A Malév pénteki közleménye szerint a közgyűlésen a Malév 99,95 százalékos tulajdonosának képviselői az AirBridge Zrt. igazgatósága döntésének megfelelően indítványozták a közgyűlés felfüggesztését és későbbi folytatását.
Németh Krisztina, a légitársaság szóvivője az MTI-nek elmondta: a Malév - hasonlóan a légiközlekedési iparág többi szereplőjéhez - az idén számos nehézséggel szembesül, az első félévben a kerozin "hihetetlen mértékű" drágulásával, a második félévben az egyre erősödő világgazdasági recesszióval, majd december 10-től a Budapest Airport munkavállalóinak sztrájkjával.
Mindezek ellenére a légitársaság működik, a péntekre összehívott és 30 napon belül újra összeülő közgyűlés pedig rendezni fogja a Malév tőkehelyzetét - hangsúlyozta.
A sajtóban megjelent, a tulajdonosi szerkezettel kapcsolatos találgatásokkal a Malév nem kíván foglalkozni - szögezte le, megerősítve, hogy a légitársaság jövőjéről, tőkehelyzetének rendezéséről a közgyűlés hivatott és fog is dönteni.