A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Csehországban sem nyúltak a kamathoz

Vágólapra másolva!
Csütörtökön a cseh jegybank változatlanul, 3,5 százalékon hagyta döntésével az alapkamatot, a kéthetes repót. A bank arra számít, hogy mérséklődik az infláció üteme, elsősorban ezzel indokolta döntését.
Vágólapra másolva!

A várakozásoknak megfelelő döntés hátterében a mostani zavaros globális pénzügyi piaci helyzet is állhat, ilyen körülmények között a jegybank nem kockáztatott egy új kamatcsökkentést az augusztusi után. A Reuters szerint a múlt havi mérséklés az első ilyen lépés volt a kelet-európai országok körében, már tekintettel a gazdasági növekedés lassulásának komoly veszélyére.

Szerdán a lengyel jegybank is változatlanul hagyta alapkamatát, majd csütörtökön a román központi bank hozott kamatáról hasonló döntést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!