A pénteki erős csökkenés után enyhe eséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértő szerint.
Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője szerint a kereskedés elején enyhe csökkenés várható, kisebb mértékű, mint a pénteki. A délutáni irányt az amerikai makroadatok határozhatják meg - tette hozzá.
Pénteken profit figyelmeztetések, az amerikai munkanélküliség emelkedése rontotta a hangulatot, valamint az a hír, hogy az eurózóna feldolgozóipari szektora a recesszió közelébe került.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 513,02 pontos, 2,31 százalékos csökkenéssel, 21 696,12 ponton zárt pénteken.
Csökkenéssel nyitott Nyugat-Európa
A szakértők szerint a gyengülésért elsősorban a kőolaj árának az emelkedése a felelős, ami felerősítette az inflációs aggodalmakat. Egyidejűleg gyengültek a banki részvények azelőtt, hogy a térség legnagyobb pénzintézete, a HSBC ismerteti negyedéves eredményeit.
Röviddel 9:30 előtt a válogatott európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 0,6 százalékkal 1157,08 pontra hanyatlott.
Ugyanekkor a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 31,09 ponttal 6365,37 pontra csökkent, a londoni FTSE100 index 10,50 ponttal 5344,20 pontra süllyedt.
A tőzsdemutatók legnagyobb visszahúzói a banki részvények voltak, miután a UBS 2,4 százalékos, a BNP Paribas 1,5 százalékos, a Barclays 1,7 százalékos veszteségen állt.
A pénzügyi ágazatban a Fortis belga-holland bank árfolyama mintegy 1,4 százalékkal süllyedt, mert a cég negyedéves eredménye közel a felére zsugorodott a veszteségleírások miatt.
A szakértők becslése szerint a HSBC 10 milliárd eurós nyereségről számol be, ami közel 4 milliárddal kisebb az egy évvel korábbinál.
Gyengült a Nikkei
Hétfőn 1,2 százalék veszteséggel zárt a tokiói értéktőzsde fő mutatója.
A 225 válogatott részvény Nikkei indexe 161,41 pont csökkenéssel 12 933,18 ponton, július 18. óta legalacsonyabb szinten fejezte be a napot.
A legnagyobb vesztesek az acélipari és a hajózási cégek voltak az amerikai gazdaság állapotával kapcsolatos aggodalmak miatt. Jelentősen gyengültek továbbá a járműipari vállalatok papírjai is az ágazati cégek gyenge júliusi amerikai eladási adatainak hatására.
A befektetők egy része kivárásra rendezkedett be az amerikai jegybank keddi kamatdöntő ülése előtt.