A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország

Kétszámjegyű kamatakciók a bankoknál

Vágólapra másolva!
Több új betétgyűjtő akció is  indult az utóbbi hetekben, melyek során 10 százalék, sőt akár annál magasabb éves kamat is jár a néhány hónapra lekötött betétekre. Az akciós kamatok elérése azonban gyakran kemény feltételek teljesítéséhez kötődik.
Vágólapra másolva!

Az [origo] január elején is összegyűjtötte, mekkora kamatot lehet kapni egymillió forint, legfeljebb egy évre történő lekötése esetén más szolgáltatás igénybevétele nélkül. Az összeállításba azokat a konstrukciókat is bevettük, amelyek friss pénz elhelyezését igénylik.

Az összegyűlt adatok szerint ekkora összeg 1 hónapos lekötésével 7,40 százalékos, 2 havi lekötésével 10,00 százalékos, 3 havi lekötésével 9,00 százalékos, 6 havi lekötésével 7,90 százalékos, 12 havi lekötésével pedig 8,00 kamatot lehet elérni.

Egy hónapos lejáratra a K&H Bank Akciós betéje fizeti a legmagasabb, évi 10,0 százalékot kitevő kamatot. A második legnagyobb, évi 7,40 százalékos hozam az [origo] klikkbank Eseti Lekötésével érhető el. A harmadik legjobb kamatot, 7,10 százalékot a Porsche Bank Teleforint Betétszámlája adja.

Két hónapos futamidőnél a CIB Bank CIB Classic "Tízes" Betétjével érhető el a legmagasabb, évi 10,00 százalékos kamat. A második legnagyobb, évi 8,00 százalékos kamatot az OTP Bank Akciós Betétje adja. A harmadik legmagasabb, 7,80 százalékos hozamot pedig az Általános Értékforgalmi Bank Kamatcsúcs betétje fizeti.

Három hónapos futamidőre a HBW Express Kamatkiráyl betétje adja a legtöbbet, évi 9,00 százalékos kamatot. A második legnagyobb, évi 8,50 százalékos hozam a Raifffeisen Bank Lekötött betétjével érhető el. A harmadik legjobb kamatot, évi 7,50 százalékot pedig a Allianz Bank Fix betétje hozza.

A legmagasabb lakossági betéti kamatok 2007. január 9-én

Futamidő

Kamat (%)

Betét

1 hó

10,00

K&H Bank Akciós

2 hó

10,00

CIB Classic "Tízes"

3 hó

10,00

HBW Expressz Kamatkirály

6 hó

7,90

ÁÉB Határidős Hozam

12 hó

8,00

CIB Classic; Jógazda Lakossági



Forrás: pénzintézetek

Hat hónapos lejáratra a legmagasabb, évi 7,90 százalékos kamatot az Általános Értékforgalmi Bank Akciós betétje fizeti. A második legnagyobb, évi 7,50 százalékos hozam a HVB Bank Lekötött betétjével, a Jógazda Takarékpénztár Lakossági betétjével és az MKB Bank Lekötött Forint betétjével érhető el. A harmadik legjobb kamatot, évi 7,30 százalékot az Erste Bank Féléves Futam betétje adja.

Egyéves futamidő esetén a CIB Bank CIB Classic betétjével és a Jógazda Takarékpénztár Lakossági betétjével érhető el a legmagasabb, évi 8,00 százalékos kamat. A második legnagyobb, évi 7,80 százalékos kamatot a az MKB Bank Lekötött Forint betétje adja. A harmadik legmagasabb, évi 7,50 százalékos kamatot az Erste Bank Éves Futam betétje és a HVB Bank Lekötött betétje fizeti.

Giczi József

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!