Csökkentette OTP-részesedését az Artio

Vágólapra másolva!
Az OTP Bank egyik nagytulajdonosa 10 százalék alá csökkentette a magyar péntintézetben meglévő részesedését. A OTP pedig közölte, hogy a szerdai kereskeskedésben 600 ezer papírral növelte sajátrészvény-állományát.
Vágólapra másolva!

Az Artio Global Management OTP Bankban meglévő részesedése 10 százalék alá, 9,41 százalékra csökkent - közölte a korábban Julius Baer néven ismert befektetésekkel foglalkozó társaság, amely március 17-én hajtotta végre a tranzakciót.

Érdekes, hogy a New York-i bejegyzésű Artio Global Management janauárban kapott engedélyt a magyar pénzügyi felügyelettől (PSZÁF) arra, hogy 15 százalékot meghaladó, de 33 százalékot el nem érő részesedést szerezzen a legnagyobb magyar pénzintézetben.

Az Artio a múlt év végén közel 11 százalékos OTP-csomaggal rendelkezett, a Cashline brókercég számításai szerint azóta a befektető 2,4 millió részvényt értékesített. Bár furcsa lehet a részesedésnövelésre korábban megkapott engedély fényében az Artio lépése, ám elképzlehető, hogy a befektető az ügyfelek pénzkivonása miatt kémnyszerült arra, hogy mérsékelje a kezében lévő OTP-papírok állományát.

Emellett az OTP Bank bejelentette, hogy a szerdai kereskedésben 600 ezer darab saját részvényt vásárolt 1604 forintos átlagáron, ezzel cég kezében lévő OTP-részvények száma 26,5 millióra emelkedett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!