Vágólapra másolva!
Nemhogy enyhült volna az amerikai pénzintézetek hitelezési gyakorlata az elmúlt hetekben, az ottani központi bank szerepét betöltő Fed legfrissebb jelentése szerint egyenesen szigorodtak a kölcsönfelvételi feltételek. A pénzügyi kormányzat 700 milliárd dolláros mentőcsomagja ebből a szempotból egyelőre hatástalannak bizonyult.
Vágólapra másolva!

A Fed negyedéves jelentése szerint októberben az Egyesült Államokban működő bankok 70 százaléka szigorította a jelzálog-hitelezés, és 60 százalékuk a hitelkártya-használat feltételeit. Ami pedig a legérzékenyebben érinti a gazdaságot: csaknem az összes pénzintézet (85 százalék) nehezítette a közepes és nagyvállalatoknak történő hitelezést - írja a BBC.

A Bloomerg úgy tudja, az utóbbi arányszámra még nem volt példa a felmérés történetében, azaz 1991 óta. A Fed beszámolója kitér arra is, hogy a megkérdezett hitelintézetek szinte kivétel nélkül a korábbinál kedvezőtlenebb vagy bizonytalanabb gazdasági kilátásokkal indokolták a szigorításokat.

Minden eddiginél több bank jelezte, hogy a vállalati hitelek szegmensében csökkentette a felvehető pénzösszeg vagy a futamidő maximumát. A Fed hiába csökkentette nemrég 1 százalékosra az alapkamatot, egy 30 éves, átlagos jelzáloghitel kamata továbbra sem megy 6,4 százalék alá. "Sohasem volt nehezebb hitelhez jutni, a vállalatok és a magánszemélyek számára sem" - kommentálta az adatokat a Bloombergnek a Bank of Tokyo-Mitsubishi egy pénzügyi elemzője.

Mindez azért nagyon rossz hír a Fed és a kormányzat számára, mert a 700 milliárd dolláros bankmentő csomag egyik célja - amellett, hogy egyáltalán kihúzza a bajból a legnagyobb veszteségeket elszenvedő bankokat - éppen az volt, hogy lazuljon a hitelezési politika, így nőjön a gazdaságban felhasználható pénz mennyisége.

A jelenlegi tendencia ehhez képest jelentősen súlyosbítja az amerikai gazdaság problémáit, amelyek egyébként is számosak: a GDP már szeptemberben is zsugorodott, a munkanélküliség 6,1 százalékra ugrott, miközben a fogyasztás csökken.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!