Ugyanakkor Patel szerint a GM-hez képest sokkal veszélyesebb a helyzet a Chryslernél, minthogy a Chrysler esélye kisebb a tőkeemelésre, és sokkal jobban függ a teherautó-piactól. Szintén nagyobb az észak-amerikai kitettsége, márpedig ebben a térségben nagyobb a visszaesés, mint a világ más régióiban.
22 százalékos visszaesés a Chryslernél
A Chrysler eladásai egyébként 22 százalékkal estek az idei első félévben. Ugyanakkor a Chrysler jövőjét még nehezebb megjósolni, miután a tőzsdén kívülre került, hiszen tavaly a magántőke-befektető Cerberus Capital Management LP felvásárolta a legkisebb amerikai autógyárat.
Ha tényleg csődbe menne a Chrysler, az nagy veszteséget jelentene a Cerberusnak, minthogy 6,1 milliárd dollárt invesztált a cégbe, és egy 500 millió dolláros hitelt is megnyitott az autógyár számára.
Egyelőre nem adnak el Chrysler-részlegeket
Hírek szerint a Chrysler amerikai értékesítési csatornáira máris szívesen rátennék a kezüket a dél-koreai és kínai vetélytársak. A már többször idézett szakértő, Himanshu Patel szerint kiutat jelentene a válságból a Jeep és a Dodge Ram márkák eladása 2009 folyamán.
A Chrysler szóvivője, David Elshoff nem kommentálta a híreket és elemzéseket, de korábban a cég igazgatója és alelnöke, Tom LaSorda cáfolta, hogy a Cerberus tervei között Chrysler-részlegek eladása szerepelne.
Kína menti meg az amerikai gyárakat?
A Chrysler egyelőre inkább új piacokra belépve próbálja javítani túlélési esélyeit. Külföldi együttműködésre törekszik, és például jobb kínai pozíciók kiépítésére. Friss hír, hogy az ázsiai ország egyik meghatározó autóipari vállalatával, a Great Wall Motor Co.-val kooperál majd technológiai ügyekben, alkatrész-beszállításban és a disztribúcióban is. A Chryslernek van már kapcsolata egy másik kínai gyárral, a Chery Automobile Co.-val, amely alacsony költségű modellt készít neki Dodge márkanév alatt.
Ez az a Chery egyébként, amelynek a neve a napokban felmerült mint a Ford kezében lévő Volvo márka egyik lehetséges vevője.
Javuló eladások az ázsiai országban
A kínai piac fejlődéséből az amerikai cégek már most is profitálnak. A GM és a Ford is emelkedő kínai eladásokról számolt be az első félévre vonatkozóan. A General Motors 590 126 járművet adott el itt, ami 12,7 százalékos növekedés éves szinten.
A Ford eladásai 21 százalékkal nőttek, és elérték a 172 411 darabot. Ezen belül a Changan Ford Mazda Automobile Co. Ltd. (CFMA) személyautó-eladásai 25 százalékkal bővültek, 116 903 darabra. A CFMA egy vegyes vállalat, amely a kínai Chongqing Changan Automobile Co. Ltd., a Ford Motor Company és a Mazda Motor Company részvételével jött létre.