A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Kamatakciókat indítottak a bankok

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekben, napokban megszaporodtak a bankok betéti kamatakciói. Ennek oka, hogy egy éve nagyon sokan kötötték le pénzüket a szeptemberi kamatadó bevezetése előtt, amelyből sok most szabadul fel. Az akciók között azonban nem könnyű választani, hiszen szinte mindenki elvár cserébe valamit. Mégis érdemes ezeken elgondolkozni, hiszen e nélkül csak infláció alatt tudjuk növelni pénzünket.
Vágólapra másolva!

Jelenleg a jegybanki alapkamat 7,75 százalék, tehát érdemes megnézni, minden olyan ajánlatot, ami ennél többet ígér, hogy mit várnak el cserébe. Ez egyébként az akciós ajánlatoknál nem is mindig olyan egyszerű, ezért segítünk bemutatni néhány érdekesebbet.

Az Allianz 12,5 százalékot is ad

Az egyik jó példa az Allianz Bank, amely 2 hónapos futamidőre négyféle kamatot is kínál. Az egyszerű lekötésnél 500 ezer forintos összegig 5,30 százalékos EBKM (Egységes Betéti Kamatláb Mutató) mellett lehet berakni a pénzünket, ugyanakkor, van ugyanerre a futamidőre 7,00 és 10,00, és akár 12,5 százalékos kamatlekötési lehetőség is.

A 10 százalékos kamatot azok kaphatják meg, akik a lekötéskor vállalják, hogy bármely lakossági Allianz bankszámlához tartozó betéti kártyájukat a betétlekötéstől számított 50 naptári napon belül legalább négyszer belföldi vásárlásra használják. Az, aki folyamatos lekötést alkalmaz, az első két hónapra 10 százalékot, a másodikra 7 százalékot kap, míg a harmadiktól a normál kamatkondíciók lépnek életbe. A 12,5 százalékhoz azonban már egy életbiztosítást is kötni kell, cserébe a magas kamat egyszer jár két hónapra.

BB: 11 százalék is elérhető

A Budapest Bank új ügyfeleinek javasolja a Dupla Haszon Folyószámlacsomagot, amely nemcsak azért különleges, mert a csomag részként lekötött 3 hónapos betétre 11 százalékos bruttó éves kamat jár (EBKM: 11 százalék), hanem azért is, mert a kapcsolódó folyószámlás szolgáltatásokat is kedvezménnyel kínálja a bank. Szintén 11 százalékos bruttó éves kamatot nyújt a Budapest Dupla Prémium Megtakarítás, melyet meglévő és új ügyfeleinek egyaránt ajánlanak. A termék a kiemelkedő betéti kamatot a befektetési alapok hozamlehetőségével ötvözi.

A CIB kötvényeket ajánl a betétek helyett

A fix kamatozású CIB 2009/C kötvényük a 2 éves futamideje alatt végig fix évi 7,50 százalékos kamatot fizet a névérték után, így a várhatóan tovább csökkenő betéti kamatok helyett nyújt jobb megtakarítási lehetőséget. A kötvény a felhalmozott kamatot 6 havonta ki is fizeti.

A változó kamatozású kötvényt pedig elsősorban azoknak ajánlják, akik számára fontos, hogy pénzük átlagon felül kamatozzon, de nem kívánják a bankok sűrűn változó akcióit kutatni. Számukra lehet előnyös a CIB 2009/B-kötvény, amelynek kamatozása folyamatosan 0,10 százalékkal haladja meg a 3 hónapos bankközi referencia kamatot (BUBOR). Az első kamatperiódusban a kamat mértéke 7,66 százalék, és a felhalmozott kamatot 3 havonta fizetik ki.

Az Erste Banknál is megközelíthető a 12 százalék

Az Erste Banknál is azok kaphatnak plusz kamatot, akik rendszeresen használják bankkártyájukat. Azok ugyanis, akik a betétlekötés háromhónapos futamideje alatt legalább négy alkalommal, összesen minimum 50 000 forint értékben vásárolnak, vagy vesznek fel készpénzt hitelkártyájukkal, bonuszt kapnak. Az évi 6 százalékos alapkamat ugyanis a ráadás kamattal kibővítve elérheti akár az évi 11,63 százalékos EBKM-t.

Egy másik betéti lehetőségnél pedig azok nyernek, akik legalább három csoportos beszedési megbízást is adnak bankszámlájukhoz, vagy rendszeresen vásárolnak bankkártyájukkal, összesen legalább 50 ezer forint értékben. A folyamatos lekötésű konstrukciónál a futamidő első és második kamatperiódusában az elérhető kamat mértéke ebben az esetben a 6 százalékos alapkamatnál, akár 3 százalékkal is magasabb lehet. (EBKM: 9,48 százalék)

Pénzintézet

Akciós betétek

Futamidő

1 hó

2 hó

3 hó

6 hó

12 hó

(%)

(%)

(%)

(%)

(%)

Allianz Bank

Fix és Betétmix

-

7-12,5

-

-

-

Budapest Bank

Prémium

-

11

7,5-11

-

-

CIB Bank

Classic betét

-

8

7

7

-

Erste Bank

Ráadás ismétlődő

-

-

11

-

-

FHB

betétlekötés

-

-

7,15

-

-

K&H Bank

köszönet kamat

10,5

7,95-9,45

-

-

-

KDB Bank

-

-

-

-

11,0

(EBKM =7,16)

11,0

(EBKM =7,16)

MKB Bank

Lekötött Forint

-

11,0-16,0

-

-

-

OTP Bank

-

-

8-12

6,5

-

-

Raiffeisen

-

-

-

10,0

10,0

-

UniCredit Bank

Lekötött

-

7,45-8,00

-

-

-

Volksbank

-

12

12,5

8-12

-

A KDB a tavalyi sikert ismétli

A tavalyi év sikeres termékgyakorlatát követve, a KDB Banknál idén is két betéti konstrukcióval operálnak. Az MNB alapkamat fölött 0,15 százalékpontos extra kamatot kínálnak az ügyfeleknek.

A 7,75 százalékos jelenlegi jegybanki kamattal a lekötés aktuálisan 7,9 százalékos kamatot kínál azonos EBKM-mel egy, illetve két év alatt. A KDB Lépcsős betétek három azonos periódusra bontják a lekötött betétet. (Egy év esetén ez például háromszor négy hónap). Az első periódusra 11 százalékos, a másodikra 7 százalékos, a harmadikra 3,5 százalékos kamatot kínálnak. A termék EBKM-je 7,16 százalék.

Az MKB alapokkal operál, akár 16 százalékos kamatot ad

Az MKB Bank kiemelt ajánlatával most 16 százalékos (EBKM: 16,22 százalék) betéti kamat is elérhető. Ez esetben a befektetett összeget 2 hónapos futamidejű standard lakossági forint lekötött betétben, meghatározott MKB tőkevédett forint befektetési alapban és MKB III. kötvényben vagy megjelölt nyíltvégű befektetési alapokban kell elhelyezni egyenlő arányban. Minimálisan egymillió forintot kell befektetni.

A konzervatívabb ügyfeleknek szóló ajánlatában a bank azt javasolja ügyfeleinek, hogy tőkéjüket 50-50 százalékban tőkevédett befektetési alapban, illetve lekötött betétben helyezzék el. Konstrukciójuk lényege, hogy ha az ügyfél minimum 1 millió forintot két egyenlő részre osztva, egy időben helyez el 2 hónapos futamidejű standard lakossági forint lekötött betétben és MKB forint tőkevédett befektetési alapban, évi 11 százalék (EBKM: 11,15 százalék) betéti kamatot biztosít számára.

Újdonság az OTP-nél

Az OTP új konstrukcióval lépett piacra augusztus 6-tól. Ennek lényege, hogy az egyösszegű bankbetétet összevonják a lakás-előtakarékossági számlával, kombinált betételhelyezési lehetőséget kínálva. A BetétDuó elnevezésű konstrukcióval a hosszú távú megtakarításokat kívánja ösztönözni az OTP Bank. A lényege az, hogy a fix címletű bankbetétbe egy összegben elhelyezett pénz 96 hónap alatt, havi részletekben az OTP Lakástakaréknál nyitott lakás-előtakarékossági számlára kerül, majd a 100. hónapban állami támogatással és kamatokkal növelten visszakerül a betétszámlára, amely jogfolytonosan lakossági megtakarítási számlává alakul át. A betét kamata a mindenkori jegybanki alapkamat mínusz 0,50 százalék. Az előtakarékossági számla kamata pedig fix évi 3,00 százalék, és ehhez jön még a lakás-előtakarékossági számlára kerülő befektetéseknél a 30 százalékos, legfeljebb évi 72 000 forintos állami támogatás, ami után nem kell kamatadót fizetni.

A kombinált betét bevezetése mellett az OTP Bank legalább 100 000 forintos új betét esetében 2 hónapra, fix kamatozással évi 8,00 százalékos kamatot ad, míg 3 hónapra évi 6,50 százalékot lehet elérni.

Az OTP Banknál szeptember 14-ig újra megvásárolható a 2 hónapos, 12 százalékos éves kamatozású akciós betétet és tőkevédett befektetési alapot is tartalmazó megtakarítási csomag. A HozamDuó Plusz Megtakarítási Csomag a közelmúltban nagy sikerrel forgalmazott hasonló termékajánlathoz képest plusz egy befektetési alapot tartalmaz. A befektetők elvárásaihoz igazodva az OTP HozamDuó Plusz Megtakarítási Csomagban az ügyfelek két befektetési alap közül választhatnak: a 3,25 év futamidejű tőke- és hozamvédett OTP Alfa IV. Alap és/vagy a rövidebb, 1,5 év futamidejű tőkevédett OTP OsztalékCsúcs I. Alap vásárlása mellett lehetőségük nyílik a 12 százalékos éves kamatozású 2 hónapos akciós betétbe történő lekötésre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!