Ekkor sem kell azonban igazolni azokat a tényeket, melyeket az ajánlatkérő közhiteles elektronikus forrásból elérhet, és ellenőrizni tud.
Ha a nyertes nem igazol, a második helyen végzettel kell szerződni. A hiánypótlás a jövőben csak a formai problémák kiküszöbölésére lesz használható (és az ajánlat menet közbeni érdemi kiegészítésére nem). Így az ajánlattevő alkalmasságának megállapításához szükséges iratok pótolhatók, illetve ha kevesebb példányban adta be valaki az ajánlatát, azt is lehet utólag pótolni.
Elektronikus közbeszerzés
Reiniger ennek kapcsán hangsúlyozta: tényleg egyszerűsíti az eljárást az elektronikus közbeszerzés, illetve az, hogy az ajánlat kérője - állami szerv vagy önkormányzat - fogja ellenőrizni a nyilvános és számára ingyenesen hozzáférhető adatbázisokban a pályázókat.
Ehhez kapcsolódik a hír, miszerint "köztartozásmentes adózói adatbázissal" bővíti elektronikus szolgáltatásainak körét az APEH. Először február 10-én lesz elérhető az adóhatóság honlapján. Ez az adatbázis tulajdonképpen az úgynevezett nullás adóigazolásokért való sorban állást válthatja ki - tájékoztatta a szervezet az [origo]-t.
A rendszer lényege: az a vállalkozás, amely az összes bevallási kötelezettségnek eleget tett, és az adófizetési kötelezettségeit is teljesítette, vagy az adóhatóságtól részletfizetést, fizetéshalasztást kapott, tehát nincs aktuális befizetési kötelezettsége, kérheti azt, hogy az adóhivatal vegye fel a köztartozásmentes adózók listájába.
Ha valaki ebben az adatbázisban szerepel, akkor a közbeszerzési pályázatokkal kapcsolatos kifizetéseknél, már nem kell az APEH-től együttes adóigazolást kérnie, mert az a szervezet, amelyik a kifizetést teljesíti, megnézi az adóhivatal listáját. A lista archivált lesz, azaz mindig visszakereshető - tájékoztatta az APEH az [origo]-t.
Visszatérve a közbeszerzésekre, az eljárás gyorsítása érdekében fokozatosan válik elektronizálttá a közbeszerzés. Jövő júliustól az uniós hirdetményeket, 2010-től pedig valamennyit elektronikusan kell feladni.
Ezekhez a dátumokhoz igazodva a jogorvoslatokat is csak elektronikusan lehet feladni. Tilos a szerződéskötés akkor, ha jogorvoslat indult a közbeszerzésben. A tilalmi időszak azonban véges, a teljes elektronizálás - 2010 - után 12 nap lesz.