Ha igen, az arra utalna, hogy nagy vonalaiban folytatódik az eddigi költségvetési politika.

A jelentés szerint a Goldman Sachs azzal számol, hogy a szeptemberig elkészítendő új konvergencia-programban nem lesz erőteljesen meghatározva, mikor és hogy tervezi a kormány a gazdaságot összhangba hozni a maastrichtri követelményekkel. Ezért jelentős a kockázata annak, hogy a magyar szuverén adósságot a Standard & Poor's és/vagy a Moody's Investors Service ősszel vagy télen visszaminősíti. Az S&P a magyar szuverén adósságot elsőrendű "A mínusz" szinten tartja nyilván, de a költségvetési aggályok és a cég szerint jó eséllyel 2014-ig húzódó magyar eurócsatlakozás miatt az év eleje óta erre leminősítést valószínűsítő negatív kilátás érvényes. A Moody's ugyancsak negatív kilátással tartja nyilván február óta a nála "A1" - más hitelminősítők metodikájában "A plusz"-nak megfelelő - magyar adósbesorolást, a Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő pedig már tavaly decemberben az addigi "A mínusz"-ról közepes "BBB plusz"-ra minősítette vissza a magyar szuverén besorolást.

Fotó: MTI
Az őszi önkormányzati választások előtt "kérdéses bármilyen jelentősebb kiadási visszafogás"

A Goldman Sachs hétfői elemzése szerint a ház azt várja, hogy a magyar kormány fenntartja a 2010-es eurócsatlakozási céldátumot, de "ez már a kezdettől sem lesz hiteles", és egyre kevésbé lesz az, ahogy "gyűlnek a rossz költségvetési adatok". A jelentés szerint a cég azzal számol, hogy a forint az alapmutatók miatt továbbra is gyengülő pályán marad, bár "a vártnál valamivel nagyobb arányú" koalíciós győzelem rövid távon javíthatja a befektetői hangulatot.

A Dresdner Bank londoni befektetési részlegének (DrKW) hétfői elemzése szerint ugyanakkor az MSZP-SZDSZ győzelem "a viszonylag kedvezőbb" a lehetséges forgatókönyvek közül a befektetői hangulat szempontjából, különösen a Fidesz "erősen populista" kampányígéreteit tekintve. Befektetői szempontból azonban az "elszabadult költségvetési deficit" konszolidálásának tervei bírnak különös jelentőséggel, és ezen téren "bármiféle elcsúszás" a piaci kilengések kiújulását eredményezheti. A DrKW is arra következtetésre jut ugyanakkor, hogy az őszi önkormányzati választások közeledtével rövid távon kérdéses bármilyen jelentősebb kiadási visszafogás bejelentése, és a belső és külső kockázatok a következő hónapokban továbbra is nyomást gyakorolhatnak a magyar befektetési konstrukciókra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!