Az amerikai piacok gyengülése és az európai pesszimista várakozások miatt Budapesten is az árfolyamok mérséklődésére számítanak a hét utolsó kereskedési napjának kezdetén a az MTI által megkérdezett szakértők.
Kovács Balázs, az OTP Bank üzletkötője szerint nem lehetetlen a korrekció sem. A Mol féléves eredménye az elemzői várakozások szerint jónak ígérkezik, ez támaszt adhat a papírban a további esésnek. Az üzletkötő túlzásnak tartja azt a reakciót, ami az OMV bejelentését követően jelentkezett; az osztrák olajtársaság szerdán jelentette be, hogy visszavonul a Mol megszerzéséért indított küzdelemtől, amire a Mol árfolyama zuhanni kezdett.
Csáky Attila, az Unicredit Bank Hungary Zrt. kereskedési igazgatója úgy véli, hogy a piacokat a bizonytalanság uralja. Az amerikai tőzsdék csütörtöki esése után a Budapesti Értéktőzsdén is lefelé indulhat a kereskedés, de a tengerentúli piacok nyitására akár még pozitívba is fordulhat az irány. A Magyar Telekom minden bizonnyal esni fog, mert a menedzsment kilátásba helyezte, hogy lefelé módosítja a profitvárakozást. A Molban várhatóan továbbra is alacsony árfolyamon folyik a kereskedés.
Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön ugyan változatlanul, 4,25 százalékon hagyta irányadó kamatot, de az elnök kommentárjából kiderült, hogy az EKB a gyenge gazdasági kilátások miatt továbbra is kivár, ami nyugtalanítja a befektetőket.
Vegyes hatások mozgatják Nyugat-Európát
Péntek reggel a nyugat-európai részvénypiacok lejtőn kezdtek, de néhányan hamar emelkedőre fordultak, miután az euró tovább vesztett a dollárral szemben, a kőolaj ára pedig ismét esett. Ez ellensúlyozza a Vodafone értékforgalmazói leértékelése és a Royal Bank of Scotland újabb értékcsökkenési leírásainak hatását a piacon.
A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója visszaeséssel kezdett, de az első óra vége felé 0,2 százalékos nyereséggel 1192,36 pontnál tartott, 20,86 százalékkal elmaradva az év végi értékétől.
Pénteken a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 több mint 29 pontos veszteséggel kezdett, egy óra múlva 9,5 pontos, 0,17 százalékos veszteségnél tartott.
A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 több mint 23 pontos veszteséggel indult, de egy óra múlva 13,45 pontos, 0,21 százalékos nyereségben volt.
Párizsban a CAC-40 több mint 21 pontos veszteséggel nyitott, de egy óra múlva 4,43 pontos, 0,10 százalékos nyereségnél járt.