A kölcsönzött munkavállaló kevésbé egyenlő

Vágólapra másolva!
A kölcsönzött munkavállaló a kölcsönző cégek szerint jól jár, a megkérdezett szakszervezetek és jogászok szerint rosszul. A gyakorlat az utóbbiak álláspontját igazolja, egyetlen pozitívumként a munkaszerzés lehetősége említhető. A munka törvénykönyvét újabb és újabb paragrafusokkal egészítik ki, hogy humánusabbak legyenek a körülmények, különbség azonban még mindig akad kölcsönzött és állományban lévő dolgozó között. A People Rent Magyarország Kft. a délután folymán reagálva cikkünkre a második oldalon olvasható levelet juttatta el szerkesztőségünkbe.
Vágólapra másolva!

Egy tavaly január 1-től érvényben lévő szabály szerint egyéves munkaviszony után ugyanazok a juttatások és feltételek - kiegészítve a szociális juttatásokkal - illetik meg az azonos munkakörben, azonos végzettséggel rendelkező kölcsönzött munkaerőt is, mint az állományban lévőt. Ehhez képest például akad olyan vállalat, amelyik saját üdülőjébe csak az alkalmazásában állókat engedi be, a kölcsönzötteket nem. A példátlanul rövid, egy hónapos - egy éven belüli munkaviszony esetén 15 napos - felmondási idő pedig még mindig él.

A jogszabály ma már kimondja, hogy nem lehet állományban lévő dolgozót "kitenni" és kölcsönzöttként alkalmazni. Ennek kikerülésére azonban a szemfülesebb cégek könnyen megtalálják a kiskaput: egy létszámleépítés után felvehetik kölcsönzöttként ugyanazt a munkavállalót, ugyanarra a munkakörre. A munkaszerződés tehát nem módosítható, amennyiben viszont nincsen szerződés, mert felbontották, a munkáltató "tiszta lappal" indulhat, csakúgy mint a munkavállaló.

Elmaradt juttatások

A kölcsönvevő cégeknek 1-2 évvel ezelőtt tehát még nagyobb érdekükben állt kölcsönzötteket alkalmazni, mint most. Kevesebb bért és juttatást kellett kiutalniuk, ráadásul az elbocsátás után a kölcsönzött munkaerőnek semmi nem jár.

Akadt olyan cég is, amely gyakorlatilag kész helyzet elé állította alkalmazottját, mondván létszámleépítések lesznek, és az az egyetlen lehetőség a további együttműködésre, ha kölcsönzöttként foglalkoztatják a jövőben. Így elesett a különböző juttatásoktól - internet-használat, étkezési utalvány, magánnyugdíjpénztári befizetések. Ennek fejében emelték ugyan a fizetését, de csak egy, a juttatásokhoz képest jelképes összeggel.

Szebb a kimutatás a kölcsönzöttekkel

A tőzsdén levő cégeknél kifejezetten jól mutat, ha a bérekre fordított költség - tegyük fel - 50 százaléka nem bérköltségként mutatkozik az elszámolásnál, hanem szolgáltatói szerződést kötnek egy munkaerőkölcsönzővel, így az a pénz, amit munkabérre fordítanak, itt egyéb költségként mutatkozik. A részvényesek nagy részének erről azonban nincs tudomása, abban a hitben élnek, hogy a vállalat feleakkora létszámmal képes megbírkózni feladatával, mint ahányan valójában ott dolgoznak.

A távközlési cégeknél pedig a mutatószámok javítására is kifejezetten előnyös a kölcsönzött munkaerő foglalkoztatása. A kimutatásokból arra vonatkoznak, mennyi bevétel és hány előfizetés jut egy alkalmazottra, ebben pedig nem foglaltatnak benne a kölcsönzöttek.

A foglalkoztató moshatja kezeit

A munkaerőt kölcsönzőnek kevesebb munkaügyest kell foglalkoztatni, a tevékenységi kör ezért kevesebb munkával jár, mivel a kölcsönbeadó feladata a bérszámfejtés és egyéb hr-feladatok ellátása - közölte egy neve elhallgatását kérő jogász. Amennyiben pedig a kölcsönadó cég bedől, a kölcsönvevő "moshatja kezeit", hiszen a szerződés szerint nem az ő dolga kifizetni a béreket és járulékokat. A munkavállalóknak pedig semmi előnye nem származik az ilyen szerződésekből - tette hozzá.

ágazatfoglalkoztatók
száma
kölcsönzések
száma
egy foglalkoztatóra
jutó kölcsönzések száma
Mező-, erdőgazd., halászat331 34340,7
Bányászat14040
Feldolgozóipar

1 022

68 221

66,8

Vill. energia, gáz-, hő- és vízellátás47354875,5
Építőipar1876 77736,2
Kereskedelem39210 59227
Vendéglátás2405 80924,2
Szállítás, posta, távközlés1046 52062,7
Pénzügyek1196 24752,5
Oktatás112 207200,6
Egészségügyi és szoc. ellátás3352615,9
Sport, kult. és egyéb szolgáltatás34016 64549
Összesen2 529128 47550,8


Forrás: Foglalkoztatási és Statisztikai Hivatal

Egy szakszervezeti vezető szerint a kölcsönzőcégek szolgalelkűek a foglalkoztató felé. A kéréseket mindig teljesítik, még abban az esetben is, ha törvénybe ütköznek (juttatások elmaradása), sőt előfordul az is, hogy havonta új szerződést kötnek a munkavállalóval. Ehhez járul hozzá a dolgozókat kölcsönzőnél egy olyan vezetői gondolkodásmód, amely a saját dolgozót többre becsüli a kölcsönzöttnél. Ennek a mentalitásnak pedig "eredménye" lehet a munkavállalók közötti konfliktus is.

A kölcsönzőcég és a tartozások

A kölcsönző cégek egy része ráadásul nem teljesíti a szerződésekben foglaltakat sem. A Magyar Telekom szeptember elején bontott szerződést addigi kölcsönzőcégével, a volt Human Rent, pillanatnyilag (szeptember végéig) People Rent Kft-vel. A több mint száz kölcsönzött dolgozót egy másik vállalat vette át. A Human Rent főleg az [origo]-nak és a telefonos ügyfélszolgálatoknak kölcsönözött munkavállalókat.

A munkaerő-kölcsönző cég százmillió forintot meghaladó köztartozást halmozott fel, az adóhatóság végrehajtást rendelt el. Már 2005-ben adódtak problémák a céggel - közölte Rátonyi Gábor, a T-Net Szakszervezet titkára. A cég például a dolgozók tudta nélkül átadta a Magyar Külkereskedelmi Banknak (MKB) a munkavállalók személyes adatait.

A bérszámfejtés, a pótlékok, túlórák kifizetése sem volt zökkenőmentes, a jövedelemadó levont előlege is többször nagyobb volt az indokoltnál. A bér egy részét a cég többször "cafeteria" címen utalta, ezzel spórolva a járulékokon és az adókon. Időközben kiderült, hogy a Human Rent több esetben nem utalta a magánnyugdíj pénztárak felé a tagdíjat sem. Ezt a cég is elismerte, hozzátéve, hogy a hozzávetőlegesen 12-16 millió forint járulék görgetése éves mérlegfőösszegükhöz képest (10 milliárd forint) nem jelentős.

Szakszervezeti jegyzet

Egy 2007 augusztusi szakszervezeti jegyzet több problémát is említ a Human Rent Magyarország Kft-vel kapcsolatban. Az új belépőktől például bankszámlakivonatot kért a cég, annak ellenére, hogy az olyan jellegű személyes adatokat is tartalmaz, amelyek kezelését a munkáltató oldaláról semmilyen cél nem igazolja.

A cég saját költségén 2005-ben ugyan szerződést kötött a dolgozók javára a Kristály egészségpénztárral, és juttatásként adta a befizetéseket, a munkaszerződéseket ugyanakkor nem módosították. Nem kaptak a dolgozók értesítést arról sem, amikor a juttatások kezdek elmaradozni. A reklamációk után fél évvel kaptak szóbeli tájékoztatást arról, hogy financiális okokból függesztették fel a befizetéseket.

A bérszámfejtő program cseréje miatt 2007 januárjában több fizetést rosszul számfejtettek, elmaradtak túlórák és pótlékok jóváírásai. Ezekről a hibákról a Human Rent nem tájékoztatta a munkavállalókat - áll a szakszervezet jegyzetében.

Túlvont adóelőleg és "munkabúr"

Ugyancsak januárban az ekho-s munkavállalóknak az indokoltnál kétszer-háromszor magasabb szja-előleget vontak le. A túlvont adóelőleget - fejenként 20-30 ezer forintot legkorábban 2008. márciusában kaphatják vissza a dolgozók.

Egy látszólag jelentéktelen elírás is keserítette az egyik dolgozó életét. Azért nem kaphatott folyószámlahitelt, mert fizetését nem munkabér, hanem munkabúr címen utalták. A hitel viszont csak azoknak a számlatulajdonosoknak jár, akik munkabér néven kapják a havi keresetet.

Szolgáltatások és elnevezések

A cég elnevezése egyébként 2004 végétől háromszor változott. A jelenlegi neve a People Rent Magyarország Befektetési, Humánerőforrás és Fejlesztési és Tanácsadó Kft. 2007. augusztus 27-től él. Időközben kétszer változtatta székhelyét is. Tevékenységi körei közé tartoztak a növénytermelési szolgáltatástól, a bútorgyártáson, a hulladék-nagykereskedelmen, hardver-szaktanácsadáson keresztül a munkaerő-közvetítés is. Ügyfélkörébe tartozik egyebek mellett a McDonald's, a Coca Cola és a Match is.

Pénzügyi adatairól 2004-től nem találtunk adatot. Az APEH-nél nyilvántartott, 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező cégek listáján is megtalálható a Human Rent. Az adatok nyilvánosak és a június 30-i állapotot tükrözik. Az adóhatóság sajtóosztályán az [origo] kérdésére közölték, hogy konkrét cégekről egyéb információt nem adhatnak, mivel az adótitok megsértésének minősülne.

Megválaszolatlan kérdések

Az [origo] kérdésire, miszerint miért ragaszkodik a kormányzat a kölcsönzött munkavállalás fenntartásához, illetve miért nem tesz egyelőséget a foglalkoztatottak között, valamint arra, hogy miként lenne megoldható a kölcsönzés mellőzése, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium nem adott érdemi választ.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!