A Gazpromnál hétfőn kora reggel azt mondták, hogy nem sikerült megoldani a Gazprom és a Naftogaz ukrán állami energiaipari cég közötti vitás kérdéseket.
A Gazprom pénteken azzal fenyegette meg Ukrajnát, hogy hétfőn reggel 8 órától 25 százalékkal csökkenti gázszállításait Ukrajnába a kifizetetlen adósságok és a folyó évre vonatkozó gázszerződés hiánya miatt. A Gazprom számításai szerint csak az idei kifizetetlen gázszámla eléri a 600 millió dollárt.
Julija Timosenko ukrán kormányfő szombaton azt nyilatkozta, hogy Oroszország hétfőtől nem csökkenti a gázszállításokat. Oroszország kijevi nagykövete vasárnap azt mondta, hogy szombaton egyeztetett a két fél.
Magyarországon nincs miért aggódni azzal kapcsolatban, hogy a Gazprom március 3-án reggel 8 órától 25 százalékkal csökkenti ukrajnai gázszállításait - mondták az MTI kérdésére pénteken este az orosz monopólium sajtószolgálatánál. A Gazprom mindig teljesítette szerződéseit, és nincs ok feltételezni, hogy ebben bármi változás következne be - hangsúlyozta egy illetékes.
Hétfő délben az az Európai Bizottság szóvivője is közölte: a Gazprom biztosította Brüsszelt afelől, hogy az EU-ba irányuló gázszállítást nem érinti a vita Ukrajnával.
A földgáz kereskedelemmel és a kereskedelmi tárolással foglalkozó E.ON Földgáz két cégét, az E.ON Földgáz Trade és E.ON Földgáz Storage vállalatokat is tájékoztatta a Gazprom az Ukrajnával fennálló vitáról - mondta el Kutas István, az E.ON Földgáz kommunikációs vezetője az MTI-nek hétfőn. Az orosz partner hangsúlyozta, hogy az E.ON Földgáz által szerződött mennyiségeket ez a csökkentés nem érinti - mondta a kommunikációs vezető. Az E.ON Földgáz jelenleg szerződés szerint kapja az orosz gázt.
Az osztrák OMV olaj és gázipari vállalat, a baumgarteni gázelosztó-átrakóközpont tulajdonosa, szintén közölte, hogy nincs fennakadás a szállított mennyiségekben Nyugat-Európa felé. Évente 50 milliárd köbméter földgáz halad át Ausztrián, ez az EU-ban irányuló orosz földgázexportnak körülbelül a harmada. Tavaly májusban az OMV és a Gazprom tervet írt alá arra, hogy a Gazprom részesedést kap a baumgarteni központban. Az okmány szerint az OMV és a Gazprom a legnagyobb európai elosztóközponttá fogja kiépíteni a baumgarteni létesítményt.
A német RWE energiavállalat ugyancsak közölte: "alaptalanok a Csehországba irányuló gázszállítás megbízhatóságát érintő aggodalmak". Az RWE Transgas a legnagyobb cseh földgázszolgáltató. A cseh importgáz 70 százaléka Oroszországból érkezik.